2020. július 10. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a zámi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Találkozó a Romániai Kolping Mozgalom képviselőivel
A temesvári Püspökségen mp reggel 9 órakor Pál József Csaba megyéspüspök a Romániai Kolping Mozgalom vezetőit és több képviselőjét fogadja.

KlausenMusik
Az Egyházzene – Kolozsvár Egyesület szervezésében elindult nyári hangverseny-sorozat ma este 7 órától folytatódik. A járványügyi helyzet miatt a koncertek a Szent Mihály plébánia belső udvarán (Szervátiusz múzeum) Főtér 16 szám alatt lesznek, de amint lehetségessé válik a Piarista (Szentháromság) templomban lesznek megtartva.
Ez alkalommal egy fafúvós trió lép színpadra: Haáz Bence, Deák Sándor és Gálos Edina.

Pímicia Csíkcsicsóban
A gyulafehérvári székesegyházban Kovács Gergely érsek áldozópappá szentelte Kelemen Zoltán-Arnold diakónust, aki első ünnepélyes szentmiséjét holnap délelőtt 11 órától mutatja be a csíkcsicsói plébániatemplomban. A szentmisét rádiónk élőben közvetíti.

Csíkszeredai Régizene fesztivál
A csíki és erdélyi nyár elmaradhatatlan kulturális eseménye, a Csíkszeredai Régizene Fesztivál idén tölti 40. évét. A rendezvény július 11-én veszi kezdetét és július 19-ig tart.. A szervezők számára a jelenlegi járvány ellenére sem volt kérdés, hogy e kerek évfordulót méltóképpen meg kell ünnepelni. Ezért a fesztivál nem marad el, csak egy kicsit átalakul, kiegészül olyan programokkal, amelyek egész határokon átívelnek.
A részletes programról a romkat.ro oldalon olvashatnak.

Püspöki szentmise Krassóváron
Pál József Csaba megyéspüspök július 12-én, vasárnap déli 12 órakor Krassóváron mutat be szentmisét, amelynek helyszíne a Szűzanya lourdes-i jelenések emléket állító, barlangot formázó kápolna.

Prímicia Kézdivásárhelyen
Marosi Balázs újmisés július 12-én, vasárnap déli 12 órakor a kézdivásárhely-kantai Szentháromság-plébániatemplomban mutatja be első ünnepélyes szentmiséjét.

Antiochiai Szent Margit búcsú
A csíkszentimrei Antióchiai Szent Margit-kápolna búcsúját július 12-én, vasárnap tarják. Az ünnepi szentmise délután 1 órakor kezdődik.

Lelkigyakorlat papoknak és szerzeteseknek
A szárhegyi Ferences Kolostorban papoknak és szerzeteseknek hagyományos lelkigyakorlatra nyílik lehetőség július 13-17 között, ahol a napi két elmélkedés után, teljes csendben lehetnek.
A lelkigyakorlatot Laczkó–Dávid Anaklét ferences atya vezeti.
A helyek száma korlátozott. Jelentkezni a laczkodanaklet@gmail.com e-mail-címen, vagy 0737-016003-as telefonszámon lehet.

Kármelhegyi Boldogasszony napi búcsúk
A gyulafehérvári egyházmegyében szabadtéri búcsús szentmisére várják a Kármelt szerető híveket július 16-án, csütörtökön Marosszentgyörgyre, a Kis Szent Teréz kármelita kolostor nővérei. Délután 2 órakor imaprogram, melynek keretében kerül sor az Imacsoportok és társulatok találkozójára Hajlák Attila-István imecsfalvi plébános vezetésével. A búcsús szentmisét délután 6 órától Kelemen Zoltán-Arnold újmisés mutatja be. A liturgia előtt délután 5 órától ünnepi esti dicséretet énekelnek, majd szentolvasót imádkoznak a szentmise kezdetéig.
A temesvári egyházmegyében július 16-án, csütörtökön a temesvári egyházmegye kármelita lelkiségi mozgalom képviselői szentmisén vesznek részt a máriaradnai bazilikában. A liturgiát délelőtt 11 órai kezdettel Laus Nikola püspöki irodaigazgató mutatja be. Ezt megelőzően, fél 11 órakor rózsafüzér-ájtatosságot tartanak, 12 órától pedig előadásra kerül sor, amelynek címe: A Szentháromság és a Kármel-hegyi Boldogasszony.

Időjárás: Ma igazi nyári időre, sok napsütésre és 30-35 fokos kánikulára van kilátás.
Csapadék ma nem várható. A délies szelet élénk lökések kísérhetik.
A napos-gomolyfelhős időben 10 és 16 óra között erős, többfelé extrém erős lesz az UV-sugárzás, akár 15-20 perc alatt leéghetünk. Gondoskodjunk bőrünk védelméről és figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre is!

MRE – Hírszolgálat, 2020. július 10.

About the author

majoros gabriella