Látom őt, de nincs még itt nézem őt, de nincs még közel. (Szám 24,17)
Egyes emberek érzelmi világából kiindulva gyakorta szorongunk attól, hogy valami jó történhet velünk. Kiváltképp, ha egy régóta várt találkozás előtt állunk. Azt gondoljuk, képesek vagyunk bátran szembenézni azzal, aki előttünk van, mégis szívünk mélyén ott rejtőzködik a félelem, a megfelelés, az elvárás ténye. Hogyan szólítsam meg őt? Hogyan fog végződni a találkozás: valami új fog elkezdődni, netán rosszabbra fordul a helyzet, mint előtte? Valamiképp így vagyunk, ha Krisztus és önmagunk kapcsolatát szemléljük. A régi barátság bizonyos tényezők, okok miatt megszakadt köztünk, de vágyunk az újjászületés után. Mégis a félelem érzésének nagyobb teret engedünk, hagyjuk eltántorítani magunkat a megkezdett úttól, azt gondolván, nem vagyunk méltók találkozni az Üdvözítővel. Talán a félelem lenne az oka, hogy sok esetben nem állunk készen dolgokra? Emberek vagyunk, és a természetünkhöz tartozik, hogy adott helyzetekben sokat tépelődünk, pedig elegendő lenne egy egyszerű fohász, ima az Úrhoz, hogy tanítson meg bennünket az ő ösvényein járni, hiszen ezáltal megismerhetjük őt bárhol és bárkiben.
Fazekas Tibor II. évfolyam, Pusztakalán
