Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Két Jézus korabeli történet kapcsán hallottuk ma Jézus szavait az evangéliumban. Az egyik esemény az volt, hogy Pilátus, a római helytartó a húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe zarándokolt galileaiak között vérfürdőt rendezett, a másik pedig az, amikor Siloámban egy torony összedől és maga alá temet tizennyolc embert.
Az ószövetségi felfogás szerint mindezek az emberek nem véletlenszerűen haltak meg, hanem azért, mert bűnösek voltak, s Isten bűnükért halállal büntette őket. Ennek a felfogásnak sajnos még ma is megvannak a nyomai, amikor valakinek valami nagy sorscsapására azt mondják, hogy "megverte az Isten".
Megvallom nekem gyerekkoromtól kezdve összeegyeztethetetlennek tűnt ez a két szó: a verekedés meg az Isten. S később tanulmányaim, de még inkább személyes Istenélményeim alapján beláttam, hogy ez így nagy butaság.
Jézus is szakít az ószövetségi szemlélettel, amikor kijelenti, hogy nem voltak ők bűnösebbek a többi embernél. Tehát így ez a felfogás, hogy Isten "megverne" valamiért bennünket gyökerében helytelen, rossz. A lényeg azonban nem is ez a mai evangéliumban, hanem az, amit ennek kapcsán kétszer is, szinte már fülsértő módon kijelent: "Ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!" Úgy érzem, hogy nem fektetünk kellő hangsúlyt a megtérésre. Még a nagyböjti időszakban is inkább a böjtöt hangsúlyozzuk, mintsem annak igazi célját a megtérést. Ennek következtében a legtöbb hívő tudatában a megtérés szó kapcsán az jut eszébe, hogy egy hitetlen felnőtt emberből hívő lesz. Abból pedig szinte semmit nem észlelnek, hogy a megtérés a hívő emberre is vonatkozik. Pedig Jézus a mai evangéliumban mondja: "Ha nem tértek meg, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!"
Mi is valójában a megtérés?
A megtérés azt jelenti, hogy Jézus Krisztust tekintjük életünk legfőbb értékének. Azért, mert ő életét adta értünk. A megtérésből az is származik, hogy ha felismerjük, hogy Jézus életünk legfőbb értéke, akkor őt tekintjük életünk legfőbb urának, akinek engedelmeskedünk. Ám az ő hatalma nem evilági erőszak, hanem a Szentlélek által ihletett finom vágy, hogy megtegyük amit Jézus kíván. Valahogy úgy, mint a szerelmesek esetében, akik nagyon szeretik egymást és a másik kívánsága szinte parancsként jelentkezik. Ha igazán szeretjük Jézust, parancsai nem nehezek, hanem szinte lessük kívánságát, mint a szerelmesek.
A megtérés személyes döntés. Odafordulás teljes személyemmel Istenhez, és ezzel együtt elfordulok bűneimtől is.
A megtérés nem egyetlen esemény, hanem állandó életfeladat: mind jobban átadni magamat Istennek, teljesen elmerülni a Szentlélekben, akit a keresztségben kaptunk meg Krisztus által.
A megtérés egész életre szóló feladat, mert ugyan melyikünk mondhatja el, hogy teljesen befogadta az Istent?
Drága testvéreim! Mostanában egyre többet hallunk az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés problémájáról. A meteorológusok és a szakemberek egyre többször figyelmeztetnek a veszélyre, hogy az óceánok vizének felmelegedése, a gleccserek és a sarkvidéki jég erőteljes olvadása, a légkör hőmérsékletének állandó emelkedése miatt újabb hurrikánokra és más rendkívüli erejű viharokra, hatalmas esőzésekre illetve áradásokra és árvizekre lehet számítani. Itt nálunk Erdélyben is volt példa az elmúlt években rendkívül erős viharra és árvízre, idén eddig csak azt tapasztaltuk, hogy alig volt tél, és tavasz helyett hirtelen szinte nyár lett. Nem szükséges erről most többet beszélnünk, csupán három megállapítást tegyünk ezzel kapcsolatban, amelyek mindjárt át is vezetnek mai lelki témánkra, a bűnbánatból fakadó lelki megújulásra, amelyről a mai napon, nagyböjt harmadik vasárnapján szó van az evangéliumban. 1. A klímaváltozás oka az, hogy az ember azt hiszi, hogy büntetlenül kizsákmányolhatja a földet és következmények nélkül leigázhatja a természetet. 2. Az éghajlatváltozás vagy klímaváltozás miatt az ember van veszélyben. Mi és a következő nemzedékek. 3. Valamit tenni kell, hogy a rossz folyamatok megálljanak és megforduljanak. Cselekedni kell, mind társadalmi, mind egyéni szinten.
