2019. június 17. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Lelkinap Szőkefalván
Ma délelőtt 11 órától lelkinapot tartanak Szőkefalván a jelenések évfordulóján, hálát adva a Szűzanyának Ferenc pápa romániai apostoli látogatásáért. A program 17 órakor szentmisével zárul. Akik nem tudtak elzarándokolni, délután három órától a rádiónk hullámhosszán keresztül bekapcsolódhatnak az imaórába és a szentmisébe!

Könyvbemutató Marosvásárhelyen
A HIFA Egyesület szervezésében június 21-én, péntek este hét órai kezdettel bemutatják Simon Judit-Gyöngyi: Az alázatos szeretet – Csak beszélgetek Veled, Ki bennem élsz … című verseskötetét a marosvásárhelyi Deus Providebit Ház Szent Mihály termében. A könyvet Oláh Dénes főesperes-plébános méltatja. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Világméretű szentségimádás
A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a NEK titkársága szentségimádást hirdet, június 22-én 17 órától, amelyhez szerte a világon csatlakozhatnak résztvevő plébániák, intézmények és magánszemélyek. Csatlakozni lehet a corpusdomini.iec2020.hu honlapon.

Ez az a nap Marosvásárhelyen
Június 22-én délután négy órai kezdettel „Kelj föl és öltözz erőbe” mottóval keresztény zenefesztiválra kerül sor Marosvásárhelyen a sportcsarnokban. A programban szerepelnek koncertek, elmélkedések, közös ima és tanúságtételek is. A kisgyermekkel érkezőknek gyerekprogramokat is biztosítanak. A belépés díjtalan, de adományaikat elfogadják. Várnak mindenkit!

Zsolozsmatábor
Június 20-23. között tartják a negyedik zsolozsmatábort a Szárhegyi Ferences Kolostorban. A zsolozsmatábor templomi programjain bárki részt vehet. A rendházi programokon a helyszűke miatt csak azok vehetnek részt, akik már erre előre jelentkeztek.
A tábor csütörtök, péntek, szombati szentmiséin Barsi Balázs ferences atya fog prédikálni, illetve ugyancsak ő fog elmélkedést tartani. A péntek délutánig kitett kosárba beledobott kérdésekre is Barsi Balázs atya fog válaszokat adni.
További előadók, Szoliva Gábriel ferences atya, egyházzenei doktorandusz, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Egyházzenei Tanszékének tanára, illetve Gaál Eszter egyházzenei doktorandusz. Továbbá még közreműködik Farkas Domokos egyházzenész, orgonista.

KMB Gyerektábor Marosfőn
Június 26-29. között a Katolikus Magyar Bibliatársulat Kincses-sziget gyerektábort tart I–VIII. osztályos diákok részére Marosfőn. A tábor ideje alatt lesz előadás, kis csoportos beszélgetés, kirándulás, éneklés, játék, színes est.
Bejelentkezni június 22-ig lehet a 0752 900888-as telefonszámon vagy a orsolyamagos@gmail.com e-mail címen.

Tükröz-Ő, tábor tini lányok részére
A segítő nővérek szervezésében Tükröz-Ő címmel tábor lesz 13 és 17 év közötti tini lányok részére a szelterszi Szent Gellért rehabilitációs házban július 1-6 között. A tábor témája: szerelem, párválasztás, elköteleződés, de szerepelnek a programok között kreatív foglalkozások, kirándulás, különböző imaformák és előadások is. Jelentkezni június 25-ig lehet az ilyesera75@gmail.com e-mail címen vagy a 0756 378 706-os telefonszámon.

Hittantábor Székelyhídon
Hittantábor kerül megszervezésre július 2 és július 6 között a Székelyhídi Római Katolikus Plébánia jóvoltából a Katolikus Ifjúsági Házban. A program reggel kilenc órától délután egy óráig tart. Minden nap szentmisével kezdődik, és más felekezetek számára is nyitott. Szombaton pedig autóbuszos kirándulás lesz Nagyváradra, az egyházmegye  központját fogják megtekinteni. 1. -8-ik osztályosok jelentkezhetnek június 29-ig a hittantanárnőnél a templomban, vagy a plébánián. Részvételi díj 15 lej egy gyereknek. Minden kedves érdeklődő gyereket várnak. További információ  Kuglis Gábor székelyhídi  plébánosnál a 0745-859135 telefonszámon.

Mária út: A zarándokút látványélményei vásznon – Kiállításmegnyitó Brassóban
László Dániel, budapesti festőművész 2010-ben, Budapesttől Csíksomlyóig 960 kilométert tett meg gyalogosan a Mária úton, majd 2011-ben a zarándokút 450 km-es nyugati szakaszát, az ausztriai Mariazellig is végigjárta. Zarándokútjain fotó- és diafelvételeket készített, amelyek nyomán 60 olajképet festett.
A Mária út sorozatának festményeit, több magyarországi és erdélyi településen állította ki, mutatta be. Ezekből, egy 26 olajképből álló válogatást tekinthetnek meg a brassói érdeklődők, művészetbarátok a Reménység Házában.
A kiállítás július 3-ig lesz megtekinthető.

Időjárás: Ma délelőtt az ország 40 megyéjére érvényes sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható felhőszakadások, viharok, jégeső miatt. A figyelmeztetés értelmében hétfő 10 órától szerda 23 óráig a fokozott légköri instabilitás miatt Konstanca és Tulcea megye kivételével országszerte számítani lehet felhőszakadásokra, amelyeket villámlás, megerősödő szél és jégeső is kísérhet. A lehulló csapadék mennyisége meghaladja a 15–25, elszórtan a 35–40 litert négyzetméterenként.

MRE – Hírszolgálat, 2019. június 17.

 

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán az egerszegi templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Adjunk hálát az oltáriszentségben jelen lévő Krisztusnak, aki elküldte nekünk a Vigasztaló Szentlelket!

Lelkinap Szőkefalván
Ma délelőtt 11 órától lelkinapot tartanak Szőkefalván a jelenések évfordulóján, hálát adva a Szűzanyának Ferenc pápa romániai apostoli látogatásáért. A program 17 órakor szentmisével zárul.

Hivatások éve Oroszhegyen
A gyulafehérvári főegyházmegye 2018 adventjétől meghirdette a hivatások évét Követlek téged, bárhová mész mottóval, amelybe bekapcsolódott az oroszhegyi egyházközség is. Ma tartják a programzáró szentmisét, amely egyben a helyi plébános osztálytársi találkozója. A szentmisén Böcskei László nagyváradi megyés püspök tartja a szentbeszédet.

Könyvbemutató Marosvásárhelyen
A HIFA Egyesület szervezésében június 21-én, péntek este hét órai kezdettel bemutatják Simon Judit-Gyöngyi: Az alázatos szeretet – Csak beszélgetek Veled, Ki bennem élsz … című verseskötetét a marosvásárhelyi Deus Providebit Ház Szent Mihály termében. A könyvet Oláh Dénes főesperes-plébános méltatja. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Imanap Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi és görgényüvegcsűri Élet a Lélekben közösség imanapot tart június 22-én, szombaton, Marosvásárhelyen, a Szent Család templomban. A program délelőtt 10 órakor kezdődik. A nap folyamán elmélkedést tart Szénégető István atya és Bajcsi Tibor közösségvezető. Közben lesznek még tanúságtételek, közös ima és egyéni imakérési lehetőség. A napot szentségimádás és hálaadó szentmise zárja.

Bibliás találkozó Szatmárnémetiben
Bibliás találkozót rendeznek június 22-én, a szatmárnémeti Szentlélek plébánián. “Atyám házában sok hely van” (Jn 14,2) – lesz a mottója és témaadója a következő bibliás találkozónak, amelyet az utóbbi évek hagyományának megfelelően a szatmárnémeti Szentlélek plébánia Merk Mihály termében tartanak. Annak megtapasztalásáról lesz szó, miszerint az örök lakás ígérete nem csupán egy jövőbeni ajánlat, hanem bátorítás a jelenre vonatkozóan.
Június 22-én, 10 órától, előbb Vojtku László plébános Szent János evangéliumába bevezető előadását hallgatják meg a résztvevők, majd közösen elolvassák a megfelelő szentírási szövegeket és értelmezik, különböző módszerekkel feldolgozzák azokat. Várnak minden érdeklődőt.

Ez az a nap Marosvásárhelyen
Június 22-én délután négy órai kezdettel „Kelj föl és öltözz erőbe” mottóval keresztény zenefesztiválra kerül sor Marosvásárhelyen a sportcsarnokban. A programban szerepelnek koncertek, elmélkedések, közös ima és tanúságtételek is. A kisgyermekkel érkezőknek gyerekprogramokat is biztosítanak. A belépés díjtalan, de adományaikat elfogadják. Szeretettel várnak mindenkit.

Tükröz-Ő, tábor tini lányok részére
A segítő nővérek szervezésében Tükröz-Ő címmel tábor lesz 13 és 17 év közötti tini lányok részére a szelterszi Szent Gellért rehabilitációs házban július 1-6 között. A tábor témája: szerelem, párválasztás, elköteleződés, de szerepelnek a programok között kreatív foglalkozások, kirándulás, különböző imaformák és előadások is. Jelentkezni június 25-ig lehet az ilyesera75@gmail.com e-mail-címen vagy a 0756 378 706-os telefonszámon.

Hittantábor Székelyhídon
Hittantábor   kerül megszervezésre július 2 és július 6 között a Székelyhídi Római Katolikus Plébánia jóvoltából a Katolikus  Ifjúsági Házban. A program reggel kilenc órától délután egy óráig tart. Minden nap szentmisével kezdődik, és más felekezetek számára is nyitott. Szombaton pedig autóbuszos kirándulás lesz Nagyváradra, az egyházmegye  központját fogják megtekinteni. 1. -8-ik osztályosok jelentkezhetnek június 29.-ig a hittantanárnőnél a templomban, vagy a plébánián. Részvételi díj 15 lej egy gyereknek. Minden kedves  érdeklődő gyereket várnak. További információ  Kuglis Gábor székelyhídi  plébánosnál a 0745-859135-ös telefonszámon.

CSIT 2019
Elindult a regisztráció az idei csíksomlyói ifjúsági találkozóra, melyet augusztus 13-17. között tartanak. Várják a 14 és 30 év közötti fiatalok jelentkezését a csit.fif.ma/jelentkezes oldalon. Idén is lehet számítani élményalapú, dinamikus előadásokra, mély beszélgetésekre, színes szabadidős foglalkozásokra, szentségimádásra, ifjúsági szentmisékre. A szállásokon a helyek száma korlátozott. A jelentkezés az 50 lej előleg kifizetésével válik véglegessé. Aki július 20-ka előtt regisztrál, ingyen pólót kap.

Időjárás: Ma egy érkező hidegfront hatására a napos időszakok mellett országszerte számítani kell futó záporok, zivatarok kialakulására. Helyenként hevesebb viharok is lehetnek felhőszakadás, jégeső sem kizárt.  Többfelé élénk, erős lesz az északias szél. Valamelyest mérséklődik a forróság, de még így is 26-32 fok között alakul a csúcshőmérséklet, a viharokat követően átmenetileg lehűl a levegő.

MRE – Hírszolgálat, 2019. június 17.

About the author

Görgényi Tünde