Krisztusban szeretett testvéreim!
Ha a földön valaki olyat tesz, ami a törvénybe ütközik megbüntetik: pénzzel bírságolják, börtönbe vetik vagy talán ki is végzik. Ha valaki olyat tesz, ami nekünk nincs ínyünkre pletykálunk róla, megítéljük, megbélyegezzük azt még akkor is, ha az illető számtalan jelét is adta a megtérésnek. Isten másképpen kezeli a bűnöst. Nem bélyegez, nem ítél halálra, s ha valaki kész a megtérésre képes minden bűnét eltörölni.
Testvéreim! Regőczi István atya Az Isten vándora című könyvében írja le a követekző történetet: egy 84 éves papot a sztalinista időben egy részeg fiúval bilinceltek össze. A 18 éves fiú alig állt a lábán. A pap vállára borult borgőzös leheletével, homlokán hosszú csíkban folyt a vér. A pap zsebkendőjévek törölgette a véres arcot. Amikor a cellába bevezették őket a cellatársak nem fogadták szívesen sem a papot, de még annyira sem a részeg fiatalembert. A többiek még zúgolódtak is, hogy már csak egy részeg huligán hiányzik. A pap mellé ült és csodálkozva látta, hogy a fú egész melle, hasa, háta, karjai tele voltak tetoválva mindenféle figurákkal. Lassan a fiú kezedett kijózanodni. Egyszer csak megkérdezte a mellette ülő idős embertől: „Ugye, maga pap?” „Honnan tudod”-kérdezte a pap meglepődve. „Láttam, tudtam, hogy amikor össze voltunk bilincselve imádkozott. De jó, hogy itt van! Én is jártam templomba, de mióta szegény édesanyám meghalt, minden elveszett. Ugye, atya, nézi ezt a sok tetoválást testemen. Hát igen, a sok rossz haver most cserbenhagyott. De valaki nem hagy el. Most már tudom. Nézzen ide, atya. Itt a szívem felett még van egy üres hely. Oda azt fogom tetováltatni, ha innen kikerülök, hogy Isten a szeretet. De latinul. Ez lesz itt az én imám: Deus est caritas = Isten a szeretet. A múlt vasárnapi evangélium kövtendő hőse a vámos volt, aki megállt hátul és alázatosan Istentől bocsánatot, irgalmat kért. Mai evangéliumi szakaszunkban szintén egy vámos áll előttünk. A nevét is ismerjük, az alkatát is: neve Zakeus, a vámosok feje és alacsony termetű. Azt is megtudjuk róla, hogy őt is érdekli mindaz, ami történik körülötte. Az emberek már ilyenek. Mi is ilyenek vagyunk. Ha valami szokatlant látunk, ami tömeget vonz magához mi is odasomfordálunk, hogy láthassuk mi is történik. Zakeus hasonlóképpen cselekedett, amikor Jézus köré tömeg verődött. Nem volt új számára Jézus neve. Hallott már róla s talán az sem volt idegen előtte, hogy a vámosokat mindig példaként állitotta a farizeusokat, az írástudókat pedig elítélte. Szerette volna megismerni Jézust. Ezért kiszemeli, hogy Jézus milyen irányba megy, előre szalad és egy fán várja, hogy Jézus elhaladjon és megláthassa a Mestert. Talán az is elég lett volna számára, hogy Jézust meglássa, már az is némi békét adott volna lelkének, hogy láthatta azt, aki gyógyít, azt aki a bűnösök barátja, azt, akit az úgynevezett igazak elítélnek.
Testvéreim! Olykor mi is Isten jeleit, jelenlétét szeretnénk meglátni életünkben. Sokszor az is elég számunkra, hogy Isten segítsen rajtunk egy emberhez méltó életre. Aki igénytelen, és Isten az anyagilag igénytelen embert szereti, Isten beéri talán ennyivel is. Mégis Isten még ennél is jobb hozzánk. Tetvéreim! Ő be akar térni hozzánk, jobban meg akar ismerni bennünket, otthoni környezetünkben akar barátunk lenni. Ugyanez történik Zakeussal is. Jézus feltekint a fára, meglátja ott a vámosok fejét, ami elég különleges látvány lehetett.
El tudunk képzelni egy gyermeket fára mászva, talán egy hétköznapi embert is, de pontosan azt, aki a vámosok feje volt meglátni fenn a fán? Igazán különleges látvány. Jézus ezután megszólítja Zakeust és közli vele, hogy házában szeretné meglátogatni a vámosfőnököt. Ezek hallatára kísérői közül többen összenéznek és furcsán tekintenek Jézusra, hiszen olyasmire készül, amit a zsidó törvény tilt. Idegen házába hithú zsidónak nem szabadott bemenni. Nem szabadott érintkezni azokkal, akik nem a választott nép tagjai, akik nem tiszták, hanem pogányok, szinte istentelenek. Egy zsidó nem mocskolhatta be magát azzal, hogy egy idegen házába belép. Nincs mit keresni egy bűnösnél. Testvéreim! Jézus pedig azt mondja Zakeusnak, hogy be akar lépni az ő házába. Hát ez botrányos. Zakeus örömében házába fogadja Jézust és ígéretet tesz, hogy azoknak a zsidóknak is, akik őt megvetették azoknak is visszaadja, amivel becsapta őket négyszeresen, a szegényeknek pedig vagyonának felét fogja kiosztani. Helyesen jár el az anyagiakkal. Eddig szívét nagyrészt az anyagiak töltötték be. Most azonban szívében helyet kér az az élmény, hogy Jézussal találkozott és élete megváltozott. Már nemcsak önmagára, meg a vámra figyel oda, hanem azokra is, akik körülötte élnek. Ezt jelenti a megváltás. Ennek részese lehet minden ember. A legkisebb, a legigénytelenebb, az is, akire senki nem figyel oda. Ha valaki kicsiny is vagy bűnös is, de keresi az Istent vagy legalább kiváncsi az Istenre Isten megnyilatkozik neki. Az ember érdeklődése Isten iránt abban nyilatkozik meg, hogy látni óhajtja Teremtőjét, ahogyan Zakeus Jézust. Testvéreim! Aki azonban annyira keresi az Istent, olyan rősen, olyan rendíthetlen bizalommal, hogy meg is fogja találni azt Isten meglátogatja és megváltoztatja életét.
Drága jó testvérem!
Zakeus ma is él. Talán éppen te vagy Zakeus, testvérem. Talán éppen olyan helyzetben vagy, hogy szükséged van Istenre, találkozni akarsz vele, azt szeretnéd, hogy házadba belátogasson, hogy hétköznapjaidban odafigyeljen rád, mert sokan mások nem teszik, mert túlságosan önzőek. Zakeus egyszer találkozott Jézussal, te azonban gyakran, talán minden vasárnap. Zakeus egyszer találkozott Jézussal, de ez a találkozás megváltoztatta életét. A tiedet hányszor változtatta meg Jézus, hányszor határoztad el, hogy most már jobb akarsz lenni, jobban oda akarsz figyelni másokkra, megosztani másokkal is azt, ami jó benned, ami szép, ami hasznos, legfőképpen azt az élményt, hogy Jézussal oly gyakran találkozhatsz. Itt van újra a lehetőség: hadd segítsen rajtad a 18 éves fiú a börtönből, gondolkozz le Jézus és Zakeus találkozásán. Hadd legyen minden találkozásod Krisztus Urunkkal egy új kezdet, hadd köszöntsön rád minél gyakrabban otthonodban Jézus Urunk szabadító üzenete, a végtelen isteni szeretet. Testvéreim! Ha a földön valaki bűnt követ el megbüntetik még akkor is, ha megbánja, ha Isten ellen követünk el bűnt és megbánjuk jutalmat kapunk. Ahogyan Zakeust Jézus megjutalmazta a szeretet asztalközösségével, látogatásával, hozzád is be akar térni. Engedd magadhoz az Urat, hogy magadhoz tudd fogadni a hétköznapokban is.