2020. január 24. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Boldog Özséb év megnyitója
Boldog Özséb halálának 750. évfordulója alkalmából a pálosok, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend tagjai, 2020-at emlékének szentelik. Január 20-án, a rendalapító ünnepén, Budapesten, a Szent István-bazilikában szentmisével nyitották meg az emlékévet.
Hargitafürdőn, a Szent István-templomban holnap este 6 órától ünneplik a pálosok itteni beiktatásuk évfordulóját, és megnyitják a Boldog Özséb-évet. A szentmise főcelebránsa és szónoka Tamás József nyugalmazott püspök, pálos konfráter lesz.

Magyar Kultúra napja
A Románia Magyar Dalosszövetség, az EMKE-vel együttműködésben a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére január 26-án, vasárnap délután 5 órától kórushangversenyt tart a búzásbesenyői templomban, idén Farkas Ferenc és Reményik Sándor szellemében.
Köszöntőt mondanak: Czikó László plébános és Berekméri Melinda Marosvásárhely-cserealji református lelkésznő, Széman Péter és Tóth Guttman Emese.
Előadók Serbán Mária, a Verbum kiadó szerkesztője és Rekita Rózália színművész. Közreműködnek a búzásbesenyői Gaudate kamarakórus, a kolozsmonostori plébánia kórusa és gyermekkara, a magyarfenesi vegyeskar, a szilágysomlyói Szederinda citera csoport, a marosvásárhelyi kistemplom Evangélium vegyeskara és a Guttman Mihály pedagóguskórus Kolozsvárról.

Légy Tűz!
A brassói szent Péter és Szent Pál plébániatemplomban ifjúsági szentségimádást és dicsőítő estet tartanak január 28-án, kedden este 7 órától. A zenei szolgálatot Száva Péter látja el. Hívnak mindenkit, hogy együtt dicsőítsék az Atyát és imádkozzanak a városért!

Böjte Csaba atya Kovásznán
Böjte Csaba ferences atya Kovásznára látogat január 31-én, pénteken és szentmisét mutat be a helyi plébániatemplomban. A szentmise előtt délután 5 órától szentségimádást tartanak a templomban. Az esemény kapcsolódik az idén Budapesten megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz.

Kántorok lelkigyakorlatos továbbképzője
Idén is megszervezzük a kántorok lelkigyakorlatos továbbképzőjét Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban, február 17–20. között. Akik részt szeretnének venni, szándékukat jelezzék február 10-ig a Jakab Antal Tanulmányi Ház recepcióján, a 0741–258156-os telefonszámon.
Bár minden kántor számára kötelező lenne a jelenlét, mégis kérik, hogy csak azok jelentkezzenek, akik komolyan veszik a programot.
A továbbképző Veni Sancteval kezdődik a kegytemplomban, február 17-én délután 3 órakor.
A részt venni szándékozók délután 2 óráig érkezzenek meg, hogy a szállásfoglalás a program megkezdése előtt befejeződjön.
Az egyházmegye kéri a paptestvéreket, hogy kántoraikat erre az időre szabadságolják és fizessék ki a részvételi, valamint utazási költségeiket. Részvételi díj: 200 RON – a támogatók jóvoltából.

Diákutaztatási program
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából idén is utazási lehetőséget hirdet Kárpát-medence középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség.
A program célja 1994 óta, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt emlékezzenek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, illetve ehhez kapcsolódóan minél több személyes kapcsolat szövődjön a magyar diákok, tanárok és iskolák között. A Rákóczi Szövetség által meghirdetett pályázatra bármely magyar Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet.
A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen a nemzeti ünnephez kapcsolódóan. Az utazási pályázaton 300 ezer forint nyerhető el, az utazók számától és a megtett távolságtól függően.
Az online pályázati adatlapok beérkezésének határideje: február 20. További információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található.

Liturgikus tánc tanfolyam
A liturgikus tánc az imádság egyik formája. A tánc imádságos lelkülettel való végzése nem más, mint önmagunk belehelyezése Isten jelenlétébe.
Erre a szavakon túli imádságra és jelenlétre vár mindenkit szeretettel Péter Imelda nővér, február 21-23 között Gyergyószentmiklóson az Aviva Stúdióban. Jelentkezni lehet Dombi Hajnalnál a 0747-799253-as telefonszámonfebruár 15-ig.

Időjárás: A csípős hajnalt követően, egyre több napsütésre számíthatunk. Csapadék nem várható. A déli-délkeleti szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb hőmérséklet 0 és 7 fok között alakul. Holnapra megnövekszik a felhőzet így nyugaton, délnyugaton kisebb eső is kialakulhat. Nem lesz jelentős a légmozgás. Délután 2-9 fok közötti értékekre számíthatunk.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a bátosi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Szülők iskolája
A gyergyóremetei Polgármesteri Hivatal szervezésében, a Balás Gábor Művelődési Házban kerül sor a Szülők Iskolája programsorozat harmadik találkozójára ma délután 5 órától. Meghívott előadó, Kedves Rita segítőnővér, aki a szenvedélybetegségekről fog beszélni.
Előzetes bejelentkezés szükséges a 0748-586379-es telefonszámon. Az előadás alatt Kassay Noémi gyógypedagógus foglalkozást vezet a Szent Anna Szociális Házban.

Keresztény Agora
A Keresztény Agora Kulturális Kör a szatmárnémeti székesegyházi plébánia szervezésében holnap délelőtt 11 órától előadásra hívja az érdeklődőket.
plébánia emeleti termében bemutatják Ferenc pápa Csíksomlyón című emlékkönyvet a kolozsvári szerzők jelenlétében. A kiadvány Bodó Márta és Oláh Zoltán szerkesztésében látott napvilágot a kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában.

Prevenciós előadás
A kolozsvári Kalóz János György pszichológus – addiktológus „Ne Szúrd El A Kari-Ered” címmel tart prevenciós előadásokat szenvedélybetegségekről, függésekről, drogfogyasztásról, számítógépes játékokról, alkoholizmusról, szexuális nevelésről, a vészhelyzetek kialakulásának megakadályozása érdekében. A program alapja személyiségfejlesztő, önértékelést tanító, önbecsülést nevelő. Célja, hogy a gyerekek és fiatalok ki tudják számítani döntéseik, cselekedeteik következményét, megtanuljanak nemet mondani, stresszhelyzeteket, konfliktusokat megoldani anélkül, hogy különböző káros szerekhez nyúlnának és úgy, hogy emiatt ne érezzék „vesztesnek” magukat.
A pszichológus holnap délután 5 órától Marosvásárhelyen tart előadást arról, amit saját maga is megtapasztalt szenvedélybetegként, mellé teszi szaktudását és élethelyzetét. Megélt tapasztalatairól beszél őszintén, hitelesen, és apaként ismeri a szülők legnagyobb félelmeit, leggyakoribb kérdéseit a függőségekkel kapcsolatban.
Belépő díj 5 Ron, amivel hozzájárulhatnak további programok szervezéséhez. Az előadás helyszíne a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium.

Márton Áron emlékkiállítás
Márton Áron püspökké szentelésének 80. évfordulója alkalmából kiállítás nyílik a búzásbesenyői Rátoni János Művelődési Házban. A megnyitó a római katolikus templomban lesz január 26-án, vasárnap a déli 12 órás szentmise keretében, ünnepi köszöntőt mond Kovács Gergely kinevezett érsek. A kiállítás megtekinthető február 20-ig, kedden, szerdán és pénteken este 6-7 óra között, csütörtökön délelőtt 11-12 óra között, szombaton 12-1 óra között valamint vasárnap negyed 1 és fél 2 óra között.

Önkéntes találkozók
Január 27.-én, hétfőn délután 5 órától szentmise lesz a rádió kápolnájában, majd ezt követően önkéntes találkozó. Január 29-én, szerdán a kolozsvári stúdióban délután fél 5 órától kezdődik a találkozó.
Január 30-án, csütörtökön délelőtt 11 órától Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János plébánián, majd délután fél 4 órától Székelyudvarhelyen a Szent Pió lelkigyakorlatos házban lesz önkéntes találkozó.
Január 31-én, pénteken délelőtt 10 órától Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós plébánia hittantermében, majd délután fél 5 órától Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király plébánia kis hittantermébe várjuk az önkénteseket.

Rövid terápiás program
A Bonus Pastor Alapítvány 15 éve szervez rövid távú terápiás programokat szenvedélybeteg férfiak és nők számára. A programokon való részvételt ajánlják azoknak is, akik hozzátartozóként keresnek segítséget szenvedélybeteg társuk számára. Az évente 4 alkalommal megrendezett programok jó alkalmat nyújtanak a szenvedélybetegség mibenlétének
megismerésére, a hozzá kapcsolódó problémák és tévhitek felismerésére, illetve a változtatásra való készség és a motiváltság növelésére. Az idei első rövid terápiás program február 17-28 között lesz Magyarózdon, a Drogterápiás Otthonban. Jelentkezni február 10-ig lehet. További információk a bonuspastor.ro oldalon.

Időjárás: A csípős hajnalt követően, egyre több napsütésre számíthatunk. Csapadék nem várható. A déli-délkeleti szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb hőmérséklet 0 és 7 fok között alakul. Holnapra megnövekszik a felhőzet így nyugaton, délnyugaton kisebb eső is kialakulhat. Nem lesz jelentős a légmozgás. Délután 2-9 fok közötti értékekre számíthatunk.

MRE – Hírszolgálat, 2020. január 24.

About the author

majoros gabriella