Balog Máriának hívnak, 72 éves vagyok. Nagyváradon születtem, és itt élek a férjemmel, a lányommal, vejemmel és két unokámmal. Manikűrösként dolgoztam, onnan jöttem el nyugdíjba. 2000-ben alakult meg templomunkban a Mária Légiós imacsoport. Innen is jött a Mária tisztelet az életembe. Amikor hallottuk, hogy el fog indulni a Mária Rádió, jelentkeztünk a rózsafüzér ima végzésére. Segítettünk a takarításba és az újságok terjesztésében is. Szóval önkéntes vagyok a kezdetektől. Szinte egész nap hallgatom a Mária Rádiót. Sokat fejlődtem ezáltal. Lelkileg gazdagabb lettem azáltal is, hogy önkéntességet vállaltam. Kérem a Szűzanyát, hogy segítsen, hogy tudjunk legalább imádkozni a rádióban. Nagyon jól esik a sok visszajelzés, amikor mondják, hogy veletek imádkoztunk, vagy meggyógyult az, akiért felajánlottuk az imát. A munkatársak kedves szavai is vonzanak minket. Öröm önkéntes feladatot vállalni. Ezért ajánlom mindenkinek, hogy ne féljenek önkéntes munkát vállalni. Sok örömöt és lelki fejlődést hoz számunkra. Ezt ki kell próbálni!
A nevem Imre Rozália, csíkborzsovai lakos, feleség és két gyermek édesanyja, jelenleg betegnyugdíjas vagyok. Régóta hallgatom a Mária Rádiót, és egy felhívásnak eleget téve, öt éve úgy döntöttem, hogy a Jóisten segítségével önkéntes szolgálatot is vállalok a csíksomlyói stúdióban hétről hétre. Recepciósként igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni és segítséget megadni a munkatársak számára. Külön örömként és hálával a szívemben élem meg, hogy a stúdióba betérő hallgatóknak és önkénteseknek a segítségére lehetek, megértéssel fordulhatok imaszándékot kérő, nehéz lelki terhet viselő embertársaimhoz. Mindig szívesen vállalom a szolgálatot, mert testi-lelki megnyugvást, feltöltődést és vidámságot kapok az engem körülvevő emberektől, sőt meg a hétköznapi gondok is a háttérbe szorulnak. Bátorítom mindazokat, akik az önkéntességet forgatják szívükben, hogy ne féljenek megtenni a lépést, mert embereken segíteni jó és a Jóisten százszorosan megtéríti kegyelmeivel és szeretetével az érte tett szolgálatot.