Krisztusba szeretet testvéreim!
-La Fontaine francia tanítómese írónak van egy története a farkasról és a gólyáról. A farkas torkán akadt egy csontdarab. Fuldokolva rohant a gólyához, hogy segítsen rajta, és hosszú csőrével vegye ki a csontot. A gólya szívesen segített. Amikor azonban hálát várt, a farkas mérgesen válaszolta: örülj neki és köszönd meg, hogy amíg a fejed a torkomban volt nem haraptam le. Ha nem is ennyire keményen, de hasonló helyzetnek vagyunk tanúi az evangéliumi elbeszélést hallgatva a leprások magatartását figyelve. Sokak számára ismerős a történet, mint ahogyan sok más evangéliumi eset is, de újra elolvassuk ezt is, ahogyan a többi bibliai eseményt is, hogy általuk életet, tanácsot nyerhessünk. Egy folyóirat sportrovat írója a tíz leprásról szóló evangéliumi részt ezzel a címmel közölné: „9:1”, azaz a hálátlanság 9:1 arányban legyőzte a hálát.
Jézus Jeruzsálem felé tart. Útközben, míg arra a helyre megy, ahol a zsidók legfőbb zarándokhelye volt sok csodát tesz, tanítja az embereket, próbálja közelebb vinni őket Istenhez, pontosabban visszahozni őket Istenhez, próbálja érthetőbbé tenni számukra Isten szeretetét. Útközben leprásokkal találkozik. A leprások távolról kiáltanak, hogy segítsen, könyörüljön rajtuk. Távolról kiáltanak, mert tilos volt nekik az emberekhez közeledniük. Ha valakiről megállapították, hogy leprás elkülönítették családjától, a barátoktól, kizárták a társadalomból. Mivel abban az időben úgy tekintették, hogy minden betegség oka a bűn, ezért a papok voltak azok, akik valakit kizártak vagy visszafogadtak a társadalomba. Akiről megállapították, hogy leprás az már nem mehetett haza a családjához nehogy megfertőzze őket. Hétköznapjai teljesen megváltoztak. A barátaitól távol, az emberektől elszigetelve kellett, hogy éljen. Ez volt a tíz leprás esete is, akik Jézushoz kiáltottak. Egy hittudós megjegyezte, hogy a tíz leprás kiáltása olyan, mint egy Istenhez intézett kórusima. Nagy tanítást rejt magában ez a kiáltás számunkra is. Sokszor mi is valamilyen betegségben sínylődünk vagy problémával küszködünk, de enyhülés számunkra, ha fájdalmas imáinkat valaki más is mondja, ha nem csak egyedül szólunk Istenhez bajunkról, hanem más is társul jajkiáltásunkhoz. Problémáinkat ezért hozzuk el a templomba, mert itt egyesíthetjük imáinkat, problémáinkat és együtt kiálthatunk Jézushoz könyörületért, gyógyulásért, akár a tíz leprás. Évekkel ezelőtt forgattak egy érdekes filmet, ami arról szólt, hogy lejön a földre egy igazi Mikulás és alkalmazzák őt egy áruházba, Mikulásként. De ez a „Mikulás bácsi” a gyerekeknek és az édesanyáknak mindig ajánlott valamit. Ha ajándékot akartak, megmondta, hogy melyik üzletben olcsóbb az illető tárgy. Egy édesanya szóvá teszi ezt az áruház tulajdonosának, aki indulna is megszidni, vagy talán kidobni az ilyen embert, aki nem azt az áruházat reklámozza, amelyik alkalmazta őt, amikor az édesanya még elmondja, hogy igazán jó fogás volt egy ilyen embert alkalmazni, mert tekintettel vannak a vásárlókra, nemcsak a saját meggazdagodásukra gondolnak, hanem a vevők jólétén fáradoznak. Csak ennek az egy édesanyának jutott eszébe megköszönni, hálát adni az annyi emberrel tett jóért.
