Krisztusban Szeretet Testvéreim!
Bárhol készülnek magas épületet építeni, először megjelennek a statikusok és megvizsgálják a talajt, hogy milyen mélyre kell ásni, és milyen erősnek kell építeni a fundamentumot, ahhoz, hogy a ház biztosan álljon! Csak szilárd, biztos talajra lehet építeni, mert, amit homokra vagy iszapra emelnek, az előbb utóbb megreped és összeomlik. Így vagyunk az életünkkel is: ha azt akarjuk, hogy szilárdan, biztosan álljon, az alázatosság talajára kell építenünk az életünket. A mai evangéliumban egy olyan példabeszédet olvastunk fel az evangéliumból, amelyből világosan kiderül, hogy az emberi gondolkodás mennyire eltérhet Isten szándékaitól. A jézusi értékrend sokszor éppen az ellenkezője annak, amit mi fontosnak tartunk. Emberként inkább a magunk dicsőségét és hasznát keressük, de elfeledkezünk arról, hogy Isten felemeli az alázatosakat, de a gőgösöket letaszítja a jogtalanul bitorolt trónról. Az üdvösségre vezető kapu nemcsak szűk, hanem alacsony is, és éppen ezért a gőgös ember sokszor beleüti a fejét, mert nem tud megalázkodni! A fiatalokat gyakran nevezzük a jövő reményének. És mégis, napjainkban egyre több reményvesztett fiatallal találkozunk, olyanokkal, akik az életet nem lehetőségnek tekintik, hanem nehézségekkel és problémákkal teli küzdelemnek. Fiatalokkal, akik nem akarják életüket mások segítésére és szolgálatára odaajándékozni, hanem önző módon csak a maguk kényelmét és szórakozását keresik. Fiatalokkal, akik nem egy szép, megoldandó feladatként fogják fel életüket, hanem céltalan vándorlásnak. Fiatalokkal, akik mindenben ki akarna tűnni társaik közül, mindenben elsők szeretnének lenni, és teljes megsemmisülésnek fogják fel, ha a második helyre kerülnek. Fiatalokkal, akik a legkisebb nehézséggel találkozva azonnal életük teljes kudarcáról beszélnek. De ugyanez jellemző sok felnőtt emberre is.
Mit tudunk mondani ezeknek az embereknek, akik elvesztették az igazi értékeket, de akik talán jó szándékkal tovább keresik életük értelmét? Mi hát az alázatosság?
Én most testvérek az elmondottakkal kapcsolatban négy dolgot szeretnék még egy kicsit boncolgatni: - az alázatosság igazság - az alázatosság bölcsesség - az alázatosság lelki béke - hol van Isten helye?
1. Az alázatosság igazság!!!
Az iskolában a gyerek, a tanuló, a tanítót, a tanárt szidja, ha rossz jegyet kap. Az életben is az Isten nekünk embereknek, különféle tehetségeket adott. És éppen ezért a mi emberi alázatosságunk abban áll, hogy nem tartsuk többre magunkat, és nem akarunk többet mutatni, mint amik vagyunk! Az az ember, aki lépten-nyomon minden embertestvérét megszólja, elárulja, kipletykálja, azért teszi, hogy mindenkinél többre tartsa magát, hogy ő milyen szép és tiszta ember! Amikor egy gépet összeraknak, nagyobb és kisebb alkatrészre egyformán szükség van. Amikor egy házat építenek, a jó alap elkészítéséhez, nagyobb és kisebb kövekre egyformán szükség van. Isten nagy művében is, az evangélium terjedésében nemcsak nagyokra, hanem kicsinyekre is szükség van, nemcsak a kiváló tudós emberekre, hanem az egyszerű parasztbácsikára és nénikére is – az a fontos, hogy mindenki tudja a maga helyét és szerepét! Amikor valaki az iskolában a másik dolgozatát másolja le, s ezért kitűnő jegyet kap, akkor hazudik, mert más írta meg s ő kapja érdemtelenül a dicséretet. A gőgős ember is olyan dologért akar dicséretet kapni, amire nem szolgált rá.