És most egy hirtelen váltással mindjárt beszéljünk is a mi lelki témánkról! Napjainkban egy „lelki klímaváltozásnak” is tanúi lehetünk. Ennek természetesen semmi köze a természeti éghajlat-változáshoz, de köze van az emberhez, a személyhez és a XXI. század kezdetének egyik fontos jellemzője. A „lelki éghajlatváltozás” jeleit láthatjuk a hitetlenség terjedésében, a közömbösség egyre szélesebb körű megnyilvánulásaiban és a lelki igénytelenségben.
Sok embernek szinte minden energiáját leköti a munka, a megélhetésért való küzdelem, az anyagi javak gyűjtése és a jólét biztosítása, és mindeközben megfeledkeznek lelkük gondozásáról és az örök életet biztosító lelki kincsek gyűjtéséről. Lelki környezetünk e változásával kapcsolatban a következő megállapításokat tehetjük: 1. A „lelki klímaváltozás” oka az, hogy az ember áll a középpontban és nem Isten. Szívesebben törődünk a földi dolgokkal, mint az égiekkel. 2. Az ember van veszélyben. Mi vagyunk veszélyben. Gyermekeink és unokáink vannak veszélyben. 3. Valamit tennünk kell, hogy a lelki süllyedés és értékvesztés folyamatát megállítsuk.
Milyen választ ad nekünk erre a problémára Krisztus evangéliuma? A nagyböjti időszak arra ad nekünk lehetőséget, hogy: Istent visszahelyezzük életünk középpontjába és a böjt, az imádság, valamint a jócselekedetek által közeledjünk hozzá. Ez bűnbánatot és őszinte megtérést jelent. Jézus kétszer is a következőt mondja a mai evangéliumban: „Ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Ma talán egy kicsit másként fogalmazna a mi Urunk: „Azt gondoljátok, hogy különbek vagytok, mint azok, akik az elmúlt években a világ különböző pontjain a földrengések, a szökőár, az árvizek, a hurrikánok és más természeti csapások vagy járványok miatt életüket vesztették? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
A lelki klímaváltozás korában tehát a lelki megújulást ajánlja nekünk Krisztus.
Mit tegyünk lelki megújulásunk érdekében? Milyen feladatok várnak ránk?
Három konkrét dolgot fogalmazzunk meg azzal kapcsolatban, amire jó volna odafigyelnünk a nagyböjt hátralévő részében. 1. Engedjünk, hogy Isten megérintse értelmünket, amikor visszavezet minket a hit útjára. Arra az útra, amely a lelki sötétségből a hit világosságára, a félelemből az örömre, a csüggedésből a lelkesedésre vezet. 2. Engedjük, hogy Isten megérintse lelkünket, amikor Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedünk. Ennek szép lehetősége a keresztúti imádság. Vegyünk részt nagyböjt péntekjein a keresztúti imádságon és odahaza is elmélkedjünk a keresztút állomásairól, vagy olvassunk részleteket Krisztus szenvedéstörténetéből a szentírásunkból. A nagypénteki templomi szertartáson való részvétel szintén annak lehetősége, hogy közelebb kerüljünk Jézus megváltó szenvedésének titkához. 3. Engedjük, hogy az isteni irgalmasság és megbocsátó szeretet megérintse szívünket, amikor elvégezzük szentgyónásunkat. De a gyónás ne legyen csupán megszokásból végzett cselekedet, amely után azt mondjuk, hogy „most aztán egy évig megint nem kell gyónni”, hanem fakadjon bűneink őszinte megbánásából és abból a vágyból, hogy tékozló és bűnbánó fiúként szeretnénk visszatérni az Atyához, ahogyan erről majd a jövő vasárnap evangéliumában hallani fogunk.
Induljunk tehát a hit útján, a keresztúton, az atyai házba visszavezető úton! Ha ezt megtesszük, a nagyböjt igazi lelki megújulást fog jelenteni számunkra, amelynek megkoronázása a feltámadt Krisztussal való találkozás lesz húsvét ünnepén.
Csiszér Imre erzsébetbányai plébános
Fotó: ingreen.hu
