Krisztusban Szeretet Testvéreim!
Egy régi afrikai történet elbeszéli, hogy egy misszionárius egyik alkalommal élénken figyelte egy beduin viselkedését. Ez a beduin gyakran lefeküdt a homokra, fülét a homokra szorította, mintha figyelmesen hallgatna valamit. A misszionárius közelebb ment és csodálkozva megkérdezte: „Mit művelsz te itt?” A beduin felállt és csendesen ezt mondta: „Hallgatozom barátom. Hallgatom hogyan sír a sivatag. A sivatag kertté szeretne változni.”
Testvéreim!
A mai evangéliumban adventi szent időnk kiemelkedő aszkéta alakjáról: Keresztelő Szt. Jánosról, az ő értékrendjéről, programjáról, magatartásáról hallottunk, aki radikális életmódjával, határozott-megalkuvást nem ismerő szavaival megmozgatta, megérintette hallgatói szívét. Izajás, János előtt 600 évvel élt próféta megjövendölte alakját és életprogramját. Működését megjövendölve egyszerűen igy körvonalazza személyiségét: A PUSZTÁBAN KIÁLTÓ SZÓ. De lássuk, van-e üzenete e furcsa aszkéta embernek hozzád és hozzám - egyszóval mihozzánk a XXI. sz embereihez?
Drága testvéreim!
Keresztelő Szt. János által a puszta kertté szeretne változni. Az Ószövetség utolsó prófétája is kiment a sivatagba, azért, hogy közelebb legyen Istenhez, hogy ott kiálthassa világgá azt, hogy a Megváltónak el kell jönnie a világba és hogy őt, a mindeneket megszabadító Istent méltóképpen kell fogadni. Keresztelő Szt. János üzenete által azt akarta, hogy az emberek szívében lakó pusztaság változzék gyönyörűséges kertté.
Ki hallhatja meg azonban a pusztában kiáltó szót. Eleinte talán senki, de ha kitartó az üzenetet hordozó, akkor lassan a világ még a távolból is meghallja. És meghallották Keresztelő Szt. János üzenetét is.
Szt. Máté evangélista megjegyzi, hogy Jeruzsálem lakói kijöttek a pusztába Keresztelő Jánoshoz. Meghallották megtérésre hívó szavát. Mennyire érdekes, hogy a nagy ünnepekre a zsidók a Római Birodalom legtávolabbi részéből is eljöttek több száz kilométert megtéve Jeruzsálembe, hogy ott lehessenek a zsidók egyetlen áldozatbemutatási helyén a jeruzsálemiek közül pedig sokan elhagyják a szent várost és a pusztába mennek. Úgy érzik, hogy az a szó, mely a pusztában fakad egyszerűbb, őszintébb, célravezető. Valami hasonló történik olykor a mi életünkben is. Sokszor nem vesszük észre azt a csodát, mely körülöttünk történik. Az a szenzációs, ami távol van, ami falainkon kívül történik, de az is, ami rajtunk kívül történik, vagyis nem lelkünkkel foglalkozunk, nem a benső kapcsolatot keressük Istennel, hanem elveszünk abban, hogy megfigyeljük azt, hogy más mit csinál, hogy milyen események vannak a világban, de azt aligha próbáljuk elemezni, hogy milyen a mi lelkünk, mit kell változtatni benne, miben kell lelkünk minőségi életét kijavítanunk. Nem az a szenzációs, figyelemre méltó ember, aki mellettünk él és gondokkal küszködik, hanem az, aki több ezer kilométerre él. Sokszor nem azt sajnáljuk, aki mellett hétköznapjainkat töltjük, hanem az, aki a világ túlsó felében él. Ezért jut sok emberi kapcsolat, sok csoport, sok házasság csődbe: az érdekes az, ami máshol történik.
Drága jó testvéreim!
