Szent Charbel Makhlouf

Szent Charbel Makhloufra, a Kelet nagy misztikusára és aszkétájára, a maronita egyház három nagy szentjének egyikére emlékezünk liturgikus emléknapján, július 27-én.

Charbel Makhlouf egy észak-libanoni hegyi faluban született 1828. május 8-án. A keresztségben a Juszef Antun (József Antal) nevet kapta. Ő volt a család ötödik, legkisebb gyermeke; két bátyja és két nővére volt. Maronita édesanyja szigorúan megkövetelte a családban az imát, a napi rózsafüzér-imádságot és a szentmisén való részvételt.

Alig múlt hároméves, amikor édesapja meghalt. A férfit robotmunkára rendelte az Oszmán Birodalom, és súlyos betegen tért haza, amelyből már nem épült fel. Özvegyen maradt édesanyja másodszor is férjhez ment, ezúttal a falu papjához. A gyerekek lelkiismeretes nevelőapát kaptak, aki gondoskodott alapvető tanulmányaikról is. Juszef arab és szír elemi iskolába járt, emellett mint legkisebbnek a kecskék őrzése volt a feladata. Alázatos és imádságos lelkületű fiú volt. Az állatok őrzése közben különösen szívesen vonult el egy közeli barlangba, ahol egy Szűzanya-kép előtt imádkozott. Gyakran felkereste szerzetes nagybátyját, Tanoist is lelki beszélgetésre, közös imádságra.

Egy alkalommal eltévedt az egyik rábízott kecske. Elindult megkeresni, és az Úr segítségét kérte. Imádság közben hangot hallott: „Hagyj el mindent, és kövess engem!” Hallgatva az isteni szóra, 1851-ben belépett a mayfouqi Boldogasszony-kolostorba. Két testvére is szerzetes lett, ezért már nem merte megmondani otthon, hogy ő is ezt a hivatást választja, így titokban hagyta el családját. Egy év noviciátus után átkerült az annayai Szent Maron-kolostorba, és a Libanoni Maroniták Rendjének tagja lett. A korai antiochiai egyház mártírja tiszteletére vette fel a Charbel nevet.

Édesanyja, miután rátalált, az elöljárók és Tanois jelenlétében kérlelte, hogy térjen haza, de a fiú kitartott döntése mellett, mondván, hogy erre az útra Isten hívta meg. Végül édesanyja is áldását adta szerzetesi életére.

Charbel engedelmes, alázatos és szorgalmas szerzetes volt, sokat dolgozott és tanult. Miután letette a hármas fogadalmat, elöljárói elküldték a Kfifanba, a Szent Ciprián és Jusztina-kolostor és szemináriumba, hogy ott végezze el a teológiát. Itt igazán szívéhez nőtt a Szentírás, és elmélyült a kapcsolata az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztussal. 1859-ben szentelték pappá, majd visszatért Annayába. Egész éjszakákat töltött imádsággal, napközben pedig élte a szerzetesek életét. Jó lelkipásztor és gyóntató volt, sokan, messze földről is felkeresték. Szigorúan betartotta a monasztikus szabályokat, aszketikus életet élt, kereste a lemondásokat és az önmegtagadást, teljesen szabad volt a világtól; életét visszavonhatatlanul az Úr és a lelkek üdvösségének szolgálatába állította.

Feléledt szívében a vágy a régi remeték élete iránt, ezért tizenhat év lelkipásztori szolgálat után arra kérte elöljáróját, hogy hadd vonuljon el az anyakolostorhoz tartozó Szent Péter és Szent Pál-kolostorba. Elöljárója eleinte vonakodott megadni az engedélyt, ám egy csodálatos isteni jel hatására beleegyezését adta. A legenda szerint egy este, amikor Charbel olajat kért a lámpásába, hogy próbára tegyék, vizet öntöttek a tartóba, a szerzetes lámpásában mégis fellobbant a láng.

1875-ben megkezdhette a vágyott remeteéletet: a magány, a csend évei következtek, napjait az imádság és a mezei munka töltötte ki. Huszonhárom évig élt így, csak elöljárója kérésére látogatott el néha az anyakolostorba. Már életében szentség hírében állt, közbenjáró imájára számos csoda történt. 1898-ban súlyosan megbetegedett. Idővel már az ágyat sem tudta elhagyni, de a nehéz szenvedések közepette is szüntelenül imádkozott.

Szenteste halt meg. VI. Pál pápa 1965. december 5-én boldoggá, majd 1977. október 9-én szentté avatta.

Kép és forrás: http://magyarkurir.hu

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment