HÍREK REGGEL
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a mezőszengyeli templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.
Önkéntes találkozók
Ma délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánián, délután négy órakor pedig a szentegyházi Szent András plébánián találkozunk önkénteseinkkel és hallgatóinkkal. Holnap délelőtt tíz órára a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébániára, délután egy órára a székelyudvarhelyi Mária Rádió stúdiójába, valamint három órára a nagykárolyi Szent László közösségi házba várjuk mindazokat, akik hallgatói és önkéntesei a rádiónak, vagy azok szeretnének lenni. A találkozók sora szombaton zárul. Délelőtt tíz órakor a szatmárnémeti stúdióba, délután fél háromkor az érmihályfalvi hittanteremben tartunk önkéntes találkozót.
Betegek világnapja Nagyváradon és Szatmáron
Szűz Mária lourdes-i jelenésének ünnepén, szombaton délután öt órakor a nagyváradi székesegyházban ünnepi szentmise keretében szolgáltatják ki a betegek kenetét mindazok számára, akik a szentség felvételét kérik, a szükséges felkészítésben részesültek és a plébános ajánlásával érkeznek. A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyéspüspök lesz. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Kórházpasztorációs Irodája Gondviselés Évéhez kapcsolódó programjai keretében este hat órától közös ünneplésre hívja a betegeket, hozzátartozóikat, orvosokat, ápolókat, a mentőszolgálat dolgozóit, a betegek szolgálatában dolgozó munkatársakat, az önkéntes beteglátogatókat és mindazokat, akik szeretnének velük ünnepelni. A székesegyházban este fél hattól gyónási lehetőség lesz, majd hat órától szentmisét mutat be Schönberger Jenő püspök atya.
Házasság hete Nagyváradon
Február 12-19. között „Szeretetbe kapaszkodva!” mottóval szervezik meg világszerte a házasság hete elnevezésű programsorozatot, amelyhez a nagyváradi egyházmegye is csatlakozik. A programban szerepel szentmise, koncert, filmvetítés, táncest, tematikus vezetés a püspöki palotában, előadások és tanúságtételek. A részletes program megtalálható a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Facebook oldalán.
Újraindul a Férfi Lélekműhely
A Kalot Egyesület február 13-tól pszichológusok, lelkészek, lelkigondozók közreműködésével lelki egészség megőrzését célzó klubtevékenységet indít férfiak számára. A klubtevékenység tíz héten át tart. Heti egy alkalommal kétórás foglalkozások keretében interaktív módon dolgoznak föl olyan témákat, mint a férfiasság forrása, munka, kapcsolatok, család, belső erőforrásaink, stb. A klubtevékenységeken előzetes bejelentkezés alapján lehet részt venni. Érdeklődni és jelentkezni a 0745-154146-os telefonszámon, vagy az erossistvan99@gmail.com e-mail címen lehet. A helyek száma korlátozott. Részvételi hozzájárulás a 10 alkalmas foglalkozássorozathoz összesen 400 lej. Visszatérőknek, nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek 350 lej.
Házasság heti program Oroszhegyen
Február 17-én este hat órától az oroszhegyi templomban szentmisével ünneplik a házasság hetét, majd a megújult kultúrotthonban folytatódik a rendezvény. A programban szerepel játék, tanúságtétel, film részlet, páros beszélgetés és meglepetés. Meghívottak: Opra István plébános, Balázs Róbert és Hajnal gyergyói házaspár. A rendezvényre és az ünnepi vacsorára előzetes iratkozás szükséges a 0742865926-os telefonszámon.
Pindroch Csaba előadása Nagybányán
A Házasság hete rendezvénysorozat keretében február 17-én, este hét órakor mutatja be Pindroch Csaba budapesti színművész a „Segítség, megnősültem!” című, nagysikerű egyszemélyes vígjátékot a nagybányai bábszínházban. A belépő ára 60 lej, jegyek a Szentháromság-plébánia irodáján kaphatók.
Márciusban Kolozsvárról indul a Hungarikum Kavalkád turné
Kolozsvárról indul világkörüli hódítóútjára a Hungarikum Kavalkád: a százállomásosra tervezett koncertsorozat a magyar kultúra három hungarikumát, a 100 Tagú Cigányzenekart, a klasszikus magyar nótát és a magyar operettet kívánja ötvözni. Az első, a szervezők szerint minden eddiginél magával ragadóbb műsornak március 11-én délután öt órától a sétatéri új sportcsarnok, vagyis a BT Aréna ad otthont. A jegyek ára 170 lejtől kezdődnek, ezek a bilete.ro portálon, továbbá a Román Posta kirendeltségeinél kaphatóak. A koncertsorozatnak ugyanakkor karitatív jellege is van, a jegybevétel egy részével ugyanis a Kolozs megyei székhelyű Mazi Egyesületet támogatják, amely a maga rendjén 2018-ban jött létre egy kolozsvári fiatal nő leukémia elleni küzdelmének segítésére, és azóta is felkarolja a nehéz helyzetbe került személyeket.
Zarándoklat Toszkánába
Április 23. május 3. között zarándoklatot szerveznek Toszkánába, a költők, festők, szentek és a bor hazájába, melynek lelkivezetője Timár Sándor Asztrik kegytemplomigazgató lesz. Részvételi díj: 890 euró/fő. Az ár tartalmazza a kilenc éjszakai szállást félpanziós ellátással, szállítást, idegenvezetést, helyi idegenvezetést Firenzében és Sienában. Az ár nem tartalmazza a belépődíjakat, valamint az egészségügyi biztosítást. Jelentkezni január 30-ig személyesen a csíkszeredai West Travel utazási iroda székhelyén, vagy Timár Asztrik atyánál a 0722-292676-os telefonszámon lehet.
Időjárás
Még tart a fagyos, hideg idő. Országszerte derült, napos időben lesz részünk, csupán északon és északkeleten zavarhatják időnként felhők a napsütést, de csapadék már nem valószínű. A keleti-északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk lökések. A fagyos hajnalt követően napközben -4 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Az ország délnyugati és déli részén ennél pár fokkal melegebb lesz, itt 0 és +7 fok közötti értékekre lehet számítani. Alacsony lesz a hő- és komfortérzetünk. A sok napsütés viszont jó hatással lesz a hangulatunkra, közérzetünkre.