Keresztelő Szent János, Isten szócsöveként hirdette az Úr élő és eleven szavát-adventi programként: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. Nézzük csak konkrétan mit, vagy egyáltalán mond-e nekünk valamit is ez a program, amit János hirdetett egykor pusztába? Adventben a szeretet ünnepére készülünk. A szeretetet azonban nem lehet másképp megünnepelni mind szeretettel, ezt most a jelenben kell elkezdenem és élnem. Vizsgáljam meg szeretetem az isteni szóra, hisz Advent van, mert az Úr elébe igyekszem, az Úr érkezését várom, de őt csak szívemmel leszek képes fogadni és befogadni.
Annyi szeretetlenség van a világban, az emberekben, énbennem: szavak, elvek, ideológiák, fegyverek háborúja mind a szívtelenséget, szeretetlenséget bizonyítja. Szt.Ágoston, Nyugat nagy Egyházatyája a Confessiones, a Vallomások című önéletrajzában az Isten által elvárt igazi szeretet megélésének legnagyobb ellenségét önzőségünkben látta, és igy imádkozik: "Mert elhagytunk téged Istenünk, ezért kiszolgáltattál minket önmagunknak". Ő az aki az igazi szeretetet igy körvonalazza: "amikor ok nélkül szerettem akkor Istent szerettem másokban". - vagyis igazán szeretni azt jelenti, hogy nem valamiért, valamilyen jótulajdonságod miatt szeretlek, hanem szeretlek mert szeretlek, szeretlek mert egyszerűen vagy: ok nélkül szeretlek. Amikor nincs, amit megokoljak szeretetemben, és ez akarati döntés és cselekvés. Csak egyetlen szeretet létezik: az Isten iránti szeretet. Ő lakozik minden teremtmény szívében. Nekünk, mivel ez az ő akarata, valakinek szívében kell felfedeznünk Őt: embertársaink szívében.
Testvéreim!
Milyen messze vagyunk mi még ettől. Ha figyelemmel kísérjük emberi történelmünk folyását, minden jel arra mutat, hogy az Istentől elszakadt ember és társadalom önzőségével önmagát pusztítja el. Advent a bűnbánat, az újrakezdés, a Krisztus várás ideje. A kereszténység, konkrétabban az én adventem e szeretet megélésétől, megosztásától függ és mindez nem a jövő dolga, hanem a ma emberként kell élnem. Ma kell a bűnbánat méltó gyümölcsét teremnem a szeretet terén. Tehát az én szálláskészítésem, útépítésem a mában kezdődik. MA KELL ELKEZDENEM SZERETNI, ott abban a környezetben, ahol élek; szavakkal és tettekkel. De mindez, hogy van a gyakorlatban, hol és melyik az én környezetem? Hol az a puszta, ahol nekem ezt a szeretetet szavakká és tettekké kell váltanom?
Drága testvéreim!
Feltehetjük a kérdést: akkor hibás vállalkozás volt az, amit a jeruzsálemiek és a júdeaiak tettek, hogy kimentek a pusztába hallgatni Jánost? Egyáltalán nem. Talán sokat a kíváncsiság vezérelt és visszatértek Jeruzsálembe vagy szülővárosukba anélkül, hogy Keresztelő Szt. János szava gyökeret vert volna lelkükbe, voltak azonban olyanok is, akik szavát komolyan vették, nemcsak azáltal, hogy igéi szerint éltek, nemcsak azáltal, hogy egyesek tanítványai is lettek, hanem azáltal is, hogy Jézus tanítványaivá váltak Zakariás fia hatására.
Ez volt az eset a nemrég ünnepelt apostollal, Szt. Andrással is. Ebben is felkiáltójel számunkra az adventben Szt. János: elvezetni másokat Jézushoz magatartásunk, szavaink által, ha pedig ez sikerült ne dicsekedjünk érdemeinkkel, hiszen mindez Isten Szentlelkének a műve. Keresztelő János valami újat képvisel. Új volt a Jézus korabeli zsidók számára üzenete, de nem az üdvösségtörténet esetében is. Hiszen Keresztelő János a próféták csoportjához tartozott, a próféták korát zárta le, ő volt az utolsó próféta, akinek megadatott az a csodálatos feladat, hogy rámutathatott Isten Fiára. Amit János mondott másképpen hangzott, mint amit Jeruzsálemben hirdettek az írástudók, pedig sokszor ők is egy eljövendő Messiásról szónokoltak. Sokszor mi is úgy érezzük, hogy másképpen hat, mélyebb Isten üzenete a zarándokhelyeken, például Csíksomlyón. Szükségünk is van ezekre a zarándoklatokra, mert fel töltődünk általuk, ahogyan szükséges a mobil telefont is feltölteni, hogy beszélni tudjunk általa. Azonban az élet a hétköznapokban zajlik. Ott jut felszínre keresztény mivoltunk igazi értéke, ott, ahol látszólag semmi sem történik és egyik nap hasonlít a másikra, ahol unalmas az élet.
Testvéreim!
A hétköznapokból néhányan kimenekültek Keresztelő Jánoshoz. Kimentek a pusztába, hogy hallhassák kiáltó, megtérésre felszólító szavát. Velük most mi is a pusztába megyünk. A Jordán partján vagyunk képzeletben és hallgatjuk a prófétát. Hallgatnunk kell e szavakat, mert a mi életünk számára is fontos mondanivalót rejtenek. Figyeljük a mondatokat: „Térjetek meg!... Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!... A fejsze már a fák tövénél van!...Én vízzel keresztellek titeket, de eljön az, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő tűzzel és Szentlélekkel keresztel!” Mély szavak. Tanuljuk e felhívásokból. Az adventi készülődési időszak arra való, hogy figyeljünk jobban oda mindazokra a szavakra, melyek segítenek közelíteni Jézushoz. Keresztelő Szt. János hozzád is kiált testvérem. Ha valaki kiált utánad az utcán megfordulsz és megnézed ki az. Most is fordulj meg, térj meg tehát. Ha Isten prófétáján keresztül kiált, neveden szólít. Háta mögött ott az Úr, eljönni készül, hozzád akar jönni. Fordulj meg és figyelj oda arra, aki kiált. Jézus szólít neveden az Adventben. Fordulj meg, nézz rá. Szerető tekintetét nem lehet visszautasítani. Az ember számára mindig szerencsés pillanat az, amikor tekintete Istenével találkozik. Aki Istenhez tér annak élete megváltozik. Utat készít az Úrnak, megkönnyíti azt, hogy a szeretet uralkodjék abban a világban, ahol annyira tudunk gyűlölni és annyira elfeledjük, hogy megbocsátani is kellene. Ha valakinek ebben az adventi időszakban megbocsátunk még egy lépésnyi földet járhatóvá teszünk Isten számára. Ez a mi feladatunk azért is, mert közel az ítélet ideje. Ez azt jelenti, hogy bármikor bekövetkezhet az a pillanat, amikor meg kell, hogy térjünk s ha eddig nem is volt érdekes szembe fordulni az Istennel, most szembe kell, hogy nézzünk vele. Jobb, ha ezt az adventi szent időt használjuk fel arra, hogy önként és ne később kényszerből nézzünk szembe Istennel, illetve, hogy lehajtott fejjel odaálljunk elé s csak ennyit mondjunk Istenem, bocsáss meg nekem, bűnösnek. A fejszét akkor el fogják venni életfánk gyökerétől és élni fogunk. Térjünk tehát az Úrhoz. Adventben Isten felszólítását halljuk, Keresztelő János ajkairól: " Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!" Milyen az én személyes adventem, hogyan készülök az Úrral való személyes nagy találkozásra?
Úgy lehet, hogy karácsony öröme pár napig mindenkit megérint, együtt vagyunk, és érezzük, hogy lángol a szívünk. Az ünnep elteltével azonban visszavedlünk, pedig nekünk, keresztényeknek a szeretet az egyetlen ismertető jelünk. Adventi programunk az örök érvényű szeretet táplálása kell, hogy legyen, mert Jézus ezt nemcsak kérte, hanem egyedül ezt hagyta új parancsba. Rotterdami Erasmus, a középkori lelkiélet nagy mesterének figyelmeztetése álljon előttem, az én személyes adventem mottójaként: "Megszülethet Jézus százszor is Betlehemben, de mi haszna, ha legalább egyszer nem születik meg az én szívemben?"
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
