2019. október 21. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Lezárult a Mariathon
Az elmúlt napokban igazi ünnepként éltük meg az idei Mariathont. Arra hívtuk hallgatóinkat, hogy összefogásunk által segítsenek az Erdélyi Mária Rádió stúdióinak felújításában, a ma reggeli összesítés szerint adakozóink 56979 lejjel támogatták rádiónkat. Hálás szívvel köszönjük mindenkinek a hozzájárulását, legyen az ima, szolgálat vagy anyagi támogatás. Isten fizesse mindannyiuknak és adja bőséges áldását a Mária Rádió nagy családjának minden egyes tagjára.

10 szó, amely szabaddá tesz
10 Szó, amely szabaddá tesz címmel elindult 10 parancsolat katekézis-sorozatot következő előadása ma este fél 9 órától lesz, a kolozsvári ferences templomban. A fiatalos nyelvezettel megfogalmazott előadások, megtanítanak egy új módon szemlélni az életünket.

Bábelőadás
Holnap délelőtt 10 órától a kovásznai Művelődési Központban a marosvásárhelyi Ariel bábszínház bemutatja a János vitéz című bábjátékát. Petőfi Sándor elbeszélő költeménye alapján írta Szilágyi
Dezső. Az előadásra a belépő 8 lej. Szervezett csoportok jelentkezését várják a 0762-674516-os telefonszámon.

1956-os megemlékezés
Október 23-án, szerdán délután 5 órától ünnepi megemlékezés lesz a főtéren, majd ezt követően koszorúzás a temetőben. 6 órától Ünnepi szentmise a Szent Miklós római katolikus templomban. A koszorúzási szándékot a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ irodájában vagy a 0266-361992-es telefonszámon lehet jelezni október 22-ig.

Idősek világnapja Kolozsváron
A Máltai Szeretetszolgálat kolozsvári fiókszervezete az Erdélyi Mária Rádió közreműködésével három alkalomból álló rendezvénysorozatot szervezett az Idősek Világnapja alkalmából. A záró alkalomra október 24-én, csütörtök délelőtt 11 órától kerül sor, amelynek különlegessége egy olyan közös tánc lesz, mely örömforrásává válhat, Imre Edit szociális testvér vezetésével. A találkozó helyszíne: Szentegyház (Iuliu Maniu) utca, 4. szám, első emelet jobbra.

Férfi(as) zarándoklat
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánia szervezésében október 26.-án, szombaton férfi(as) zarándoklatra kerül sor Istenszékére. Érdeklődni Magyari Vass Istvánnál lehet a 0742-702309-es telefonszámon.

Töltődj fel!
Szeretnél tenni valamit, hogy te lés környezeted jól érezze magát, a panaszkodás helyett inkább a tenni akarást választod akkor gyere el a gyergyószentmiklósi Örmény katolikus egyesület és a Feltöltő egyesület által szervezett csapatépítő hétvégére, október 25-27 között a gyergyószentmiklósi Szent István plébániára. A hétvége alkalmával elkezdődik a 2020-as feltöltő keresztény zenefesztivál szervezése is. A programmal kapcsolatban érdeklődni lehet a 0740-867199-es telefonszámon.

Imalánc Sepsiszentgyörgyön
Október 23-27 között az esti 6 órás szentmisék után a sepsiszentgyörgyi hívek rózsafüzért imádkozva zarándokolnak egyik templomtól a másikig, a város megújulásáért és a békéért. Október 23-án, szerdán a központi Szent József templomtól az őrkői Világ Királynője templomig zarándokolnak. Csütörtökön a Világ Királynője templomtól a Csíki utcai Szent Gellért templomig. Október 25-én, pénteken a Szent Gellért templomtól az Állomás negyedi Szent Benedek templomig imádkoznak és zarándokolnak a hívek. Szombaton a Szent Benedek templomtól a Gyár utcai Krisztus Király templomig, valamint vasárnap a Krisztus Király templomtól a központi Szent József templomig lesz az imazarándoklat.

A „Boldogabb családokért”
A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központ újabb képzést tart a Boldogabb családokért iskolai program önkénteseinek november 8-9 között Csíkszentdomokoson. A program legfőbb célkitűzése a család és a házasság védelmezése és erősítése a keresztény illetve általános humán értékrend felmutatása és terjesztése által, a tudatos családtervezés segítése. Érdeklődni lehet Kertész Máriánál, a „Boldogabb Családokért” iskolai program koordinátoránál a 0743-152008-as telefonszámon vagy a ,kertesz.maria@csalad.ro e-mail címen.
Jelentkezési határidő: október 25.

Időjárás: Még tart a a vénasszonyok nyara. A mai napon keleten, délkeleten fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, máshol alig lesznek felhők az égen. Csapadék sehol sem várható. A déli, délnyugati szelet helyenként élénk, erős lökések kísérhetik. A ködös párás reggelt követően délután 21-28 fokot mérhetünk.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a hármasközségi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Faültetés és megemlékezés Csíksomlyón
Csíksomlyón, a Szent István Otthon kertjében faültetéssel egybekötött megemlékező ünnepséget tartanak ma délután 17 órától az 1661-es október 21.-i csíki-medencei tatárdúlásról és az ezt követő újjáépítésről. Közreműködnek az otthon lakói, László Rezső csíkcsicsói plébános és a Role zenekar.

