A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. (Lk 1,35)
Minden ünnep jó alkalom a kitörésre. Jó alkalom arra, hogy kilépjünk a szürke hétköznapokból, hogy valami mást tegyünk, hogy felrázzuk magunkat. De a kitörés alatt nem azt értem, hogy kiüssük, belőjünk, leigyuk magunkat, hanem hogy valami olyat tegyünk, ami feltölt. Valami mást, ami nem leszívja az energiánkat, amivel nem bujkálni kell, hanem ami erőt ad, vállalható, és feltölt. Sokszor úgy ünneplünk, hogy utána napokig ki kell pihenni az ünneplést. Pedig ennek nem így kellene lennie. Az ünnepnek kellene belekiáltania a hétköznapokba, hogy: megéri. Hogy ne csak túléljük, hanem megéljük a hétköznapokat, mert megéri, mert van perspektíva, mert van jövő.
Emberi voltunk állandó kiszolgáltatottság (a jövő ismeretének a hiánya, létbizonytalanság, célbizonytalanság), amit csak a transzcendenssel, az Istennel vagyunk képesek elviselni. Másképpen céltalan, horizont nélküli szürkeség és kilátástalan léthiány az életünk. Isten segít ebben. Célt ad, létlapot nyújt azzal, hogy emberré lett. Nekünk csak el kell, be kell fogadnunk őt. Ezt teszi ma a Szűzanya is: el/befogadja az Istent, és ezzel boldog lesz (nem a nehézségei szűnnek meg), mert jövő tárul eléje, mert élete biztos alapra kerül. Ez a kiszolgáltatott szabadság.
András István, rektor
Ideológiák legyőzése: el kell kerülnünk azt, a kockázatot, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk az eszméknek, mint az ember által konkrétan megélt hitélet valóságának.
Fotó: katolikus.ma
