Jolán királyi családba született, szentek közé: apja IV. Béla volt, anyja a konstantinápolyi császári családból való Laszkarisz Mária, nagynénjei Árpád-házi Szent Erzsébet és Prágai Boldog Ágnes, nővére Szent Kinga, húga Szent Margit, unokatestvére Boldog Gertrúd és Boldog Szalóme.
Azonban a szülői házban mindössze öt évet tölthetett, a tatárjárás idején. Szülei aztán Krakkóba vitték, és nővére, Kinga, Boleszláv lengyel király felesége gondjaira bízták. Szent életű testvérében Jolán megtalálta példaképét és a keresztény nő eszményét.
1256-ban Jolán a kaliszi és gnieznói herceg, a nép által a „Jámbor” névvel illetett Boleszláv felesége lett. Ezt követően a férj hazájába, Nyugat-Lengyelországba költöztek, és 23 évig éltek példás keresztény házasságban.
Jolán napjai három gyermekük (Hedvig, Anna, Erzsébet) nevelése mellett állandó imádsággal, vezekléssel és jó cselekedetekkel teltek. Segített a templomokban, kórházakban, maga is gondozta a betegeket, árvákat, szegényeket – nagynénje, Árpád-házi Szent Erzsébet példája szerint. 1279-ben Boleszláv az egyik csatából halálos sebbel tért vissza, Jolán éjjel-nappal ágya mellett virrasztva felkészítette férjét a távozásra. Ezt követően a magára maradt asszony fölosztotta vagyonát az Egyház és a rokonai között, és visszatért a krakkói udvarba, Kingához. Hamarosan Kinga is özvegy lett. Ezután a két nővér az ószandeci klarissza kolostorba vonult, ahol tizenkét évet töltöttek egészen Istennek szentelt életben. Kinga halála után, 1292-ben Jolán átment a gnieznói kolostorba, melyet férje alapított. Apátnővé választották, de úgy élt, mint mindenki szolgálója. Alázata, rejtve viselt szenvedései tökéletesen egyesítették a megfeszített Krisztussal, aki gyakran megjelent neki és kinyilatkoztatásokban részesítette. Így halála napját – 1298. június 11. – is előre megmondta. A gnieznói klarissza kolostor kápolnájában temették el.
Kép és forrás: http://romkat.ro
Leave a Comment