Mécses találkozó a Kolozsvári Egyetemi Lelkészségen
Ma este 20 órától a Szentegyház utca 4 szám alatt Teszel érte? mottóval a Mécses Közösség találkozót szervez meghívott: Tom Edwards.

Rózsafüzér-társulatok találkozója Gyergyószentmiklóson
A gyergyószentmiklósi Árpád-házi Szent  Erzsébet Idősek otthonában tartják meg a Rózsafüzér-társulatok találkozóját holnap délután fél 3 órától. Szeretettel várják a rózsafüzér társulatokat.

Nick Vujicic Erdélyben
Nick Vujicic, a nemzetközi hírű prédikátor, szónok, motivációs tréner, aki karok és lábak nélkül született emberként vált ismertté, október 23-án 19 órától Kolozsváron a BT Arénában, október 24-én 11 órától Sepsiszentgyörgyön a Sepsi Arénában tart előadást. Élete és pályafutása sokunk számára lehet példaértékű, bátorító gondolatai erőt adnak a mindennapokban.

Egymillió csillag a nélkülözőkért 2019
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Egymillió csillag a nélkülözőkért szolidaritási akciót szervez október 24-én, csütörtökön 18 órától a szatmárnémeti Tűzoltó toronynál, Máramarosszigeten október 25-én, pénteken szintén 18 órától a város központi parkjában. Lehetőség lesz mindenki számára, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával és pénzbeli adománnyal láthatóan is kifejezze: minden nehézség ellenére fontos számunkra a közösségünk és érdekel bennünket a nélkülözők sorsa. Gyújts te is egy gyertyát!

Lelkigyakorlat szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak
A Gyulafehérvári Caritas Ki-Út programja és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat október 24-27 között lelkigyakorlatot szervez Székelyudvarhelyen, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban (Dózsa György utca 15). Érdeklődni és jelentkezni Kedves Ritánál lehet még ma déli 12 óráig a 0731 137 191-es telefonszámon vagy a rita.kedves@caritas-ab.ro e-mail-címen.

Férfi(as) zarándoklat Gyergyószentmiklósról Istenszékére
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánia szervezésében október 26.-án, szombaton férfi(as) zarándoklatra kerül sor Istenszékére. Érdeklődni Magyari Vass Istvánnál lehet a 0742-702309-es telefonszámon.

Lelkinap orvosoknak Csíksomlyón
A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szervezésében október 26.-án, szombaton lelkinap lesz orvosoknak Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban,  Hivatástudat témában. Meghívottak: Jakabos Barnabás SJ és Dósa Éva pszichiáter, pszichoterapeuta. Jelentkezni a 0744-909835 és 074-412216 telefonszámokon lehet.

Kneipp-hétvége Gyergyócsomafalván
Kneipp-hétvégére kerül sor november 7-10.-e között Gyergyócsomafalván Péter Mária Imelda mallersdorfi ferences nővér vezetésével, melynek keretében főként a vizes-alkalmazások megtapasztalására, elsajátítására és gyakorlására lesz lehetőség. Jelentkezni a 0741 694 139-es telefonszámon lehet.

Képzés a „Boldogabb családokért” iskolai program önkénteseinek
A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központ újabb képzést tart a Boldogabb családokért iskolai program önkénteseinek november 8-9 között Csíkszentdomokoson. A program legfőbb célkitűzése a család és a házasság védelmezése és erősítése a keresztény illetve általános humán értékrend felmutatása és terjesztése által, a tudatos családtervezés segítése. További információk Kertész Máriától, a „Boldogabb Családokért” iskolai program koordinátorától igényelhetők (tel: 0743-152008, kertesz.maria@csalad.ro)
Jelentkezési határidő: október 25.

Lelkigyakorlat Székelyudvarhelyen
A székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban Az Isten vezet címmel november 8-10 között lelkigyakorlatot tart Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános. Azok jelentkezését várják, akik arra vágynak, hogy két napig Istennel legyenek csendben, Őt figyelve. A lelkigyakorlat során mindennap lesz szentmise, közös ima, ráhangoló elmélkedések, valamint lehetőség nyílik a megosztásokra és személyes beszélgetésekre is. A helyek száma korlátozott, előzetes bejelentkezés szükséges november 4-ig a 0266-210537-es vagy a 0755-489743-as telefonszámokon, illetve a hazpio@gmail.com e-mail-címen.

Időjárás: Még tart a a vénasszonyok nyara. A mai napon keleten, délkeleten fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, máshol alig lesznek felhők az égen. Csapadék sehol sem várható. A déli, délnyugati szelet helyenként élénk, erős lökések kísérhetik. A ködös párás reggelt követően délután 21-28 fokot mérhetünk.

MRE Hírszolgálat, 2019. október 21.

About the author

majoros gabriella