Urunk egyes lelkeknek megadta azt a – természetfölötti rendbe tartozó és misztikus kiváltságokat jelentő – kegyelmet, hogy önmagukban teljes változást, mondhatni, átlényegülést tapasztaltak. Aimée nővér írja: „Jézus tudomásomra adta, hogy teljesen Jézussá kell átalakulnom, mégpedig annyira, hogy személyiségemnek látszólagossága maradhat csak meg, miként Ő az Oltáriszentségben a kenyér és a bor járuléka, azaz egyszerű fátyol alatt egészen elrejtőzve, ezerféleképpen nyilatkoztatja ki isteni jelenlétét.”

Alacoque Szent Margit mondotta: „Ez az uralkodó szellem, amely tőlem függetlenül dolgozott és működött bennem, oly föltétlen uralmat gyakorolt lelki énem fölött, hogy nem állott hatalmamban más öröm- vagy bánatérzést felébreszteni szívemben, mint ami neki tetszett, és még kevésbé űzhettem más szellemi tevékenységet, mint amelyet Ő előírt.” Hasonló értelemben ír Surin és Olier. „Úgy éreztem Őt magamban, – írja Surin – mint egy uralkodót, ki mindent föltétlen hatalommal kormányoz, de telve van szelídséggel és bájjal. Gyakran éreztem, mint telik öröme, hogy lelkem és testem minden mozdulatán uralkodjon. Mindezt rendes hatalommal tette, mintha Ő lett volna lelkem és testem lelke.” „Gyakran érzem, – mondja Olier – hogy egészen Urunkká változtam, mégpedig oly módon, hogy úgy látszik, mintha egyáltalában nem lennék az, ami voltam, hanem valami más. Több mint nyolc éve annak, hogy ez az állapot megkezdődött, és ugyanannyi éve, hogy Jézusom szólott hozzám.”

Velem kétségkívül sohasem fog történni hasonló kegyelem. De legalább állandó törekvésemmel és a rendes isteni kegyelem segítségével tüntessem el magamból mindazt, ami nem Jézus Krisztusé, hogy az isteni Vezér állandó üzenete legyek. A francia keresztény ifjúmunkás-mozgalom, a J. O. C. kezdetén az egyik keresztény ifjúmunkást, ki szervezeti jelvényét hordozta, egy másik munkás e szavakkal illette: „Menj, te Jézus Krisztus!” Mily büszke volt e szavakra a derék ifjú. „Jézus Krisztus lenni!” Van-e ennél szebb dicséret?

Olvasmány: Krisztus követése III. k. 18.

Forrás: Raoul Plus – Nagyböjti papi elmélkedések

Fotó: pexels

The post Nagyböjti gondolatok 9. appeared first on Mária Rádió Erdély.

Nyilvános és saját egyéni istentiszteleti cselekményeket végzek. Az előbbiek a szentmise, a szentségek kiszolgáltatása stb., az utóbbiak elmélkedésem, breviáriumom, szentségimádásom stb. Nem szabad elfelejtenem, hogy ezenkívül is imádságos állapotban kell élnem, azaz tiszta és nagylelkű szándékom felindításával minden cselekedetemet Istenhez kell irányítanom. P. Sertillanges ez utóbbi pontra való hivatkozással nagyon jól írja: „Minden helyzetben van egy égi körülmény, minden tárgyban van egy örök szempont, mindenütt e földön, utunk hosszában és otthonunkban van hely térdeink számára.”

Majd így fejti ki a kérdést: „Minden cselekedetünknek megvan a módja és eszköze, hogy istentisztelet legyen. Reggeleink és estéink találkozhatnak Azzal, aki megjelenik nappal és ragyog még éjszaka is. Ha akarjuk, kimenetelünk és bejövetelünk tisztelheti Őt mint szertartásos cselekmény. Felébredésünk fölemel Hozzá, és lepihenésünk letérdeltet Előtte, ha Jézussal mondjuk reggel: „Ecce venio, íme jövök, Uram” és ha este ugyancsak vele mondjuk: „Uram, kezeidbe ajánlom lelkemet.” Isten jelenléte minden dologban és ügyben nem más, mint találkozó; mindenütt és mindenkor Vele találkozunk, és gyermeki imádással borulunk le

Előtte. Nekem jobban Istennel kellene lennem, mint tárgyaimmal, és azokban is jobban kellene Istent dicsérnem, mint velük élni és felhasználni, mert az ő hasznosságuk és céljuk mindenekelőtt ebben áll. Nekem jobban kellene Istent látogatnom, mint barátaimat és házam népét, mert az ő irántam való szeretetük csak visszfénye, kezdete, és az én irántuk való szeretetem csak eszköze és jelképe az én imádó szeretetemnek.” (Notre vie) Ha ez a mennyben való társalgás „conversatio in coelis” minden kereszténynek szól, mennyivel inkább nekem, az Úr papjának! Hallgassam a Szentlélek szavát, melyet Olier gyakran hallott: „Akarom, hogy te örökös szemlélődésben élj!”

Olvasmány: Krisztus követése III. k. 9.

Forrás: Raoul Plus – Nagyböjti elmélkedések

Fotó: pexels

The post Nagyböjti gondolatok 8. appeared first on Mária Rádió Erdély.

Az én betegeim

Vajon buzgón látogatom-e őket?… Az egyházjog mondja: „Sedula cura et effusa caritate… aegrotos adjuvare.” (Can. 468.) A hit szellemével látogatom-e őket, vagyis felismerem-e bennük Jézus szenvedő tagjait, vagy lelkiismeretem megnyugtatására, vagy egyszerűen emberi tekintetből, vagy mint egy robotmunkát, úgy végzem azt? Az elszakadás szellemével látogatom-e őket, vagyis megtéve az ésszerű egészségi óvintézkedéseket, nem riadok vissza semmiféle betegségtől? Ha érzem, hogy ebben a tekintetben túlságosan hagyom magam befolyásolni a természettől, buzduljak fel a bélpoklosok nagy apostola, P. Damján példájától, ki önkéntes elhatározásból harminc éven át egészen haláláig e szerencsétlen betegek gondozására szentelte magát, és maga is e szörnyű betegségben halt meg, miután tíz évig szenvedett benne. Vagy gondoljak d’Orgeval abbéra, aki az üresedésben levő helyet kívánta és elfoglalta. Ő oly bátran és megvetően viselkedett a ragályos veszéllyel szemben, hogy igyekezett a betegek lelkéből is kiűzni a betegség veszélyes és undorító voltát.

Olvasmány: Mt 9,2; Mk 2,3; Lk 5,18.

Forrás: Raoul Paul – Nagyböjti papi elmélkedések

Fotó: pexels

The post Nagyböjti gondolatok 7. appeared first on Mária Rádió Erdély.

A kananeai asszony evangéliuma

Kettős tanulság van benne. Sürgető kérés az imádságban. „Leányom beteg. Irgalom!” Az apostolok el akarják távolítani. Üdvözítőnk nem utasítja vissza a kérést. Határozottan azért jött, hogy a szükségben levő és segítségre szoruló embereken segítsen. Urunk megpróbálja a gyötrődő asszony hitét, és nem cselekszi azonnal a gyógyítást. De az asszony szilárd marad, és nem lesz kishitű. Hogy az asszony sürget, ez onnan van, mert bizalom tölti el szívét. Urunk csodát művelhet, és fog is művelni. Dupont, „a toursi szent ember” mondotta: „Amikor mi imádkozunk, azt mondhatná az ember, nem törekszünk arra, hogy a kérést megnyerjük.” És valóban ajkunkról jönnek a szavak, és nem meggyőződésünkből. Nem ezek az imádságok nyernek meghallgatást. Bizonyos, hogy okosan kell megválogatnom azokat a kegyelmeket, amelyeket kérni akarok. Elsősorban a természetfölötti kegyelmeket. De ha elhatároztam, hogy kérni fogom, legyőzhetetlenül higgyem, hogy meg fogom nyerni. Erős és ellenállhatatlan hit. Éppen azért, mert a kananeai asszony hitt, ahogy hinni kell, remélt, ahogy remélni kell, történt a csoda.

Magna fides… Fiat sicut vis. Nagy a te bizalmad, meghallgatom.

Olvasmány: Mt 7,7–12.

Forrás: Raoul Paul – Nagyböjti papi elmélkedések

Fotó: pexels

The post Nagyböjti gondolatok 6. appeared first on Mária Rádió Erdély.

P. Poulain a „Les Grâces d’Oraison” című könyvében, melyben az imádság kegyelmeinek hatásairól értekezik, többek között ezeket írja: „Úgyszólván valamennyi szent gyakorolta a hosszú elmélkedést. Ez az út a magas imádság felé. Nem mondom, hogy gyakorlatainknak hosszúaknak kell lenni. Hiszen az engedelmesség, ha nem is semmivé, de legalább is igen rövidre tudja szűkíteni az elmélkedésre szánt időt. Isten tehát nem büntethet meg, ha engedelmességből nem tudunk elég időt fordítani az elmélkedésre. Csak annyit mondtam, hogy szeressünk hosszú ideig Istennel maradni. Ha ez az érzés bennünk őszinte, tudunk találni szabadidőt, és vigyázunk arra, hogy nem vetjük magunkat olyankor az elfoglaltság forgatagába, amikor az engedelmesség azt nem parancsolja, hanem legfeljebb csak megtűri.

Szeretek sokáig Istennel maradni? Vagy ellenkezőleg, amily készséges vagyok minden másra, oly lassú az imádságra? Amikor imádkozom, nem tartom mindig hosszúnak az időt? Nem használom fel a legelső ürügyet (többé-kevésbé sürgős papi foglalkozás), hogy magamat kivonjam az imádság alól, hogy azt megrövidítsem, vagy elhagyjam? Vagy ha nem vagyok a hosszú imádság embere, talán a rövid imádság embere sem vagyok? Talán az elmélkedő imádságnak nincs is nyoma az életemben? Bizonyos, hogy nem így kovácsolódnak az apostollelkek!

Olvasmány: Zsolt 65.

Forrás: Raoul Plus – Nagyböjti papi elmélkedések

Fotó: pexels

The post Nagyböjti gondolatok 5. appeared first on Mária Rádió Erdély.

Nemcsak imádságát elvégző ember legyek, hanem imádság embere is. Mit jelentsen ez? – Hogy az imádság embere legyek, nem elég a mindennapi elmélkedés, bár ez legyen a főeszköz, hanem szükséges, hogy az igazságok szemlélete és elmélkedése megszokott tevékenységem legyen, hogy a magamba mélyedés gyakorlata szokásommá váljék. Ugyanaz a különbség a hit bírása és a hit szellemének bírása között. Más dolog csatlakozni ahhoz, amit az Egyház hisz, és más dolog ezt a hitet állandóan felhasználni az élet mindennapi cselekményeiben.

Tehát törekedjem nemcsak jól végezni az elmélkedést reggelenkint, hanem megmaradni egész nap a meglátott és mélyebben belemerült isteni igazságok és gondolatok befolyása alatt. Alapjában véve nem kellene olyan nagy különbségnek lennie különösen a papnál az elmélkedés ideje és a nap többi része között. A külső elfoglaltság más lehet, és kell is, hogy más legyen. A szellem, a lélek, a belső mélység ugyanaz kell, hogy legyen, mégpedig olyképpen, hogy mihelyt kiszabott munkámat elvégeztem, és így külső tevékenységem megszűnt, lelkem természetszerűleg és ösztönszerűen repül vissza Istenhez, hogy Őt ismét megtalálja, áldja és egyesüljön vele. Munkáljam különösen ma és ezen a héten a magamba mélyedést.

Olvasmány: Krisztus követése I. k. 20.

Forrás: Raoul Plus – Nagyböjti papi elmélkedése

Fotó: pexels

The post Nagyböjti gondolatok 4. appeared first on Mária Rádió Erdély.