2021. június 16. – Hírek és rogramajánló

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a csíkdelnei Keresztelő Szent János-templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Tematikus nap
Júniusi tematikus napunk mottója: „Közeledjetek Istenhez, s majd ő is közeledik hozzátok.”
Isten előtti alázat, nem más mint engedelmesség. Engedjük, hogy szeressen az Isten, mert ő akar szeretni.
Engedd be magadba ezt az újjá teremtő élet elemet. Ne zárkózz el, nyisd ki az ablakot és hidd, hogy szeretve vagy.
Ezekről a gondolatokról elmélkedünk, beszélgetünk a mai nap folyamán. Tartsanak velünk!

Kiállítás Gyergyószentmiklóson
Vasárnap nyitották meg, a gyergyószentmiklósi Szent István téren Török Zoltán „Hazajöttünk” című tárlatát. A kiállításon a művész zarándoklatok alkalmával készített fotói láthatóak. A tárlat június 27-ig lesz megtekinthető.

József az ács – kilenced Szent József tiszteletére
A kilenced lehetőséget akar nyújtani Szent József személyiségének jobb megismerésére, erényeinek szemlélésére, de ugyanakkor rá akar világítani, újra felszínre hozni az édesapák, férjek szerepének a fontosságát is.
A kilenced minden hónap harmadik szerdáján délután 6 órakor szentmisével kezdődik, majd 7 órától rózsafüzér ima lesz, és egy édesapa tanúságtételét hallhatják, 8 órától szentségimádás következik. A kilenced hatodik alkalmát ma este tartják, melynek témája „Krisztus gondviselő oltalmazója.”
A csíksomlyói kegytemplomban is szerdánként az esti szentmise előtt egy negyedórával, háromnegyed 6 órától elvégzik a Szent József nagykilenced soron következő imáját, az igehirdetésében pedig Szent József alakját állítják példaképül a mai hívők elé.

Mária áhítat Kovásznán
Kovásznán Mária áhítatot tartanak június 19-én, szombaton délután 5 órától szentségimádással, szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel. Hívják és várják a háromszékieket a helyi plébániatemplomba.

Fiú ministráns tábor
A korábbi évek hagyományához híven az idén is megszervezik az egyházmegyei fiú ministránstábort július 1–4. között Csíkszeredában, a Segítő Mária Líceum kollégiumában. A járványhelyzet miatt legtöbb 80 ministráns vehet részt a táborban. Korosztály szerint a negyedik osztályt végzettektől a nyolcadikosokig jelentkezhetnek a Gyulafehérvári Főegyházmegye plébániáinak aktív ministránsai.
A tábor részvételi díja 120 lej fejenként.
A táborba megérkezni július 1-jén, csütörtökön délután 4 és 6 óra között kell, a program délután 6 órakor kezdődik, és július 4-én, vasárnap délután 4 órakor zárul. A vasárnapi ünnepi szentmiséhez minden ministráns hozzon magával ministráns ruhát!
Jelentkezni június 20-ig lehet a főszervező Simó Gáspár iskolalelkész e-mail-címén: gazsipap@hotmail.com.

Időjárás: Bő csapadékra és fokozott légköri instabilitásra vonatkozó másodfokú (narancssárga) és elsőfokú (sárga) riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A riasztások Erdély keleti része, Moldova, Dobrudzsa és a Keleti-Kárpátok vidékére vonatkozik. A meteorológusok szerint szerda este 11 óráig nagy esők várhatók. Ezekben a régiókban záporokra, zivatarokra, felhőszakadásokra, erős szélre, villámlásokra lehet számítani, elszigetelten jégeső is előfordulhat. A lehulló csapadék mennyisége meghaladhatja a 40-50 litert négyzetméterenként, illetve elszigetelten a 70-80 litert is. A szél 55-65 kilométeres sebességgel is fújhat óránként.

MRE Hírszolgálat, 2021. június 16.

About the author

majoros gabriella