MARIATHON a Világcsaláddal!

mariathon_logo_hu.jpg

A Mária Rádiók Világcsaládja idén immár negyedik alkalommal szervezi meg ezt a világméretű eseményt, a Mariathont. Ez messze többet jelent, egy egyszerű pénzgyűjtésnél. Ahogy a szentírásban is olvassuk, „az aratnivaló sok, de a munkás kevés”. Napjainkban tapasztalhatjuk, a média eszközei segítségével pedig láthatjuk, hogy annyi megpróbáltatás és szenvedés, annyi háború és pusztítás van a világban, úgy tűnik, fölöttébb elhatalmasodik a bűn. Talán most még nagyobb szükség van arra, hogy az Örömhírt egyre többen és egyre „hangosabban” hírdessük a megfáradt, reményvesztett embereknek. Világcsaládunk ebből a nagy feladatból akar részt vállalni ezzel a kezdeményezéssel és most, az Irgalmasság Szent Évében, talán mondhatjuk: a legelkeseredettebbeket, a „legutolsókat” akarja előtérbe helyezni, célkitűzéseikkel az ő segítségükre akar sietni.

Május 10 és 15 között a világ minden Mária Rádiója egy szívvel-lélekkel dolgozik azon, hogy lehetővé tegye ezen tervek megvalósítását. Az Erdélyi Mária Rádió keddtől péntekig (május 10-13) kapcsolódik be a rendezvénybe. Ezeken a napokon bemutatásra kerülnek majd a világcsalád projektjei, kissé közelebb hozva hallgatóink számára azok fontosságát és szükségességét.

Tartsanak velünk, támogassák imáikkal és adományaikkal egyaránt e nemes ügy sikerét, tudva azt, hogy mindazt, amit szeretettel a legkissebbekért teszünk, magáért Krisztusért tesszük! Segítsünk, hogy a Szűzanya segíthessen!

About the author

maradmin

Leave a Comment