2019. november 30. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a bélafalvi templomban, holnap pedig a futásfalvi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőítve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Kispapok szolgálata Nagyváradon
A Gyulafehérvári Papnevelő Intézet hat szeminaristája és két elöljárója a nagyváradi egyházmegyébe látogat. Ma délelőtt Böcskei László megyés püspök a város fiataljaival, hittanosaival és a szeminaristákkal közösen elkészítették az egyházmegye legnagyobb adventi koszorúját a székesegyház előtti téren. Utána ellátogattak az Erdélyi Mária Rádió stúdiójába, majd a Szent Erzsébet Idősotthonba, délután pedig a Szent Katalin-telepi plébánia programjába kapcsolódnak be. Holnap délelőtt 10 órakor a nagyvárad-őssi plébániatemplomban vesznek részt szentmisén, majd a csoport egyik része a nagyvárad-olaszi plébánián, a többiek az újpalotai plébánián teljesítenek szolgálatot.

Képekben a keresztény értékek
Csíksomlyó és Kárpát-medencei Keresztény Értékek címmel rendhagyó fotóművészeti kiállításnak ad otthont a nagykárolyi Károlyi-kastély a Vasile Vénig László Fotóklub szervezésében ma délután 4 órai kezdéssel. A kiállításra kerülő alkotások egyházi-vallási tematikájúak. a megnyitó az Advent kezdetéhez kötődik. A tárlat pedig január 7-éig lesz látogatható, vagyis Vízkeresztig, így ölelve át az egész Karácsonyi ünnepkört.

Adventváró hangverseny
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban, ma az esti 6 órás szentmise alatt Schubert, Ász-dúr miséjét dallamai csendülnek fel. Fellép a Fekete templomi Bach kórus, Ursula Philippi, Lövenberger Orsolya, Valerica Ambrus, Nicu Simonov és Lőfi Gellért vezényel Steffen Schland.

Adventi gyertyagyújtás
Adventben különös figyelmet fordítunk Keresztelő Szent János szavainak és nagyobb buzgalommal készítjük az Úr útját és az utat a másik ember felé. Erre a közös „útépítésre“ hívják ebben az évben is, több településen ünnepélyesen gyújtják meg az adventi koszorúk gyertyáit.
Nagyváradon a Szent László-templom elé a városi önkormányzat által kihelyezett adventi koszorú első gyertyájának ünnepi lángra lobbantását holnap este fél 6 órától tartja Szent László Egyesület. Az első gyertyát Pék Sándor, a Szent László-templom esperes-plébánosa gyújtja meg.
A Székesegyház mellett felállított koszorún este 7 órakor gyújtják meg az első gyertyát a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet szeminaristái.
Advent első vasárnapján közös gyertya gyújtásra kerül sor Csíkdelnén délután 4, Csíkpálfalván délután 5 és Csíkcsomortánban este 6 órától.
A székelykáli katolikus, református és unitárius egyházközségek szeretettel hívnak mindenkit holnap este fél 6 órától a kultúrotthon előtti térre, a kopjafához ünnepélyes, közös gyertyagyújtásra.

Fogyatékkal élők világnapja
Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.
Ennek alkalmából a Gyulafehérvári Caritas és az Orbán Alapítvány másodjára szervezi meg színes programját. A program a székelyudvarhelyi Zseblak játszóházban szabad játékkal kezdődik délelőtt 10 órától majd Gozefini bűvész előadása lesz látható.
A délutáni programot a Márton Áron Ifjúsági Házban tartják, délután 3 órától várnak mindenkit, lesz
mese bábokkal és Lukács Emőkével, táncház Osváth Ildikó néptánc oktatóval és zenekuckó Lisztes Piroska zenepedagógussal.

Életmorzsák
December 3-án, kedden délután 4 órától a székelyudvarhelyi Művelődési házban egy nem mindennapi könyvbemutatóra kerül sor. Életmorzsák címmel megjelent egy verseskötet, amelynek szerzője és illusztrátora is fogyatékkal élő emberek. György Emőke verseit, Fehér Árpád rajzai teszik még életszerűbbé. Az est moderátora Szűcs-Olcsvay Gellért színművész, szaval László Kata színművész, a verseket Bogdán Ida tanárnő méltatja, az illusztrációkat pedig Kolumbán Anna Ilona tanárnő.

Hétvégi szentmise közvetítések
Holnap délelőtt fél 11 órától rózsafüzér imát majd szentmisét közvetítünk Görgényüvegcsűrről, majd eset 6 órától a nagyváradi székesegyházból hallhatnak szentmisét.

Időjárás: Érkezik a lehűlés, ma egy hidegfront miatt többfelé havazás válthatja fel az esőt. Keleten néhol zápor, északkeleten esetleg futó hózápor is kialakulhat, máshol naposabb idő valószínű. A legmelegebb órákban is csak 4-9 fokra van kilátás.

MRE – Hírszolgálat, 2019. november 30.

About the author

majoros gabriella