A Mária Rádió segít az imádságban és a hitéletben

Lép Mária vagyok és Szatmárnémetiben lakom. Özvegyként két gyermekem van és egy unokám. Élelmiszerüzlet-vezető voltam, de már nyugdíjba vonultam. A Szent család Plébániához tartozom, és ott tevékenykedem a Mária Rádió önkénteseként, melynek során 100 újságot juttatok el a hallgatókhoz, és gyűjtöm össze az adományokat. Régóta hallottam a Mária Rádióról. Azóta hallgatom, hogy 4 éve elindult a közvetítés Szatmáron. A régi önkéntestől vettem át a szolgálatot 3 évvel ezelőtt. Erős hittel éltem kislány korom óta, de ez sokat erősödött a Mária Rádió által. A miséket, Tibor atya beszédeit, az imákat hallgatom, de egész nap megy a rádió az otthonunkban. Amikor beteg lett az önkéntes, mindenki kérdezte, hogy nem vállalja-e el valaki? Megkérdeztek, és elfogadtam a felkérést, ahogyan régebben vállaltam zarándoklatok szervezését is a plébániai közösség számára. Minden évben jártunk Máriapócsra, Csíksomlyóra, és olyan helyekre, ahol voltak búcsúk. Láttam az embereket, hogy milyen jó szívvel adakoznak a Mária Rádió számára, nagy bizalmat és szeretetet tapasztaltam részükről.

Buzdítok mindenkit, hogy tegyenek valamit az Isten országáért, és imádkozzunk tiszta szívvel. Csak akkor találunk meghallgatást, ha a szívünket feltárjuk a Jóisten előtt, és Neki ajánljuk az életünket. Tegyünk valamit a Mária Rádió fennmaradásáért. Köszönet minden adakozónak, aki komolyan vette ezt az ügyet, mert a Mária Rádió segít az imádságban és a hitéletben.

About the author

Emese