Egy pillanat létünk

Egyik percben vagyunk, a másikban már nem biztos. Ezt éltem meg tegnap, egy szörnyű baleset kellős közepén. Az, hogy most élek, annak köszönhető, aki a tenyerében hordoz engem. Hogy megérdemlem-e? Biztosan NEM. Csakhogy ez NEM érdem kérdése. Mert ő feltételek nélkül szeret. Úgy, ahogy vagyok.

Mi is történt valójában? Hadd meséljem el. Látogatóba készültem valakihez, mint mindig most is biciklivel indultam el. Elértem az átjáróhoz, a lámba zöldet mutatott. Előttem egy motoros haladt. Nem gyorsan, lassan. Néhány újnyi távolság volt köztünk. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a srác lerepült a motorról. Gyorsan lefékeztem, a bicikli kiment alólam. A srácot elütötték, én megúsztam. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Igen, ennyin múlt az életem. Ha én vagyok a motoros előtt, vagy nem működött volna a bicikli fékje, nem biztos, hogy már életben lennék.

Van Gondviselés! Ennyi! Azt megélni, hogy egyik percben vagy a másikban meg nem, szörnyű érzés volt. Talán életemben először most éreztem meg, hogy a létem egy pillanat töredéke. Életben vagyok. Azt jelenti, a jó Istennek terve van még velem. Az biztos, hogy a hitemben meg kell erősödnöm és úgy élnem, hogy nem tudhatom, földi pályafutásom mikor ér véget. Amit most nincs kedvem elvégezni, néhány perc/óra múlva talán lehetőségem sem lesz rá. Miért tartogatjuk holnapra azt, amit ma megtehetünk? Az életünk itt és most-ban van. A holnapban, a jövőben már csak talán. Vajon a halál szelét meg érezni ahhoz, hogy végre élni is tudjunk? Hogy rájöjjünk arra, az életünk nem a mi kezünkben van? Nem tudom a válaszokat a kérdésekre, de elgondolkodni rajtuk érdemes lehet.

Vigyázzatok magatokra és éljetek a mában! Ez a biztos! A többi már csak a lét egy pillanata!

Ferencz Emese

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment