2020. február 10. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a sinfalvi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Betegek világnapja
Egyházunk minden év február 11-én, az első lourdes-i Szűzanya jelenés napján a betegekre irányítja a világ figyelmét. II. Szent János Pál pápa 1992-ben rendelte el, hogy február 11. a Betegek világnapja legyen. Célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”.
A csíksomlyói kegytemplom-pápai kisbazilikában a betegek világnapján, február 11-én lesz a idősek és járó betegek zarándoklata. A délelőtt fél 11 órakor kezdődő szentmise végén a jelen lévő idős és beteg emberek a betegek szentségében részesülhetnek, akik lelkileg előtte felkészültek a szentség felvételére. Mindazok, akik nem tudnak elzarándokolni a kegyhelyre, a szentmisébe bekapcsolódhatnak a csiksomlyo.ro honlapon követhető élő közvetítés révén.
A nemzetközi nap kapcsán február 11-én, kedden a resicabányai Szentháromság-templomban bemutatott szentmisék keretében külön imádkoznak a betegekért, akik ez alkalommal felvehetik a betegek szentségét is. Ezen a napon a plébánián a helyi Katolikus Orvosok Egyesületének képviselői gyógyszerekkel és egyéb szolgáltatásokkal (vércukorszintmérés, vérnyomásmérés) segítik a híveket. A temesvár-józsefvárosi templomban február 11-én, kedden 17 órakor szentmise a betegekért, amelynek keretében kiszolgáltatják a betegek szentségét.
A szatmárnémeti Zárda-templomban február 11-én, kedden délután fél hattól gyónásra nyílik lehetőség, hat órától pedig Schönberger Jenő püspök mutat be szentmisét a betegekért. A résztvevők teljes búcsút nyerhetnek a szokott feltételek mellett. Azoknak a betegeknek, akiknek nehézséget jelent eljutni a templomba, ingyenes szállítást biztosítanak.

Xantus Géza festőművész kiállítása Kolozsváron
Február 12.-én, szerdán 18 órától Kolozsváron a Bánffy palotában Xantus Géza festőművész A végtelen vonzásában című kiállításának a megnyitójára kerül sor. A kiállítás február 24.-ig látogatható 10-17 óra között.

Jegyeskurzus indul Székelyudvarhelyen
Február 13.-án, csütörtökön 19 órától a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébánián, a szombatfalvi Szent György-egyházközséggel közös szervezésben jegyeskurzus kezdődik szentségi házasságra és családi életre vágyó fiataloknak. Jelentkezni személyesen a plébániahivatalokban lehet.

Készségfejlesztő csoport indul kisgyerekeknek Székelyudvarhelyen
A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas székelyudvarhelyi központjában, 6-8 hónapos, egészségesen fejlődő vagy enyhe eltérést mutató kisgyermekek számára csoportfoglalkozást indítanak. A Kossuth u. 18 szám alatti székhelyen heti rendszerességgel, játékosan fejlesztik az olyan alapkészségeket, mint a nagymozgás, egyensúly, tájékozódás, beszéd, szociális készség, figyelem, emlékezet, ritmusérzék.
Jelentkezni február 14-ig lehet a 0735 735 151-es vagy a  0725 355 638-as számokon, hétköznapokon 8-16 óra között.
A helyek elfoglalása a feliratkozás sorrendjében történik.

Ráhangolódás nagyböjtre
A szovátai Domokos Kázmér művelődési otthonban, február 15-én, szombaton délelőtt fél 10 és este 6 óra között lelkinapot tartanak, amely keretében a közelgő nagyböjtre hangolódnak rá. A program a rózsafüzér elimádkozásával kezdődik, majd Köllő Tibor plébános tart előadást „Hallgassatok rám, és élni fog lelketek” címmel. 11 órától tanúságtételeket hallhatnak, majd imaszolgálatot végeznek. Ebédszünet után, délután 2 órától Bajcsi Tibor tart előadást „Én vagyok az élet kenyere” címmel. Utána tanúságtételek és imádság következik, majd a résztvevők közösen átvonulnak a templomba, ahol szentségimádás és szentmise lesz.

Lelki egészségünk – Klubfoglalkozás a Kalot-nál
A KALOT Egyesület február 20-án pszichológusok, lelkészek, lelkigondozók vezetésével újraindítja a lelki egészség megőrzését célzó klubtevékenységet. A klubtevékenység 10 héten át tart, heti egy alkalommal kétórás foglalkozás keretében interaktív módon dolgoznak fel mindenki életében nehézséget okozó témákat. A klubtevékenység előadói: Antal Attila vezető pszichológus, rendszerszemléletű pár- és család pszichoterapeuta, Forró-Erős Gyöngyi pszichológus, mentálhigiénés szakember, Dr. Bálint Blanka mentálhigiénés szakember, Kádár Enikő pszichológus, Csapai Árpád lelkész, Bács Béla János szociálpedagódus, Szász Kinga pszichológus.
A klubtevékenységeken előzetes bejelentkezés alapján lehet részt venni. Érdeklődni és jelentkezni a 0744 580 375-ös, vagy a czenczerjolan@yahoo.com vagy a kepzesek@kalot.ro e-mail-címen lehet. A helyek száma korlátozott. Részvételi hozzájárulás a 10 alkalmas foglalkozássorozathoz 200 lej.

Liturgikus tánc tanfolyam
A liturgikus tánc az imádság egyik formája. A tánc imádságos lelkülettel való végzése nem más, mint önmagunk belehelyezése Isten jelenlétébe. Erre a szavakon túli imádságra és jelenlétre vár mindenkit szeretettel Péter Imelda nővér, február 21-23. között Gyergyószentmiklóson az Aviva Stúdióban. Jelentkezni lehet Dombi Hajnalnál a 0747-799253-as telefonszámon február 15-ig.

Időjárás: Ma kora délutánig elszórtan, délután viszont egy erős hidegfront miatt többfelé alakulhat ki eső, zápor. A szél ismét megerősödik. Az enyhe reggel után, napközben 5-12 fokra számíthatunk.

MRE – Hírszolgálat, 2020. február 10.

About the author

majoros gabriella