A romániai Mária Rádió is a Világcsalád kezdeményezésére és támogatásának köszönhetően jött létre, majdnem egyidőben a magyarországi és a vajdasági Mária Rádióval.
2002-ben egy olaszországi csoport érkezett Nagyváradra, az ottani Mária Rádió képviseletében, azzal a szándékkal, hogy itt is beindítsák a rádiót, majd két hét elteltével, Szatmári Ferenc hivatalos felkérést kapott az elnöki posztra. Bár konkrét választ még nem adott, 2003-ban részt vett az Olaszországban háromévenként megrendezésre kerülő Mária Rádiók nemzetközi kongresszusán. Ezután vált világossá számára, hogy „igent” kell mondania erre a felkérésre. Két feltétellel vállalta el ezt a nagy feladatot: az egyik, hogy két külön nyelven, azaz románul és magyarul, 50-50 százalékban, két különálló projektként induljon el a rádió, a másik pedig, hogy a székhely Nagyváradon legyen. Nagy meglepetés volt mindenki számára, amikor két hónap elteltével úgy látszott, hogy Nagyváradon lenne egy szabad frekvencia is. Valóban, az Olaszországban kimondott „igen” után kisebb-nagyobb, de valóságos csodák sorozata által kezdett el felépülni minden. A segítség mindig olyan helyről érkezett, ahonnan senki sem számított rá. Ebből is az látszik, hogy a Mária Rádió a Szűzanya ajándéka, az Ő műve.
2006. március 25-én, ünnepélyes keretek között nyitottuk meg a nagyváradi stúdiót, ahol közösen dolgozott a magyar és a román nyelvű szerkesztőség. Adásunkat három frekvencián sugároztuk Nagyváradon, Zilahon és Székelyföldön (Hargita-fürdő), két nyelven, fele fele arányban, 12 órát magyar nyelven, 12 órát pedig román nyelven. Az eredeti terv szerint 24 órás adásidőben gondoltuk a sugárzást mindkét nyelven, ám Nagyváradon nem lett újabb szabad frekvencia. 2007 októberében úgy döntöttünk, elindítjuk a 24 órás adást, ám ehez el kellett osztani a meglévő frekvenciákat. Ennek megfelelően a nagyobb arányban magyarlakta területen, azaz Székelyföldön levő adó, a magyar nyelvű műsort sugározta, míg a zilahi, román nyelven hirdette az evangéliumot a nap 24 órájában. A nagyváradiak azóta is csupán napi 12 órában hallgathatják a magyar, illetve a román nyelvű adást. Ezután hamarosan a két szerkesztőség is különvált, hiszen a 24 órás adást nem tudtuk volna egy stúdióból megoldani.
A következő években Isten segítségével, a Szűzanya közbenjárására és a sok jószívű hallgató adományainak köszönhetően tovább fejlődött a Mária Rádió és újabb területeket hódított meg az Örömhír. Új adóállomás lett Tasnádon, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, a gyergyói medencében és Kovásznán is. Az Erdélyi Mária Rádió műsora jelenleg több helyi, de az országos kábelszolgáltató csomagjában is megtalálható, fogható műholdon vagy interneten, fix telefonszámon (nem emelt díjas belföldi telefonszámon), vagy okos telefonos applikáción keresztül a világ bármely pontján.
A Mária Rádió egyik alapvető tulajdonsága, hogy nagyon kevés fizetett alkalmazottal, és főként önkéntes munkatársak segítségével működik. Az önkéntes munka fontosságának hangsúlyozásaként a mindenkori Mária Rádió elnöke is a szabadidejéből áldoz munkakörének betöltésére, bármiféle anyagi juttatás nélkül. Kezdetben a magyar szerkesztőségen belül hét fizetett munkatárs dolgozott. Ám a lefedettség, és ezáltal a hallgatók számának a növekedésével igény lett arra, hogy különböző vételkörzetekben regionális stúdiókat hozzunk létre, hogy ezáltal színesebbé tegyük a műsorokat, lehetőséget biztosítva új műsorvezetők, hallgatók bekapcsolódására. Nagyvárad után először Székelyudvarhelyen, majd Csíksomlyón nyíltak új stúdiók 2009-ben, majd Gyulafehérváron, a Papnevelő Intézetben 2011-ben, azután Kolozsváron 2013-ban, Sepsiszentgyörgyön 2014-ben és Szatmárnémetiben 2018-ban. Jelenleg az Erdélyi Mária Rádiónak tizennégy alkalmazott munkatársa van, a Csapatunk menüpont alatt ismerhetik meg őket. Rádiónk két nagyon jó szakembert adott a Világcsaládnak, Ioan Cristea és Adrian Ioan személyében, akik munkajukkal főként az európai kontinensen működő Mária Rádiókat támogatják technika (magasfrekvencia, illetve szoftver) terén. Minden munkatársnak nagy szüksége van az Önök imáira, hogy munkájukat minél hatékonyabban végezhessék a Jóisten dicsőségére!
Isten kegyelméből nap mint nap tapasztalható, hogyan gyarapszik azok száma, akik önkéntes munkájukkal és adományaikkal támogatják a Rádió működését és előrehaladását (jelenleg több mint 500 önkéntes szerepel nyilvántartásunkban), de azon kedves emberek száma is, akik veszik a bátorságot és tanúságot tesznek, akár telefonon, akár levélben visszajelezzenek, milyen átalakulásokat hozott szívükbe, családjukba, környezetükbe a Mária Rádió.
A tervek között szerepel, hogy egész Erdély területén 24 órában, magyar nyelven sugározzon a Mária Rádió, hogy egyre több házba és szívbe eljusson Isten üzenete. Ehez kérjük továbbra is közösen a Szűzanya közbenjárását minden munkatársért, önkéntesért, adományozóért, esdjen ki mindannyiunk számára kitartást, türelemet és készséget, hogy szüntelenül tudjunk közreműködni Isten kegyelmével az Ő országának építésében és erősítésében!