Mi testvérek ne legyünk ilyenek, legyünk alázatosak, igazságosak, tudjunk fejet hajtani a másik ember adottságai és tehetségei előtt és azokat ne magunknak tulajdonítani. Inkább azon fáradozzunk, hogy azt a talentumot, adottságot, amit Isten nekem adott minél jobban kamatoztassam!
2. Az alázatosság bölcsesség!!!
Itt két fogalom között tegyünk különbséget: okosság és bölcsesség! Nem egyforma a kettő! Az okosság praktikus dolgokra vonatkozik: hogyan kell jól bevásárolni, hogyan kell egy utazást jól megszervezni, stb. Ezzel szemben a bölcsesség a végső és nagy dolgokra vonatkozik: hogyan állok az Isten előtt? Mit lát bennem az Isten? Az Isten tekintet behatol a szív mélyébe, oda, ahol rejtett vágyaink és törekvéseink gyökereznek. Isten tekintette előtt lehullnak a színfalak és olyannak látja az embert, amilyen a valóságban, vagyis előtte nem tudunk színészkedni, neki nem tudunk hazudozni!!!
Nos testvéreim, az alázatos ember mindig olyannak akar látszani, amilyennek az Isten látja!
Achillest – a monda szerint – anyja a Styx vizébe mártotta, s ahol a víz érintette, ott sebezhetetlenné vált. De mivel a sarkánál tartotta, amikor a vízbe merítette, ott nem érte a víz s ezért sebezhető maradt.
Ezért mondják, hogy mindenkinek van egy Achilles – pontja: az egyik ember jószándékú, de könnyelmű, a másik pedáns, elegáns, de nagyszájú, a harmadik szorgalmas, de indulatos, és lehetne tovább folytatni a sort.
Jézus beszél a fehérre meszelt sírkövekről: kívül föl vannak díszítve, de belül tele vannak undokságokkal!!! Na ilyen a gőgős ember: kívül megjátssza a fedhetetlent és szép lovagot, belül pedig tele van hibákkal, és ezeket nem akarja elismerni. A bölcs ember ezzel szemben tudja, hogy mindenben nem lehet tökéletes, de az élet minden területén lehet alázatos.
Assisi Szent Ferenc mondotta tanítványainak: „Inkább legyetek kevésbé tökéletesek és nagyon alázatosak, mint nagyon tökéletesek és kevésbé alázatosak.”
És a bölcs ember azt is tudja, hogy azon értékeket melyeket kamatoztatni tud az életében, azt az istentől kapta ajándékba! Amikor Haydn híres oratóriumának, a Teremtés-nek az ősbemutatója volt, pár pillanatnyi csönd után fölzúgott a förgeteges taps. A szerző ekkor könnyeivel küszködve, az égre mutatott és csak ennyit tudott mondani: „Nem tőlem való, hanem onnét felülről.” És ezen szavakat azért tudta kimondani, mert alázatos és bölcs ember volt. Legyünk mi is ilyenek!!!
3. Az alázatosság lelki béke!!!
A gőgös embernek nincs nyugalma. Egyrészt folyton törtet, hogy másokat túlszárnyaljon, másrészt retteg, hogy lehullik az álarc és meglátják a szánalmas valóságot. Tudósnak mutatta magát, aztán leleplezik, hogy ostoba, kiharcolt magának egy pozíciót, aztán kisül, hogy nem ért hozzá, mindent megígér, s aztán amikor tettre kerül a sor tehetetlennek bizonyul. Az ilyen ember tele van keserűsséggel, mert mások mindig megelőzik, s van, aki egész életére belebetegszik ebbe! Ezzel szemben az alázatosság megóv az irigységtől, a féltékenységtől és a keserűségtől. Aki alázatos az nagy lelki békét élvez, mert eltudja mondani a Szűzanyával: „Isten megtekintette az én alázatosságomat!” Lelkét eltölti az öröm, mert tudja, hogy Jézus szavai neki szólnak: „Áldalak Atyám, mert elrejtetted ezeket a nagy dolgokat az okosak elől és az egyszerű lelkeknek jelentetted ki.”
