Közös cél felé haladunk!

Mátraverebély-Szentkúton, a kegyhelyen tartotta éves találkozóját a négy magyar nyelvű Mária Rádió szerkesztősége szeptember 22-23 között.

A pandémia ideje alatt igencsak „visszahúzódtunk” mi is, csupán online térben és az éter hullámain keresztül tartottuk a kapcsolatot. Ezért is jelentett nagy örömet a személyes találkozás, a tapasztalatcsere, valamint a közös út keresése. Mind a négy rádióból érkeztek munkatársak: Délvidékről, Erdélyből, Felvidékről és persze Magyarországról, akik házigadái voltak a szép eseménynek. Első nap, a közös ebéd után, mindenki megosztotta az elmúlt időszak gyümölcseit: miket sikerült megvalósítani, hogyan sikerült újraépíteni a kapcsolatot az önkéntesekkel, milyen rendezvényeken voltak jelen, hogyan alakultak a műsorok. Bár a jövő bizonytalannak tűnik, szó volt arról is, milyen célokat tűzött ki mindegyik rádió maga elé, mik a tervek a következő időszakra. Ezután kiscsoportos beszélgetésekben kerestük a választ arra,hogy mi lehet ma a küldetése a Mária Rádiónak, hol van a helye, illetve mi magunk is, munkatársak, hol találjuk meg benne a helyünket. Ezeket összesítve egy közös küldetésnyilatkozat született. Az este közös vacsorával, kötetlen beszélgetéssel zárult. Másnap azt kutattuk, mit tudnánk közösen tenni, mint magyar Mária Rádió, hogyan lehetne együtt dolgozni, hogy hallgatói családunkat egymáshoz és persze a jó Istenhez is közelebb tudjuk vinni. Munkakörönkénti kis csoportokra osztva hallgattuk meg egymás javaslatait. Sok szép ötlet született, bízunk benne, hogy közös erőfeszítéssel, a Szűzanya pártfogása alatt ezeket mind meg tudjuk majd valósítani. A program szentmisével zárult a kegytemplomban, ahol együtt kértük a Szent Szűz oltalmát, közbenjárását.

Vidican-Lokodi Tünde

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment