2020. február 04. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E  N

Újra látogatható a Gránátalma múzeum
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség által, a Betegápoló Irgalmasrend egykori Gránátalma Gyógyszertárban berendezett múzeum a mai naptól újra látogatható lesz a korábbi program szerint: keddtől szombatig délelőtt 10 és délután 5 óra között.
A Fő (Republicii) utca 33. szám alatt működő állandó kiállításban csoportok számára ingyenes idegenvezetés is igényelhető. További tájékoztatás igényelhető a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Egyházturisztikai Irodájától a 0359-433401-es telefonszámon vagy a tourinfo@varad.org címen.

Ökumenikus imanapok Déván
A megbékélés, megvilágosodás, reménység, bizalom fogalmára épülnek a hosszú idők óta első ízben megszervezett ökumenikus imanapok Déván. A meghirdetett alkalmakon a három történelmi magyar egyház lelkészei hirdetik az igét.
Február 6-án, csütörtökön, a dévai Páduai Szent Antal-templomban Rátoni Csaba református lelkész hirdet igét.
Pénteken a Dávid Ferenc Unitárius Zarándok és Szórványközpontban Nagy Károly ferences atya prédikál.
Február 8-án, szombaton a református templomban Főcze Bonaventúra szerzetes tartja a szentbeszédet.
Vasárnap a Nagyboldogasszony-templomban Koppándi Zoltán unitárius lelkész végzi az igehirdetői szolgálatot.

Kreativitás vetélkedő
Az eucharisztia évében a XII. erdélyi főegyházmegyei kreativitás-vetélkedő a hagyományokhoz híven minden iskoláskorú gyereknek, fiatalnak próbál lehetőséget biztosítani kreatív képességeinek versenyszerű bemutatására 12 versenykategóriában (rajz, fotó, naptár, plakát,dombormű/körplasztika, irodalom, szavalat, bábjáték/dramatizálás, rövidfilm, vokális és hangszeres zene, tánc és sport).
A kétfordulós bejelentkezést a korábbi vetélkedők költségvetési tapasztalatai teszik szükségessé. Február 14-ig tart az elő regisztráció. A jelentkezők számának függvényében készül el a költségvetés, s a lehetséges támogatások felmérése (a regisztrálók részéről is érkezhet támogatás) és a pontos beosztása a kategóriáknak. Ezt követően március 14-én zárul a regisztráció megerősítése, az alkotások beküldésével.
Minden versenykategória célja az Eucharisztia tematikában készülő kreatív alkotások megjelenítése.
További információk a romkat.ro oldalon olvashatóak.

Házasság hete Nagyváradon
Vacsorával, alapos beszélgetési lehetőséggel egybekötött előadással, közös szentmisével várják a házasságukat megerősíteni, felfrissíteni vagy csak kicsit másabb élményekkel megélni vágyó párokat.
A házasság hete rendezvénysorozat közel két évtizede Angliából indult el, amely minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Erdélyben 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. Ezeken a rendezvényeken nyíltan beszélnek a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről, a szervezők igyekeznek gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat.
Az idei rendezvénysorozathoz a nagyváradi espereség két programmal kapcsolódik be. Február 14-én, péntek este 7-8 óra között a Szent László Római Katolikus iskolában egy vacsorára várják a házasokat, amelynek mottója ,,A szerelem íze – tápláld a kapcsolatodat!”. A vacsora előző regisztrációhoz kötött, jelentkezni a plébániákon vagy a 0770-102113-as telefonszámon lehet.
Február 15-én, szombat este 8 órakor a Szent László Római Katolikus iskola kápolnájában a Házaspárok útja- Szereled? Szereljük! Az élet bölcsőjének, a házasságnak az útja cím alatt tartanak különleges estét, mely során a párok átbeszélik a már közösen megtett útjukat, az átélt örömöket, nehézségeket, áttekintik a rájuk váró feladatokat, és rápillantanak a mai élethelyzetük legfontosabb kihívásaira.
A harmadik program az egész egyházmegyére kiterjed, mégpedig február 16-án, vasárnap a plébániákon: a szentmise közös megünneplése után a plébánosok megáldják a házaspárokat, akik megújíthatják házassági fogadalmukat.
Az Erdély-szerte megszervezett programokról a hazassaghete.ro oldalon olvashatnak, az elmúlt évekhez hasonlóan a Mária Rádió is bekapcsolódik a házasság hete programsorozatba.

Időjárás: Egy hidegfront érkezik, mely országszerte esőt, záport eredményez. A hegyvidéken estétől havas eső, hó is előfordulhat. A szél északnyugatira fordul, és többfelé viharos lökések kísérhetik. Napközben 2-7 fok valószínű, de a front nyomán hamar csökkenni kezd a hőmérséklet.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán az aranyosgyéresi templomban tartanak örökös szentségimádási napot.
Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Rákellenes világnap
2000 februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. Ennek emlékére a kongresszus a mai napot rákellenes világnappá nyilvánította.
A Csíkszeredai Megyei Kórház és Hargita Megye Tanácsa közös szervezésében ma délután 5 órától előadásra, beszélgetésre kerül sor „Mit tehetek magamért” címmel. Meghívottak: Holló Gergely onkológus, Kraft Hunor szülész-nőgyógyász szakorvos, András Anna-Mária lelki gondozó, a székelyudvarhelyi önsegítő csoport vezetője, valamint a betegséget megélő emberek. Helyszín a Csíkszereda Megyei Tanács Márvány terme.

Kiállítás megnyitó
Február 6-án, csütörtökön este 6 órakor Magyarország Kolozsvár Főkonzulátusán, a Főtér 23 szám alatti belső udvarban a „Csíksomlyói vonatos zarándoklat” című kiállítást megnyitójára kerül sor, a kiállítást méltatja Széman Péter, az EMKE elnöke. Ugyanakkor Okos Mártonnal a „Negyedszázada gyalog vittük Erdélyt Európába” című könyv szerzőjével Makkay József, az Erdélyi Napló főszerkesztője beszélget. Az est házigazdája Mile Lajos főkonzul.

Orgonakoncert
Józsa Domokos, a Nagyvárad-Szöllősi plébániatemplom egyházzenei felelőse orgonakoncertet tart a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templomban, február 7-én pénteken este 6 órától. Belépés ingyenes, várnak mindenkit szeretettel!

Jótékonysági orgonahangverseny
A nagyváradi püspökség jótékonysági orgonahangversenyt szervez a kicsi Noelért a nagyváradi székesegyházban, február 7-én, pénteken este 7 órától.
Közreműködnek Kristófi János orgonaművész és Gáti Sándor oboaművész. A belépés ingyenes, örömmel fogadnak minden adományt. A teljes bevétel Ölyüs Noel Róbert gyógyulását szolgálja!

Farsangi kosaras bál
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánia szervezésében farsangi kosaras bál lesz február 15-én este 7 órától a Korona nagytermében. A belépő felnőttek részére 15 Ron, gyerekeknek 5 Ron, a négy fő fölötti családoknak pedig 40 Ron. Várnak mindenkit egy jókedvű együttlétre.

Fogódzók a léleknek
Megjelent Joyce Rupp amerikai lelkiségi író és szerzetesnő ötödik könyve „Fogódzók a léleknek” címmel, amely szintén Bereczki Silvia segítő nővér fordításában tárul elénk. Az „Ihlet az év minden napjára” alcímmel fémjelzett kötet hasznos lehet a mindennapok során, hiszen lehet, hogy csak egy-egy jó szó, gondolat kell elérjen bennünket ahhoz, hogy meglássuk az utat, a továbblépés lehetőségét.
A könyvet a Temesvár-józsefvárosi plébánia közösségi termében mutatják be, február 19-én, szerdán este 6 órától.
Lelki utakról és útkeresésről a könyvek fordítójával Serbán Mária, a Verbum kiadó munkatársa beszélget.

Magyar Költészet Napi pályázat
A magyar költészet napját 1964 óta, minden április 11-én megünnepeljük, hisz ekkor született egyik legnagyobb költőnk József Attila.
A nagybanya.ro szerkesztősége idén úgy készül megünnepelni ezt az alkalmat, hogy a Máramaros megyei magyar diákoknak versírási pályázatot hirdet, 5-8 osztályos és 9-12 osztályos gyerekek számára. Témamegkötés nincs, a cél az, hogy a magyar gyermekek versben fejezzék ki magukat, fejlődjenek, mutassák meg tehetségüket és azt, hogy mi is érdekli őket igazán. Mind a két korosztályban, 3-3 díjazottat fog kiválasztani a 3 fős zsűri.
Az elkészült munkákat a szerkesztoseg@nagybanya.ro címre lehet beküldeni április 5-ig.

Időjárás: Egy hidegfront érkezik, mely országszerte esőt, záport eredményez. A hegyvidéken estétől havas eső, hó is előfordulhat. A szél északnyugatira fordul, és többfelé viharos lökések kísérhetik. Napközben 2-7 fok valószínű, de a front nyomán hamar csökkenni kezd a hőmérséklet.

MRE – Hírszolgálat, 2020. február 04.

About the author

majoros gabriella