Szent József évet hírdetett Ferenc pápa

2020. december 8-án Ferenc Szentatya Patris Corde (Atyai szívvel) kezdetű apostoli levéllel meghirdette a Szent József évet, abból az alkalomból, hogy Szent Józsefet, Mária jegyesét 150 éve nyilvánították a Katolikus Egyház védőszentjévé. Szent József éve 2020. december 8-tól 2021. december 8-ig tart. Kapcsolódjunk bele, mi is kérve Szent József közbenjárását életünkre, családjainkra és főleg a járvány okozta munkanélküliségre.

A szentévi búcsú feltételeiről az Apostoli Penitenciária adott ki dekrétumot. Ennek értelmében, a jubileumi évben – a szokott feltételek mellett – teljes búcsút nyer az, aki:

Legalább fél órán át a Miatyánkról elmélkedik vagy legalább egy napot tölt lelkigyakorlaton, amelyben Szent Józsefről is elmélkednek.
Szent József „az igaz ember” példáját követve gyakorolja az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit (egy nap egy cselekedettel egy teljes búcsú nyerhető, egy nap többet végezve, egyik teljes búcsú, a többi részleges búcsú).
„A Názáreti Szent Család” követésében családban mondja el a rózsafűzért (az eljegyzett jegyesek már családnak számítanak).
Szent József, a Munkás példáját követve az ő oltalmába ajánlja napi munkáját, kötelesség teljesítését és aki Szent Józsefet, a Munkást imádságban kéri, hogy aki munkát keres, az találjon és mindenki méltó munkát végezhessen.
Az Egyiptomba menekülő Szentcsaládra emlékezve elimádkozza Szent József litániáját és felajánlja azt a külső és belső üldöztetést szenvedő Egyházért és minden keresztényért, aki az üldöztetés bármilyen módját elszenvedi.
Szent József tiszteletére egyházilag jóváhagyott imádságot mond el vagy áhítatosságot végez, különösen a következő napokon: március 19. Szent József főünnepe, május 1. Szent József, a Munkás emléknapja, Szent Család vasárnapja, minden hónap 19-én, minden hét szerdáján, amely nap a hagyomány szerint Szent József tiszteletére szentelt.
Idős, beteg, haldoklik vagy bármilyen legitim okból akadályoztatva van lakhelye elhagyásában, ha Szent Józsefnek, a haldoklók pártfogójának és a jó halál patrónusának segítségét kéri, bizalommal ajánlva fel Istennek fájdalmait és életének megpróbáltatásait, ugyanakkor nem ragaszkodik semmiféle bűnhöz és szándékában áll, hogy amint lehetősége lesz, a búcsúnyerés három feltételét utólag teljesíti.

Az Apostoli Penitenciária nyomatékkal kéri, hogy a Főtisztelendő Paptestvérek szívesen és önzetlenül álljanak a hívek rendelkezésére szentgyónásuk elvégzésére és gyakran szolgáltassák ki a betegek szentségét, hogy elnyerhessék a Szentatya által engedélyezett búcsúkat.

(részlet a 2020/XII. érseki körlevélből)

Fotó: http://romkat.ro

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment