A Mária Rádió sepsiszentgyörgyi stúdiója már nyolc éve nyújtja ajándékba a lehetőségeket, hogy az önkéntes munka által, a kapott tehetségeket kamatoztatva munkálkodhassak Isten szőlősében. Teljesen új szemszögből nyerhettem belátást a rádió életébe, merész feladatoknak tűntek a kezdeti kihívások, és sokszor elgondolkodtam azon, hogy vajon képes leszek-e eredményesen és gyümölcsözően végezni a nekem szánt feladatokat? Nyolc év alatt számtalanszor megtapasztalhattam azt, hogy amire az Úr elhív, arra kegyelmét, áldását, segítségét is adja. És erre a Mennyei segítségre minden alkalommal bőven szükség is van, főleg a technika terén, ahol néha “csak úgy” történnek dolgok, “eddig működött, most mégsem megy” szituációk, amikor kevés a józan ész, ennél kézzelfoghatóan többre van szükség. Én többször átélhettem azt, hogy egy ima hatására beindult a szerkezet, helyreállt a rend. Számomra egy folyamatos tanulási teret is biztosított az elmúlt nyolc évben a rádió, úgy a technika terén, mint a megvágott, értékes hanganyagok által is. Az önkéntes munka mellett, a nyolc év alatt, egy közösség is összekovácsolódott a stúdió köré, melynek tagjai lelkiismeretesen végzik a rájuk bízott feladatokat. Úgy látom, hogy mostanra mindenki megtalálta a helyét, egy állandó körforgásban vagyunk és mindannyian a legjobb tudásunk szerint gyarapítjuk azt az értéket, amit a Mária Rádió képvisel. Azt gondolom, hogy nem is annyira a képességek döntenek, hanem az isteni elhívás, a megbízatás felismerése, elfogadása és felelős gyakorlása. Ezt kívánom mindannyiunk számára, Isten áldásával. Soli Deo Gloria!
Fodor Melinda, önkéntes, Sepsiszentgyörgy
Örömmel és boldogan gondolok vissza az elmúlt 8 évre, amióta útjára indult a Mária Rádió Sepsiszentgyörgyi Stúdiója és hálás vagyok a Jó Istennek, hogy az önkéntes munkám által ezen az úton én is végigkísértettem a stúdió eddigi éveit. Életem egyik nehéz időszakában jött az a késztetés, hogy ne csak hallgatója legyek a rádiónak, hanem aktív segítője is szolgálatom által, lehetőségeim függvényében. Nagy kegyelem számomra, hogy hétről hétre együtt imádkozhatok élőben a hallgatókkal, minden alkalom, amit a stúdióban imával tölthetek el, igazi lelki feltöltődést jelent. Elmondhatom, hogy a Mária Rádió valóban egy fénysugár a lelkemnek, a rohanó, törékeny és zaklatott világunkban. A tanulságos történetek bátorítanak, a szentmisék erősítenek, és a közösség, amelynek a szolgálat révén tagja vagyok megtart és imában hordoz, így alkotunk élő Krisztusi közösséget, Mennyei Anyánk, Mária láthatatlan palástja védelmében. Isten kegyelme és szeretete formálja és erősítse a rádió hallgatóságát, a munkatársakat, önkénteseket és adományozókat! Testben és lélekben megélt nagyböjti szent időt kívánok mindenkinek!
Sorbán Edit, önkéntes, Sepsiszentgyörgy