Bernadett volt az, akinek a Szent Szűz Lourdes – ban megjelent. Amikor a jelenések megszűntek, kolostorba lépett. Elmúlt a próbaév, s a fogadalom napján mindenki megkapta a beosztását. Amikor Bernadette – re került a sor, a püspök megkérdezte a főnöknőt, hogy ő milyen beosztást kap. A főnöknő így válaszolt: „Neki nem adunk beosztást, mert semmihez sem ért.” És ez igaz is volt, tanulni nem tudott, a munkában ügyetlenkedett, egészsége elég gyenge volt. A szép az, hogy Bernadette nem sértődött, mert ezt maga is tudta, hogy ő nem képes semmire. És ezért lett szent belőle, mert alázatos szível eltudta fogadni a valóságot.
Vajon testvéreim, mi ilyen helyzetekben hogyan cselekszünk? Talán tudjuk is a válasz: emberi természetünk rögtön lázadozni kezd, hogy az adott helyzetet nem tudjuk elfogadni, nem akarunk belenyugodni, hogy erre vagy arra nincs adottságunk. Lázadozunk ellene. Legyünk alázatos szívű emberek!!!
4. Hol van Isten helye?
Sokan azt mondják, hogy egy Isten nélküli világban élünk! Én erre azt mondom, hogy nem igaz!!! Hiszen Isten emberek felé irányuló szeretetének számos jelét megtapasztalhatjuk a világban. Sokkal helyesebb lenne így fogalmazni: egyesek nem engedik be személyes világukba Istent. Minden embernek megvan a maga élettere, csak az a kérdés, hogy akar-e ebben helyet biztosítani Istennek? Ha mindig csak magamat teszem az első helyre, akkor Isten tapintatosan hátrébb húzódik. Ha mindig én állok a középpontban, akkor Isten szerényen félrehúzódik. Minél inkább uralni akarom az életteremet, annál kevesebb hely jut benne Istennek. A közelmúltban jelent meg XVI. Benedek pápa könyve a Názáreti Jézusról. Ebben a könyvben a Szentatya többek között felteszi a kérdést: „Mit hozott Jézus ebbe a világba? Mit hozott tulajdonképpen, ha nem hozott sem világbékét, sem jólétet mindenki számára? Akkor mit hozott? A válasz nagyon egyszerű: Istent. Istent hozta el Jézus a világunkba.”
A Szentatya szavaiból kiderül tehát, hogy Jézus legnagyobb ajándéka az, hogy Istent hozta el nekünk. És most ezt az Istent egyesek száműzni szeretnék a világból, száműzni akarják egyéni életükből.
A mai evangéliumi példabeszéd kapcsán úgy is fogalmazhatunk, hogy ezek az emberek visszautasítják Istennek a meghívását. Vagy ha elfogadják a meghívást és elmennek a lakomára, akkor ott nem vendégként viselkednek, hanem a legfontosabb személynek tartják magukat. Ők akarják meghatározni, hogy milyen hely, tisztelet és megbecsülés jár nekik. A szerénységet és az alázatot nem tekintik barátjuknak, hanem magukat kitüntetve a főbb helyeket foglalják el.
Testvéreim! Legyen a mai nap az éltünkben az alázat napja, amelyet akarunk, hogy életünk minden napján tartson. A szerénység és az alázat legyenek az életünkben az első helyeken. Azért imádkozzunk, hogy adja meg Isten az egyszerű emberi alázatot az életünkben, hogy ne akarjunk másak lenni, mint amilyennek valójában vagyunk, és mint amilyenek Isten lát bennünket.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
