2020. január 07. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Zárva lesz a székesegyház
A szatmárnémeti székesegyház külső felújítási munkálatait már jó ideje figyelemmel követhetik, a belső javítási tevékenységeket pedig ez idáig sikerült úgy végezni, hogy azok ne zavarják a szentmisék menetét. A héten azonban a restaurálási, javítási tevékenységek miatt bezárjták a székesegyházat.
Előreláthatólag március végéig a vasárnapi szentmisék a Zárda templomba költöznek – 8, 10, fél 11 és és este 6 órai kezdési időpontokkal –, a hétköznapi szentmiséket pedig a Kálvária templomban tartják majd – reggel 7-től és reggel 9-től.

Könyvbemutató Kolozsváron
Holnap délután 5 órától Kolozsváron mutatják be a Nóda Mózes 60. születésnapját köszöntő könyvet, melynek címe: Ünneplő ember a közösségben.
Közreműködnek a szerkesztők: Bodó Márta, Csonta István, Lukács Ottilia, Zamfir Korinna, valamint Geréd István, Laczkó Vass Róbert.
Az ünnepség a Szent Mihály plébánia nőszövetségének dísztermében lesz (Szentegyház/I. Maniu utca 2. szám, 1. emelet) a kötetben közreműködő szerzők egy részének, valamint Nóda Mózes tanítványainak, barátainak a jelenlétében.

Filmest a KEL-en
A Kolozsvári Egyetemi Lelkészség szervezésében filmest lesz január 9-én, csütörtökön ester 8 órától, a Szentegyház utca 4 szám alatt. A résztvevők A két pápa című, Fernando Meirelles rendezte amerikai életrajzi filmdrámát nézhetik meg. A forgatókönyvet Anthony McCarten írta. Főszerepben a XVI. Benedek pápát alakító Anthony Hopkins és a Jorge Mario Bergoglio bíborost, a későbbi Ferenc pápát megszemélyesítő Jonathan Pryce látható.

Jegyeskurzusok
Jegyesek és fiatal házasok számára ma és holnap Kápolnásfaluban, január 10-12-én pedig Szentegyházán tartanak jegyeskurzust. Érdeklődni és jelentkezni lehet a 0744-986752-es telefonszámon.

Gyerektalálkozó és kreatív foglalkozás
Havonta egy alakalommal a temesvár-józsefvárosi plébánián kreatív foglalkozással egybekötött gyerektalálkozót tartanak. A soron következő alkalom január 18-án, szombaton délelőtt 11 és 12 óra között lesz, és a „Boldog vagyok, mikor…” téma köré épül.

Női estek újragondolva
Nőnek lenni az egyik legnagyobb kihívás az életben. Jól nőnek lenni pedig még nagyobb!
Nőnek teremtett a Jóisten. Nőként nevelnek bennünket. Nőnek érezzük magunkat. Nőként viselkedünk. Mindeközben pedig számos elvárásnak és szerepnek igyekszünk megfelelni, melyek egy részétől a boldogság megélését reméljük. Ám tudjuk-e vajon, pontosan mi tesz bennünket nővé? S azt, hogyan élhetjük meg jól a nőiességünket?
Ezekről és sok más egyéb kérdésről beszélgetnek havonta egy alkalommal a Női estek keretén belül, a Kolozsvári Egyetemi Lelkészségen. A következő alkalom január 20-án, este 8 órától lesz a Szentegyház utca, 4 szám alatt.

Imaműhely Csíkszentdomokoson
Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban január 24-26 között Imádkozik a testem és a lelkem címmel imaműhely lesz Vormair Emese segítőnővér és Somorai Jerne vezetésével.
Az imaműhely elemei: teljes csend az imaműhely alatt, egy beszélgetés a kísérővel a hétvége alatt, közös impulzusok és testérzékelő gyakorlatok, személyes csendes idők, igeliturgia/szentmise.
Jelentkezni a vormairemese@gmail.com e-mail-címen lehet január 11-ig. Részvételi díj: szállás, ellátás 120 RON/fő, szervezésre és programra 60 RON/hétvége.

Zacher Gábor erdélyi körútja
Van aki a csokoládétól, más a cigarettától, alkoholtól vagy a gyógyszertől vállig függővé, de létezik mobiltelefon-, facebook-, de még edzésfüggőség is. Minderről Magyarország egyik leghíresebb orvosa Dr. Zacher Gábor toxikológus, egyetemi docens beszél a tőle megszokott könnyedséggel, humorral fűszerezve. A körút első állomása Kolozsvár lesz, ahol február 24-én este 7 órától tart előadást. További helyszínek Nagyvárad, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy. További információk az eventikum.ro oldalon olvashatóak.

Időjárás: Ma a fagyos reggel után sok-sok napsütésre számíthatunk, inkább csak az ország keleti felén növekedhet meg néha a felhőzet. Csapadék nem várható. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad. Hajnalban -4, -18, napközben 0, +5 fok várható.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a marosfői templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Előadás Brassóban
Az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület szervezésében a brassói Reménység Házában, Reisinger János irodalomtörténész vetítéssel egybekötött előadássorozat keretében mutatja be Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját.
Az előadások ma és holnap lesznek este fél 6 órától, az első előadás címe: Krisztus Pilátus előtt, a másodiké Ecce Homo és a harmadik előadás címe pedig a Golgota.
A belépés ingyenes. A helyszínen, a témához kapcsolódó könyvek és CD-k vásárolhatók.

Kiállítás Kovásznán
Január 9-én, csütörtökön délután 5 órától a kovásznai Városi Művelődési Ház kiállítótermében kerül sor a II. Csernátoni Művésztelep alkotásainak kiállítására.
A tárlatot méltatja: Gazda József műkritikus.
Közreműködnek a csernátoni Végh Antal Általános Iskola diákjai.

Népművészeti képzés
Az Artera Alpítvány a Vámszer Géza Művészeti Népiskolával és a Hagyományok Háza együttműködésével akkreditált népművészeti alap és továbbképzést indít kézi szövés, bőrmívesség, hímzés, nemezelés, bútorfestés és gyöngyékszer készítés elsajátítására Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron és Széken.
A foglalkozások havonta egyszer, hétvégeken lesznek, alkalmanként 10-15 órát foglalnak magukba.
Jelentkezni lehet január 10-ig az office@artera.ro címen vagy a 0744-593192-es telefonszámon.

Apa-lánya lelkinap Sepsiszentgyörgyön
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében szervezésében apa-lánya lelkinapot tartanak Sepsiszentgyörgyön. Idén, január 18-án, szombaton a Szent József plébániára hívják és várják az édesapákat 14 év fölötti lányukkal együtt. A nap folyamán az előadások, kiscsoportos munka mellett, lehetőség lesz sétálni is kettesben. Emellett más kapcsolat erősítő meglepetések is várnak a résztvevőkre.
A lelkinap témája a tisztaság.
Előzetes bejelentkezés szükséges, amely egy elektronikus űrlap kitöltésével lehetséges a csalad.ro oldalon. További információkért hívják a 0748 663 201-es telefonszámot.

Imahét a Krisztus-hívők egységéért
Az idei ökumenikus imahétet január 19-26 között tartják, melynek anyagát a máltai keresztények készítették. Málta a Földközi-tenger szigetállama, amelyet minden oldalról hatalmas víz vesz körül. Az anyaszigethez tartozik egy kisebb sziget is, Gozo szigete. Az itt élő keresztények minden év február 10-én együtt ünneplik a hajótörött Pál apostol szigetre érkezését, a 2020-as imahéten pedig a világ Krisztus követői a máltai keresztényekkel együtt olvassák ennek a hajótörésnek a történetét.
Az, hogy ma Máltán keresztények élnek, azt jelenti, hogy a hajótörött Pál és útitársai elfogadták a lakosok vendégszeretetét. Igyekeztek és tudtak is adni a máltaiaknak abból a hitből, reménységből, Jézus Krisztus szeretetéből, amely őket hordozta.
Ilyen kölcsönös lehetőség ma a keresztények ökumenéje.
Keresztény egységünket nemcsak az egymás iránti vendégszeretettel tudjuk kifejezni, noha ez is fontos, hanem szeretetteljes találkozásokon keresztül azokkal is, akik nem részesei nyelvünknek, kultúránknak és hitünknek.

Fülöp kurzus Csíkszeredában
Sok embernek nincs személyes tapasztalata az Istenről. Túl távolinak tűnik ahhoz, hogy saját gyarlóságát tapasztalva Őt elérhesse. Még a benne hívők is sokszor kételkedőre vonják az Ő feltétel nélküli szeretetét.
A Fülöp kurzus a mindennapi életben felmerülő kérdésekre gyakorlati módon próbál választ adni. Nem ismereteket akar átadni, hanem a résztvevőket segíti, hogy egy személyes találkozásuk legyen az élő Istennel.
A Búzamag közösség által szervezett kurzus Csíkszeredában, a Szent Imre ifjúsági központban lesz január 24-26 között. Jelentkezni január 20-ig lehet Dánél Józsefnél a 0742-679082-es telefonszámon vagy a buzamag@gmail.com címen. További információk a buzamag.ro oldalon.

Időjárás: Ma a fagyos reggel után sok-sok napsütésre számíthatunk, inkább csak az ország keleti felén növekedhet meg néha a felhőzet. Csapadék nem várható. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad. Hajnalban -4, -18, napközben 0, +5 fok várható.

MRE – Hírszolgálat, 2020. január 07.

About the author

majoros gabriella