2021. január 19. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

József az ács – kilenced Szent József tiszteletére
2020. december 8-án tették közé Ferenc pápa Patris corde (Atyai szívvel) kezdetű apostoli levelét, melyben a Szentatya meghírdeti a Szent József évet, ami egészen 2021. december 8-ig tart majd. A pápa ezzel állít emléket Mária jegyesének, Jézus nevelőapjának, akit a katolikus egyház védőszentjeként tisztelünk immár 150 éve.
Megragadva az alkalmat, a nagyváradi Szent József plébánia és az Erdélyi Mária Rádió közös szervezésében egy nagy-kilenced imára hívjuk és várjuk a kedves paptestvéreket, híveket. Ez lehetőséget akar nyújtani Szent József személyiségének jobb megismerésére, erényeinek szemlélésére, de ugyanakkor rá akar világítani, újra felszínre hozni az édesapák, férjek szerepének a fontosságát is.
A nagy-kelenced minden hónap harmadik szerdáján este 6 órakor szentmisével kezdődik, majd 7 órától rózsafüzéri ima lesz, és egy édesapa tanúságtételét hallhatják, 8 órától szentségimádás következik.
Minden ima alkalom Nagyváradon, a Szent József plébániatemplomban lesz megtartva, a Mária Rádió pedig élő adásban közvetíti.

Búcsú Boldog Özséb tiszteletére
A kézdivásárhelyiek holnap, Esztergomi Boldog Özséb napján, tartják a búcsút. Az ünnepi szentmise délután 6 órakor kezdődik.

Tanítássorozat Marosvásárhelyen
Imádságos élet címmel online tanítássorozatot hirdetett a marosvásárhelyi Imádság Háza, melynek keretében Mărgulescu Cotiso vezetésével együtt vizsgálhatják meg az érdeklődők, hogy milyen az a szemlélet, amely az imádságos életvitel mögött áll.
Az 5 tanításból álló sorozat második alkalmára holnap kerül sor A dicsőítésbe és az azt követő tanítás élő közvetítésébe este 6 órától lehet bekapcsolódni az Imádság Háza facebook oldalán!

Cselekvő iskola és játék Márton Áron püspökkel
Márton Áron püspök egyik gondolata szellemében „Meg kell ismertetni az ifjúsággal a munka örömét.” a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum játékra hívja az 5-8. osztályos tanulókat. Márton Áron erdélyi püspök nagyon szerette volna, hogy a tanulás ne a magolásról, a „visszakérődzésről” – ő használta ezt a szót!  – szóljon, hanem a felfedezés öröméről és a nehéz időkkel való megbirkózás képességéről (mint amilyen a mostani is). A játék része annak a kilenc hónapos programsorozatnak, amellyel Csíkszentdomokos Márton Áron püspök születésének 125. évfordulójára készül.
A feladatok között szerepel beszélgetés szülőkkel, nagyszülőkkel amely során a gyerekek beleképzelik magukat a régi időkbe, rejtvény felytés, kézügyességet igénylő feladatok.
Jelentkezni január 27-ig a nagykilenced@gmail.com e-mail címen lehet, három fős csapatoknakt, akiket egy vezető tanár felügyel.
További részleteket a www.martonaronmuzeum.ro oldalon olvashatnak.

Időjárás: Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése szerint január 20-ka délelőtt 10 óráig az ország egész területén rendkívül hideg, éjszaka és hajnalban fagy lesz.
Ebben a periódusban nappal is fagypont alatt, néhol
mínusz 10 Celsius-fok körül maradnak a hőmérsékleti értékek.
Délelőtt a keleti tájakon és délen több órára kisüt a nap, nyugaton és a középső tájakon szállingózhat a hó. Délután délnyugat felől megnövekszik a felhőzet és újabb havazás érkezik, majd este vegyes halmazállapotú csapadék érkezik. A délnyugati szél több helyen megélénkül. Napközben -7 és +2 fok közötti értékeket mérhetünk.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a nyárádselyei templomban tartanak örökös szentségimádási napot . Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Magyar kultúra napja
A magyar kultúra napja alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház kétnapos rendezvénysorozatot szervez Sepsiszentgyörgy több helyszínén. Január 21-én, csütörtökön este 8 órától Pál István Szalonna és bandája előadását hallgathatja meg a közönség a Tamási Áron Színház nagytermében.
Az erkély-zene sorozat mintájára a magyar kultúra napja alkalmából egy verses kiadás készült, január 22-én déli 12 és délután 4 óra között négy iskola négy diákja, négy helyszínen négy szavalattal örvendezteti meg az utcán sétálókat.
A Kulturális kávépercek című program keretében szintén 22-én délután 5 és este 7 óra között lehetőség nyílik az érdeklődők számára, hogy egy kávé vagy tea mellett a város különböző vendéglátóhelyein kötetlen beszélgetésbe elegyedjenek a város kulturális életét megfűszerező művészekkel.
A programon bejelentkezés alapján lehet időpontot foglalni a kultura.ro weboldalon található űrlapon, vagy a 0743-099.570-es telefonszámon január 20-án délután 3 óráig.

Világi felnőtt hívek képzése
Idén is folytatódik a világi felnőttek számára szervezett továbbképző kurzusok sorozata, amelynek célja a jézusi tanítványképzés. Vagyis olyan felnőtt világi keresztényeknek szól ez a továbbképző, akik növekedni szeretnének hitben és szolgálni szeretnének egyházközségükben. Január 22-én, pénteken este 6 órakor a kurzus továbbra is az internet segítségével folytatódik, amelynek témája: Jézus terve az Egyházról az evangéliumok fényében, előadója pedig Szilvágyi Zsolt püspöki helynök, Temesvár IV. józsefvárosi plébános.

Rövidterápiás program
A Bonus Pastor Alapítvány idén is igyekszik folytatni a szenvedélybetegeket segítő tevékenységeit. Február 8-19. között tervezzik megtatani a magyarózdi Terápiás Otthonban első rövid terápiás programjukat szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak. Várják azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon.
Jelentkezni február 5-ig lehet a bonuspastor.ro oldalon található elérhetőségek egyikén.

Időjárás: Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése szerint január 20-ka délelőtt 10 óráig az ország egész területén rendkívül hideg, éjszaka és hajnalban fagy lesz.
Ebben a periódusban nappal is fagypont alatt, néhol
mínusz 10 Celsius-fok körül maradnak a hőmérsékleti értékek.
Délelőtt a keleti tájakon és délen több órára kisüt a nap, nyugaton és a középső tájakon szállingózhat a hó. Délután délnyugat felől megnövekszik a felhőzet és újabb havazás érkezik, majd este vegyes halmazállapotú csapadék érkezik. A délnyugati szél több helyen megélénkül. Napközben -7 és +2 fok közötti értékeket mérhetünk.

MRE Hírszolgálat, 2021. január 19.

About the author

majoros gabriella