Az Úr 1033. évében az Egyházat olyan megalázás érte, aminőre nem volt példa sem előtte, sem utána. Alberik tuszkulumi gróf ráerőszakolta 12 éves fiát IX. Benedek néven a pápai trónra. A római nép jogos fölháborodásában több ízben elűzte Szent Péter örökének ezt a meggyalázóját, de pártja újra és újra a helyzet ura lett. 1044-ben ellenpápát választottak; amikor meg a következő évben maga Benedek mondott le az Egyház megujhodásáért lelkesedő VI. Gergely javára, a valóságban hárman emeltek igényt a pápaságra. Végre is II. (Fekete) Henrik császár sietett a szorongatott Egyház segítségére. Minthogy a pápaválasztás akkor még nem volt rendezve, ő maga nevezte ki 1048 végén a wormsi birodalmi gyűlésen Tou) városának szentéletű püspökét, a 46 éves Brunót pápának, aki mint IX. Leó (1049-54) új korszakot nyitott a pápaság történetében. Brunó 1oo2 jún. 21-én született az egisheimi várban Elszászban. Atyja, Hugó gróf J J. Konrád császárnak ( 1o24- 1039) nagybátyja volt. Szülei ötéves korában Bertold tou) i püspöknek adták át nevelésre. A tehetséges fiú rövid időn belül nagy előrehaladást tett az erényekben és a tudományban, s korán lett a tou) i káptalan kanonokja. Konrádnak trónralépése után családja óhajára a császári udvarba ment. A daliás termetű fiatal pap, akinek férfias szépségét még pápa korában is csodálták, az udvarban nagy szívjóságával tűnt ki: általában ua jó Brunnó néven emlegették. 1o26-ban 24 éves korában a kis és szegény tours-i egyházmegye püspökévé választották. Nagy buzgósággal fogott hozzá a főpásztori munkához. Lelkesedett a clunyi mozgalomért, amely a bencés rend reformján keresztül a papság és az egész Egyház megujhodásán fáradozott. Ezt a szellemet valósította lelkében s ebben a szellemben kormányozta 22 éven át egyházmegyéjét. Bölcs és erélyes volt a visszaélések megszüntetésében. Szerette az egyházi zenét, foglalkozott vele s emelte az istentisztelet szépségét. Mint széles látókörű államférfi hűségesen támogatta II. Konrádot és fiát, II. Henriket s a francia udvarban élvezett tekintélyével is állandóan erősítette a német-francia barátságot. Egykorú életrajzírója szerint a Szentszék iránti fiúi kegyeletből évenkint elzarándokolt Szent Péter és Pál sírjához Rómába. A gyermekded lelkület és a férfias tetterő, az önmagával szemben való keménység és másoknak megértő szeretete, az Egyház megujhodásáért égő lelkesedés és az államhatalom megbecsülése, a tehetség és a tapasztalat a legszebb összhangban egyesültek egyéniségében. Méltóbb és alkalmasabb főpap nem kerülhetett az Egyház élére, amely jó másfél évtized óta pásztor nélküli nyáj volt.
Apostolként fáradhatatlanul járt országról-országra. Mindenfelé zsinatokat tartott, fáradhatatlan volt a szent helyek szentelésében és látogatásában, szenttéavatásokkal lendített a népáhítaton, fejedelmeket békített. Utazásait és egyéniségének lenyűgöző varázsát fölhasználta arra is, hogy ápolja a jó viszonyt a pápaság és a császárság között. Valamennyi nemzet atyja volt, de ugyanakkor Németország fia. Nagy szeretetével minden népet keblére ölelt, de különösebben szerette a német földet.
1049 nagyböjtjében a Lateránban tartott zsinatot, amely azután megismétlődött pápasága minden évében s folytatódott utódai alatt is. Még ebben az évben ott látjuk a paviai, majd a reimsi és mainzi nemzeti zsinatokon. Az év végén már Olaszországban volt, ahol a következő (Joso) év elején a normannok földjén, Salernóban és Sípontóban vezette a zsinati tanácskozásokat. Ezeken a zsinatokon mindenütt határozatokat hoztak a kor fő visszaélései, a simónia (az egyházi hivatalok árubabocsátása) és a papi házasság ellen, biztosítani igyekeztek a püspökválasztások szabadságát, erélyesen büntették a méltatlan főpásztorokat s sz ó t emeltek a szegények érdekében.
«Tele van a föld az Ur kegyességével» - volt a pápa jelszava, s ez az isteni kegyesség gondoskodott róla, hogy élete utobbi évében több ideje legyen a saját lelkével foglalkozni és előkészülni a halálra. Ezt szolgálta a fogság. Nagyon sokat imádkozott és sokat elmélkedett. Még az eddiginél is keményebben fogta magát. Durva szőrruhát viselt, csak néhány órát aludt; ágy helyett gyékényt, vánkos helyett követ használt. A fogságban, akár csak a római Cato, so éves korában a görög nyelv tanulásához fogott s olvasta a görög szentírást. Ez akkor nagyon időszerű volt. J o sJ-ban a konstantinápolyi pátriárka, Ceruláreis Mihály bezáratta a latin templomokat s fölújította a nyugatiak elleni vádakat. Ebből és az utána kezdődő irodalmi harcból nyilvánvaló volt, hogy szakítani akar a pápasággal és a nyugattal. A pápa fogsága idején a helyzet kedvezőbbre fordult. A konstantinápolyi császár és a pátriárka hajlandóknak mutatkoztak a békére, mert hisz a normannok a görögöknek is veszedelmes ellenfelei voltak. Amire azonban ezek Konstantinápolyba érkeztek, lX. Leó már két hónapja halott volt.
Forrás: Schütz Antal - Szentek élete az év minden napjára, II. kötet
Fotó: https://aleteia.org/daily-prayer/wednesday-april-19/
