Idén ősszel is elültettünk körülbelül 130 virághagymát. Most téli álmot alszanak, a tavaszra várnak. A tavalyi 250 krókusz, tulipán és nárcisz is ott bújik valahol a földben. Ezek számomra a remény és a bizalom képviselői. Erőt merítek belőlük a sötét napokban.
A virághagymák a hideg földben várnak. Fagyok jönnek, hó esik - és egyszer csak, ha elmúlik a zord tél, a közelgő tavasz első jeleként felküzdi magát a fényre egy pici zöld hajtás, levelet bont, szárat sarjaszt és kivirágzik. Ha ebben nem remélnék és nem bíznék, ki se mennék a kertbe dolgozni, virághagymákat ültetni. Wilhelm Bruners Bizalom című versében ír arról, hogy a hóban is tudunk-e hinni a krókuszok erejében; Pablo Neruda szerint pedig levághatjuk az összes virágot, a tavasz mégis eljön. Advent napjai remélni és bízni tanítanak.
A karácsony a sötétség mélyén történik, félelemben, reménytelenségben. Az ünnep ezt nem szünteti meg, hanem rendszerint éppen ebből bontakozik ki. Még nem hozza el a tavaszt, de elindítja a növekedést. Igaz az ígéret: ujjong és virul a kiaszott vidék.
A sötétségből indulunk a tavasz felé, amikor a betlehemi gyermekkel nekivágunk valami újnak.
Forrás: Andrea Schwarz - Betlehemi láng
