Mindenható Urunk! Te azért küldted el Jézust, hogy általa lépteinket a béke útjára vezesd.
Tudjuk, hogy te nem úgy adod nekünk a békét, ahogy a világ adja. Tudjuk, hogy a benned való megnyugvás csak a te Országodban jön el maradéktalanul. Mégis a világ békéjét kérjük tőled. A te Igédre hagyatkozva könyörgünk így, hiszen te azt mondtad: Éljetek egymással egyetértésben és békében.
Szorongattatott helyzetünkben ma különösen Ukrajna békéjét kérjük tőled. Az országban élő magyarsággal is közösséget vállalva imádkozunk a megnyugvás és a kölcsönös elfogadás lelkéért.
Az ember szívének vágya az élet és a béke. Lelkünk legmélyéből kérjük tehát a szív, a családok, a közösségek és a népek békéjét. Minden bűnünk ellenére add meg nekünk a kiengesztelődés kegyelmét.
Jézus, a Béke Fejedelme által, a Szentlélekben imádkozva kérjük ezt Tőled. Ámen.
Gájer László római katolikus pap, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárának imája a békéért.