2020. jaunár 04. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán az abrudbányai templomban, holnap a szászsebesi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. A nagyváradi egyházmegyében január első vasárnapján a nagyváradi Szent László templomban lesz lehetőségük a híveknek bekapcsolódniaz egyház örökös szentségimádásába. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, adjunk hálát minden kapott kegyelemért!

Zárva lesz a székesegyház
A szatmárnémeti székesegyházon a külső felújítási munkálatokat már jó ideje figyelemmel követhetik a város polgárai, a belső javítási tevékenységeket pedig ez idáig sikerült úgy végezni, hogy azok ne zavarják a szentmisék menetét. Hamarosan azonban elkerülhetetlenné válik, hogy a restaurálási, javítási tevékenységek miatt bezárják a székesegyházat.
Erre január 7-én kerül sor, és előreláthatólag március végéig a vasárnapi szentmisék a Zárda templomba költöznek – 8, 10, fél 12 és este 6 órai kezdési időpontokkal –, a hétköznapi szentmiséket pedig a Kálvária templomban tartják majd – reggel 7-től és reggel 9-től.

Zarándoklat Budapestre
Boldog Özséb atya 750 évvel ezelőtt, 1270. január 20-án halt meg, ennek emlékére a pálos rend Boldog Özséb évet hírdet. Január 20-án, hétfőn délelőtt fél 11 órakor a budapesti Szent István bazilikában ünnepi szentmise keretében nyitják meg az emlékévet. A szentmisét Erdő Péter bíboros, pálos konfráter mutatja be, melyen részt vesz Tamás József püspök, pálos konfráter is. A pálos szerzetesek a megnyitó, ünnepi szentmisére autóbuszt indítanak Hargitafürdőről január 19-én, vasárnap. A zarándokok részt vesznek a szentmisén, majd délután meglátogatják a Parlamentet. Január 21-én érkeznek vissza Máriapócs érintésével. Jelentkezni lehet a 0745-242229-es telefonszámon.

Lelkigyakorlat Csíksomlyón
A Csíksomlyói Szűzanya segítségét sokan, sokféle bajban, gondban szoktuk kérni. Mostanában nagyon sokan kérik daganatos betegségekben Mária gyógyító, erőt, egészséget adó közbenjárását Csíksomlyón.
Január 10-13 között a csíksomlyói Szent István házban lelkigyakorlat lesz daganatos betegségben szenvedők vagy abból már gyógyultak valamint családtagjaik számára.
A lelkigyakorlaton magyarországi szakemberek tartanak előadást, akik közül többen személyesen érintettek daganatos betegségek által, így nemcsak szakmailag felkészülve, hanem a személyes harcukat is megvívva lettek képesek a vigasztalásra, a bátorításra, a betegségben vergődőkkel való együtt imádkozásra.
Lelkigyakorlatos együttlétre Balázs Zsókánál, a Szent István ház vezetőjénél lehet jelentkezni a 0740843951-es telefonszámon vagy a szentistvanotthon@gmail.com címen.

Filmest a KEL-en
A Kolozsvári Egyetemi Lelkészség szervezésében filmest lesz január 9-én, csütörtökön ester 8 órától, a Szentegyház utca 4 szám alatt. A résztvevők A két pápa című, Fernando Meirelles rendezte amerikai életrajzi filmdrámát nézhetik meg. A forgatókönyvet Anthony McCarten írta. Főszerepben a XVI. Benedek pápát alakító Anthony Hopkins és a Jorge Mario Bergoglio bíborost, a későbbi Ferenc pápát megszemélyesítő Jonathan Pryce látható.

Imaműhely Csíkszentdomokoson
Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban január 24-26 között Imádkozik a testem és a lelkem címmel imaműhely lesz Vormair Emese segítőnővér és Somorai Jerne vezetésével.
Az imaműhely elemei: teljes csend az imaműhely alatt, egy beszélgetés a kísérővel a hétvége alatt, közös impulzusok és testérzékelő gyakorlatok, személyes csendes idők, igeliturgia/szentmise.
Jelentkezni a vormairemese@gmail.com e-mail-címen lehet január 11-ig. Részvételi díj: szállás, ellátás 120 RON/fő, szervezésre és programra 60 RON/hétvége.

Hétvégi szentmise közvetítések
Ma este 5 órától az ünnepélyes Mária köszöntőről hallhaják az engesztelő imaórát, a szentmisét majd a rózsafűzért és a gyertyás körmenetet.
Holnap délelőtt fél 11 órától a nagyváradi székesegyházból közvetítjük a rózsafűzért és a szentmisét. Este 6 órától szintén innen hallhatnak szentmisét.

Időjárás: A mai napon egy hidegfront éri el Romániát. Elsőként északra ér el a csapadéksáv. Északnyugaton, nyugaton hószállingózás, máshol gyenge eső várható.
Holnap további lehűlés várható, ekkor 2-6 fok között alakulnak a maximumok. Még több csapadék, hó, havas eső valószínű. Erős, helyenként viharos északi szél rontja majd a hőérzetet.

MRE – Hírszolgálat, 2020 január 04.

About the author

majoros gabriella