A VIII. század elején a görög egyházra beköszöntött a hírhedt képrombolás korszaka. III. Leó császár, 728-ban bálványimádásnak nyilvánította és szigorú büntetés terhe alatt megtiltotta a szentképek, szobrok, ereklyék, tiszteletét. Katonáinak megparancsolta, hogy mint a köztereken, úgy a templomokban semmisítsék meg ezeket, és tisztelőiket akár meg is ölhetik. Ötven évig tartott ez a vandalizmus. Akkor lett vége, amikor 780-ban VI. Konstantin gyermekcsászár nevében, Iréné császárné került a trónra. Érvénytelenítette a képrombolást erőíró rendeletet. Akkor mondott le Pál konstantinápolyi pátriárka is, aki gyengeségével sok bajt okozott. Az új pátriárka Taráziusz, előkelő konstantinápolyi világi ember volt. Jószándékú, világosan látó, tiszta életű ember, aki ellenezte a képrombolást. Kikötötte, hogy csak úgy vállalja el a pátriárkai méltóságot, ha minél előbb egyetemes zsinatot hívnak össze a helyzet tisztázásáért. Ez meg is történt 787-ben, amikor Niceában az atyák helyreállították a vallási egységet a nyugati katolikus világgal és tisztázták a szentképek tiszteletének célját és módját.
Akkor Tarázius elrendelte a szentképek tiszteletét az egész birodalomban. Erélyesen fellépett az egyházi fényűzés ellen és ezt saját udvarában kezdte alkalmazni. Segítette a szegényeket, és személyesen kitartott mellettük. Főpapi palotájában laktak, ő maga szolgálta ki őket. Alázatos és buzgó püspök volt. Nem kereste még császára kegyét sem. Ezért megvetésben lett része. Öregségében súlyos betegséget kapott, ráadásul a Sátán nem hagyott nyugtot neki. Még végső tusájában is megjelent. Az Úr végül magához szólította hűséges szolgáját. Sírjánál sok csoda történt.
Forrás: Incze Dénes - A szentek élete
Fotó: johnsanidopoulos.com
