Remete Szent Antalra, a „szerzetesség atyjára” emlékezünk liturgikus emléknapján, január 17-én.
Szent Antalnak a keresztény hagyomány a legrégibb időtől fogva a „Nagy” megtisztelő jelzőt adta, annak ellenére, hogy Antal csak egy szegény közép-egyiptomi földműves volt, nem vitt végbe semmiféle történelemalakító tettet.
Antal 250 körül született Koméban, Közép-Egyiptomban. Jómódú családban nőtt föl. Húszéves volt, mikor meghaltak a szülei, és ráhagyták a családi birtokot, valamint neki kellett gondoskodnia húgáról is. Egy alkalommal azonban a szentmisén felismerte, hogy neki szól az, amit a lektor Máté evangéliumából éppen olvas: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között... Aztán gyere, és kövess engem!” Olyan ellenállhatatlan ereje volt a szónak, hogy Antal úgy tett, amint hallotta: eladta a családi birtokot, és ami nem volt szükséges a húgáról való gondoskodáshoz, a szegényeknek adta. Azután megkezdte új életét, amelyről még nem is sejtette, hová fogja őt vezetni.
Visszavonult a hétköznapi élettől, és teljesen a vallásos gyakorlatoknak adta át magát, elsősorban a zsoltárimádkozásnak. Kezdetben még a falu közelében lakott, később a Líbiai-sivatagban egy sziklasírban, majd egy omladozó kastély romjai között húzta meg magát. Egy barátja hordott neki kevéske ételt. Ettől eltekintve minden összeköttetést megszakított a külvilággal. De minél inkább eltépte a földi ragaszkodások kötelékeit, annál elviselhetetlenebb lelki támadások érték. Ősi keleti elképzelések szerint a sírok és az elhagyott helyek, mindenekelőtt pedig a sivatagok a démonok hazája voltak. Antal ebbe a birodalomba hatolt be, és ott épített magának szállást. A démonok pedig támadást indítottak ellene. Antal „Isten teljes fegyverzetét” öltötte magára, hogy „a sátán cselvetéseinek ellenállhasson” Így ő lett a győztes.
Amikor pedig húsz év után ismét az emberek közé ment, úgy jelent meg előttük mint bölcs férfi, aki „ismeri a mélységes titkokat, és telve van Istennel” A szigorú önsanyargatások ellenére nem tört meg a teste. Arcán azoknak a hatalmas tapasztalatoknak fénye tükröződött, amelyek bensőleg átalakították. Özönleni kezdtek hozzá az emberek, akik imáiba ajánlották magukat, vagy szerzetesi életet akartak élni az ő vezetése alatt. Antal nem tudta ostromukat elhárítani. A közeli és távoli környéken mindenfelé remeteségek nőttek ki a földből. Így lett a világ elől menekülő remetéből a „szerzetesek atyja”. Habár Antal sohasem fogta össze őket olyan tartós közösséggé, amelynek közös szabályzata van.
Antal százöt éves korában halt meg, 356-ban. Mivel arra kérte testvéreit, hogy titokban temessék el, sírja kétszáz éven át ismeretlen volt. 561-ben találták meg. Ereklyéit ma Arles-ban, a Szent Julien-templomban őrzik.Antalt a tizennégy segítőszent között is tisztelték.
Kép és forrás: http://magyarkurir.hu
Leave a Comment