Ft. Oláh Dénes címzetes esperes plébános, Erdély több nagyvárosában teljesített szolgálatot az elmúlt évtizedek alatt, egy éve pedig a farkaslaki gyülekezet lelkipásztora. Gazdag életpályája során több könyv is kikerült kezei...
Legfrissebb cikkek
Páli Szent Vince
Szülei, Jean de Paul és Bertrande de Moras szegényparasztok voltak, akik szerződéses szolgálattal keresték a kenyerüket. Ranquine-ban éltek. Ezt a Pouy melletti kis falut 1828-ban a szent iránti tiszteletből St. Vincent de Paul...
Szent Kozma és Damján
A keleti egyház két nagy szentjéről meglehetősen kevés történeti adat áll rendelkezésünkre. Az első hiteles tanúságot Cirus városának püspökétől, Theodorétosztól kapjuk, aki az 5. század közepén úgy emlékezik meg a két szentről...
Mit nevezünk halálos bűnnek?
Ha úgy határozzuk meg a bűnt, mint Isten megsértését, miért beszélünk halálos bűnről? Ha Isten a szeretet, miért okoz a bűn halált és milyen halálról van szó? „A test cselekedetei nyilvánvalók: kicsapongás, tisztátalanság...
Ferenc pápa Úrangyala imádsága
Isten mindig keres minket és életünk minden szakaszában vár bennünket. Igazságossága felsőbbrendű, nem teszi mérlegre eredményeinket és kudarcainkat, hanem gyermekeiként szeret bennünket – mondta Ferenc pápa vasárnap délben, az...
Az ellenségszeretet mélységei
Ne elégedjünk meg a középszerű, langyos keresztény élettel, hanem törekedjünk szentségre, vagyis alázattal nyissunk teret az életünkben az egyedül szent Istennek! Kérjük az Úr kegyelmét, hogy újra meg újra szítsa fel lelkünkben...