Jézus is olyan, mint a filmbeli Mikulás. Mondhatta volna, hogy csak akkor gyógyulnak meg, ha követik őt, de Ő feltétel nélkül bocsát meg mindenkinek és gyógyít meg mindenkit. -Jézus elküldi a leprásokat a papokhoz: ez azt jelentette, hogy a papok megállapíthatták, hogy meg vannak gyógyulva. Ezután már visszatérhettek családjukhoz, barátaikhoz, hétköznapjaikhoz. Addig a pillanatig azonban nem. Amikor a leprások érezték testükben, hogy meggyógyultak azonnal elindultak, hogy minél hamarabb visszatérhessenek hivatalosan is az emberek közé. Egyik azonban közülük azt mondta magában: hivatalosan később is kimondhatják rám, hogy meg vagyok gyógyulva. Van valami még fontosabb: nem szabad megfeledkeznem arról, aki engem meggyógyított. S mielőtt az emberekhez térne vissza visszatér Jézushoz, hogy hálát adjon neki. A hálátlanság olyasvalami, ami nagyon megsebzi az embert és keserűvé teszi életét. Ezért e magatartás Jézust is elszomorítja, nagyon szomorúvá teszi. Krisztus nem marad közömbös azzal a magatartással szemben, amelyet az emberek irányában tanúsítanak. Ezen magatartása által Jézus azokkal próbál egyesülni, akik sok jót tesznek és mégsem mond nekik még egy röpke köszönő szót sem. Aki ezt fel tudja fogni, aki erre az emberek hálátlanságát tapasztaló szomorú Jézusra odafigyel az tudja, hogy ha az emberek nem is köszönik meg, a jót, amit teszünk velük, Isten meghálálja.
A tíz közül csak egy tér vissza, az is idegen, az is idegen, szamaritánus. Sokszor fáj nekünk az, amikor azt kell megtapasztalnunk, hogy az idegenek azok, akik hívőbben viselkednek, mint mi. Újra egy szamaritánus kerül az előtérbe, mint a példabeszédben szereplő irgalmas szamaritánus is. Jézus pedig ha az idegen jön hozzá és nem a kiválasztott az idegen hitét gyógyítja meg. Jézus mindig csak ott tett csodát, ahol hitet talált. „Hited meggyógyított téged”. Ismétlem Jézus csak ott tesz csodát, ahol hitet talál. Most már jelen időben fogalmazok, hiszen ma is Jézus a hitet jutalmazza és csak ott képes csodát tenni egy ember életében. Hogyan tegyen csodát a mi életünkben, ha nincs elég erős hitünk? Hogyan gyógyítson meg minket, ha mi nem hiszünk kétség nélkül, hogy Jézus meggyógyíthat minket? Hogyan lépjen be életünkbe, ha mi nem vesszük őt észre, ha nem fordulunk hozzá akkor is, amikor valami csodálatos történik velünk? Miért vagyunk annyira hálátlanok? Tanuljuk meg az idegentől, a szamaritánustól a hálát. Hiszen annyi mindenért adhatunk hálát életünkben: családunkért, szomszédjainkért, barátainkért, egészségünkért, azért, hogy ide eljöhetünk és Istennek hálát adhatunk, de azért is, hogy elmondhatjuk neki problémáinkat testvéreinkkel együtt. Ezért, kedves testvéreim, tanuljunk meg hinni feltételek és kétségek nélkül Istenben és az emberekben és tanuljunk meg köszönetet mondani minden segítségért, amit isten vagy felbarátaink nyújtanak. Kérjük ehhez az Isten kegyelmét.
Drága jó testvérek!
„9:1” Azt mondhatnánk, a szamaritánus által a hála megszerezte a becsületpontot a hálátlansággal szemben. A szamaritánustól nem várta volna el senki, hogy visszamenjen Jézushoz, és mégis éppen őbenne győzött a hála érzése. Ő tudta, hogy mi a betegség és milyen drága kincs az egészség! De azt is tudta, hogy kinek köszönheti a gyógyulást.
Nagy Sándor tanítója, Arisztotelész (Kr. e. IV. sz.) szerint: „Istennek és a szülőnek sohasem lehet eléggé hálát adni.” „9:1” Nekünk kell eldöntenünk, melyik csoportba akarunk tartozni. A hálátlanok, a többség csoportjába, vagy a hálát adók, az igazi győztesek csoportjába. Befejezésül álljon itt Greguss Ágost egy verse, ami szorosan kapcsolódik a tíz leprásról szóló evangéliumi részhez:
„Egy rózsás kertben – életünk ilyen kert – Sétálni láttam tíz szál úriembert, Hangzott panasz kilencnek ajkáról: - Be kár, hogy rózsához tüske járul! Egyetlen egy volt így elmélkedő: - Be jó, hogy tüske között rózsa nő!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
