Szent Tarbula Perzsia vértanui közül való a Sápur király (3o9-38o) rendeletére folyó nagy keresztényüldözés idejéből. Palesztinai keresztények már az I. században terjesztették itt az evangéliumot. Jobban megerősödött az egyház, mikor I. Sápur uralkodása alatt, a 3· században, sok hadifogoly került az országba a római birodalom területére. A foglyok közt keresztények is voltak nagyszámban. Úgyhogy a 4 század elejére, több püspökséggel az élén, kiépült a perzsa egyház szervezete. l J. Sápur eleinte nem törődött a keresztényekkel. Uralkodásának 3. évében azonban a pogány papok biztatására rendeletet adott ki ellenük. Ebben nagy pénzbüntetést rótt ki rájuk, az állhatatosakat pedig rabszolgaságra adatta. Tarbula bátyja, Szent Simon szeleuciai püspök figyelmeztette a királyt a rendelet igazságtalanságára. Bátorságáért vértanusággal fizetett. Nemsokára megbetegedett a királyné. Bizalmas emberei zsidók voltak. Ezek azt a hírt kezdték terjeszteni, hogy bizonyára Simon érsek nővérei mérgezték meg bosszúhól a királynét. A hírre Tarbulát szolgálójával és özvegységben élő nővérével együtt elfogták. A király Mareptest, a pogány főpapot bízta meg az ügy vizsgálatával és az ítélkezéssel. A pogány papságnak a méregkeverés csak ürügy volt, hogy elpusztítsák a három keresztény nőt.
Az első tárgyaláson az elnöklő főpap előterjesztette a méregkeverés vádját. Tarbula fölháborodva utasította vissza : «A sátán juttatta eszetekbe ezt a vádat! Miért vádoltok hamisan, mikor csak a vérünkre szomjaztok. Tudom, hogy lstenünk miatt akartok megölni. De nem tagadjuk meg, mert ő a mi életünk, egyedül őt imádjuk s neki szolgálunk. Hogyan lettünk volna méregkeverők, mikor ezzel a bűnnel megtagadtuk volna Istenünket ?«]ó, vallástok tiltja a méregkeverést. De talán a bátyátok halálán érzett bosszú és elkeseredés adta kezetekbe a mérget >> mondta a főpap . . <> Erre visszavezették őket a börtönbe. A kihallgatás alatt megtetszett a főpapnak a feltűnően szép Tarbula. Ezért titokban üzenetet küldött hozzá a börtönbe, hogy mind a hármuk életét megmenti, ha felesége lesz. Azonban Tarbula most bizonyságot tett, hogy a szentek még gyilkosaikkal szemben is tudnak szinte fogyhatatlanul szelídek lenni, de kíméletlenek és nem ismernek elnézést azokkal szemben, akik szent tisztaságukat kísértik. A sátán küldötteinek tekintik és így is bánnak el velük. «Fogd be a szádat,- rivallt rá Mareptes követére -,tisztátalan eb, aki vagy; ki ne ejts többé olyan szót, amilyent nem tűrök el. Én el vagyok jegyezve Krisztusnak és az ő szeretetéből örökre szűz maradok.>> Mareptes dúlt-fúlt erre a határozott visszautasításra és jelentést tett a királynak, hogy a méreg.<everés vádja rájuk bizonyult a vádlottakra. A király mégis hajlandó volt kegyelmet adni, ha a Napot imádják. A következő tárgyaláson elő is álltak ezzel a föltétellel. Tarbula csak azt felelte a fölszólításra: « Mi az ég és föld Teremtőjét imádjuk. A neki járó tiszteletet nem adhatjuk keze alkotásának, a Napnak>>. Szavára a pogány papok mind elkezdtek kiabálni: «Pusztuljanak el, mert megmérgezték a királynét l>> Titokban aztán híresztelni kezdték, hogy a királyné csak akkor gyógyul meg, ha ezeket a makacs keresztényeket kettéfűrészelik és átmehet szétvagdalt testeik között. Tudták, hogy most már a királyné nem engedi el a halálos ítéletet. A három keresztény nő az utolsó tárgyaláson is állhatatos maradt. Kimondták hát rájuk az előre megbeszélt ítéletet. Végre is hajtották még aznapon. Derékban kettéfűrészelték őket. Utána két sorban fölállított gerendákra kötözték csonka testüket, hogy a királyné átmehessen köztük. Ez történt a 345· esztendőben. A keleti egyház április s-én, a nyugati április 22-én ünnepli emléküket.
Forrás: Schütz Antal - A szentek élete, II. kötet
