2020. november 26. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Adventi ráhangoló
Az advent két latin szó találkozása: ad és venire. Valamihez, valakihez jönni. Hozzánk, emberekhez érkezik az Isten. Eljön az Isten. Itt van, mindig is velünk és köztünk volt, mégis újra kinyilvánítja Jelenlétét. Közel van és közvetlen elérhetőségben van az Isten. Tudjuk. Értelemmel. De érezzük is? Átéreztük, átéltük ma ezt a közelséget? -fogalamazza meg Szénégető István atya, a katolikus.ma oldal mentora.
Ennek a közelségnek a még mélyebb megtapasztalásában akarnak segítséget nyújtani az oldal szerkesztői azzal, hogy az advent folyamán a napi szentírási részek mellé rövid elmélkedéseket csatolnak.
A napi üzenetekre a katolikus.ma oladalon lehet felíratkozni, de a tavalyi évhez hasonlóan ezeket a rádiónk facebook oldalán is meghallgathatják majd.

Adventi gyertyagyújtás Nagyváradon
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Adventi fények címmel imaláncot hirdet, amihez bárki csatlakozhat adventi vasárnapjainak előestéjén este 6 órakor, amikor fellobbannak a székesegyház előtt felállított adventi koszorú gyertyáinak lángjai.
Minden egyes alkalommal azokért imádkoznak, akik az első vonalban harcolnak a járvány megfékezéséért. A közös imához a helyszínen és az egyházmegye közösségi oldalán is lehet csatlakozni.
November 28-án, advent első vasárnapjának előestéjén az egészségügyben dolgozókért imádkozhatunk együtt.

Szent Ignáci lelkiségű csoportok lelkigyakorlata
A Szatmári Római Katolikus Püspökség világiak irodája szervezésében az egyházmegye számos pontján működnek Szent Ignác-i lelkiségű csoportok, amelyek tagjai csaknem folyamatosan végzik a hétköznapok lelkigyakorlatát.
A püspökség világiak irodája Szent Ignác-i lelkiségű blogján ugyanakkor a széles közösség számára naponta közzé tesznek a november 29-én kezdődő advent előtt és az időszak alatt rövid szövegeket, amelyek segítségével bárki teljesebbé teheti a karácsonyra való készülését. Ezeket a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldalán is megosztják, innen elérhetők majd a hétköznapok lelkigyakorlata segédanyagához hasonló, de lényegesen rövidebb szövegek, útmutatások, impulzusok.

Szent András napi búcsúk
A gyulafehérvári főegyházmegyében Miklósvár leányegyházközségben, az ürmösi Szent András kápolnában a búcsús szentmisét november 29-én, vasárnap délután 5 órakor ünneplik.
Gyimesfelsőlokon Szent András napján, november 30-án, hétfőn két szentmisét tartanak a plébániatemplomban: reggel 8 és délelőtt 11 órától. A délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Kerekes László segédpüspök lesz.
Szentegyházasfalu Szent András apostol nevét viselő plébániatemplomának búcsúját hétfőn, november 30-án délelőtt 11 órakor ünneplik. A szentmisén Laczkó Vilmos farkaslaki plébános prédikál.
Futásfalván is november 30-án, hétfőn délelőtt 11 órakor kezdődik az ünnepi búcsús szentmise.

Időjárás: Mára országszerte beáll a hidegpárna, ami ködös, nyirkos, borongós időt jelent gyenge légmozgással, néhol szitálással. Hajnalban fagypont alatti értékekre kell(ett) számítani, délután 0-9 fok valószínű.
A köd napközben egyre többfelé megmarad. A szennyező anyagok könnyen feldúsulnak a levegőben, megterhelve a légzőrendszert, a borongós idő pedig hangulatunkra nyomhatja rá a bélyegét. A reggeli fagyos, több helyen nyirkossá váló időben fokozódhatnak a kopásos eredetű ízületi bántalmak. Nagy lesz a megfázásveszély, öltözzünk melegen, rétegesen!

H Í R E K   R E G G E L 

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a kézdialmási templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Búcsú Nagyváradon
Holnap Csodásérmű Boldogasszony ünnepén, az este 6 órai szentmise keretében lesz a Szent Katalin telepi templom búcsúja. A kialakult helyzetre való tekintettel nem lesz meghívott szónok és a szentmise után elmarad a szokásos agapé is.
A búcsús misét élőben közvetítik a plébánia Facebook oldalán.

Betlehemkészítő pályázat
A jelen körülmények között különösen szükség van a remény élesztgetésére, ébren tartására. Ebből a megfontolásból betlehemkészítő pályázatot hirdet a nagyváradi egyházmegye a családok számára, „Szállást adunk a Szent Családnak!” címmel. A pályázatra az egyházmegyéhez tartozó családok jelentkezhetnek alkotásaikkal, a következő feltételeknek eleget téve: A betlehem kizárólag természetes anyagból készülhet, maximum 50×50 cm alapterületű lehet, kötelező módon legyen jelen benne a gyermek Jézus, Szűz Mária és Szent József. A többi szereplőt a család fantáziájára bízzák. A betlehemet a család tagjai – szülők, gyermekek, esetleg nagyszülők – közösen készítsék el. Fontos az együtt töltött idő, amely még jobban kiemeli karácsony üzenetének aktualitását!
Az elkészült művet december 15-ig kell eljuttatni a püspökségre, illetve a közös munkáról öt digitális fotót a pasztoralis@varad.org e-mail címre.
Minden pályázó emléklapot, illetve könyvjutalmat kap. Egy szakmai bírálóbizottság értékelése alapján egy alkotás különdíjban részesül. Az alkotásokról készült fotókat az egyházmegye közösségi oldalán teszik közzé, ahol a begyűjtött értékelések alapján egy második alkotás szintén különdíjban részesül.

Adventi gyertygyútás a temesvári egyházmegyében
A Hegyvidéki Főesperességben a fiatalok szokásos adventi gyertyagyújtása, november 28-án délelőtt 10 órakor online katekézissel kezdődik, majd kiscsoportos beszélgetés és kiértékelő következik. Déli 12 órakor lesz a szentmise és az első adventi gyertya meggyújtása.
A temesvári-gyárvárosi Millenniumi templomban a karácsonyra való hiteles felkészülés jegyében gyújtják meg az adventi koszorú első gyertyáját november 28-án, délután 5 órakor.

Csángó nap Csíkszeredában
Advent I. vasárnapján, november 29-én szerény körülmények között, de mégis megtartják a XIX. Csángó Napot. A millenniumi templomban az ünnepi szentmisét délelőtt 11 órakor mutatják be. Énekel Timaru Adéla.

Időjárás: Mára országszerte beáll a hidegpárna, ami ködös, nyirkos, borongós időt jelent gyenge légmozgással, néhol szitálással. Hajnalban fagypont alatti értékekre kellett számítani, délután 0-9 fok valószínű.
A köd napközben egyre többfelé megmarad. A szennyező anyagok könnyen feldúsulnak a levegőben, megterhelve a légzőrendszert, a borongós idő pedig hangulatunkra nyomhatja rá a bélyegét. A reggeli fagyos, több helyen nyirkossá váló időben fokozódhatnak a kopásos eredetű ízületi bántalmak. Nagy lesz a megfázásveszély, öltözzünk melegen, rétegesen!

MRE Hírszolgálat, 2020. november 26.

About the author

majoros gabriella