Nagyböjti gondolatok 7.

Hominem non habeo Az én betegeim

Vajon buzgón látogatom-e őket?… Az egyházjog mondja: „Sedula cura et effusa caritate… aegrotos adjuvare.” (Can. 468.) A hit szellemével látogatom-e őket, vagyis felismerem-e bennük Jézus szenvedő tagjait, vagy lelkiismeretem megnyugtatására, vagy egyszerűen emberi tekintetből, vagy mint egy robotmunkát, úgy végzem azt? Az elszakadás szellemével látogatom-e őket, vagyis megtéve az ésszerű egészségi óvintézkedéseket, nem riadok vissza semmiféle betegségtől? Ha érzem, hogy ebben a tekintetben túlságosan hagyom magam befolyásolni a természettől, buzduljak fel a bélpoklosok nagy apostola, P. Damján példájától, ki önkéntes elhatározásból harminc éven át egészen haláláig e szerencsétlen betegek gondozására szentelte magát, és maga is e szörnyű betegségben halt meg, miután tíz évig szenvedett benne. Vagy gondoljak d’Orgeval abbéra, aki az üresedésben levő helyet kívánta és elfoglalta. Ő oly bátran és megvetően viselkedett a ragályos veszéllyel szemben, hogy igyekezett a betegek lelkéből is kiűzni a betegség veszélyes és undorító voltát.

Olvasmány: Mt 9,2; Mk 2,3; Lk 5,18. Forrás: Raoul Paul - Nagyböjti papi elmélkedések Fotó: pexels