Mikulásünnepség egy óvodában.
Személyesen maga a plébános öltözött be Mikulásnak. A tisztelendő atya édességekkel felszerelkezve látogatott el a gyermekekhez, akik izgatottan várták a Mikulást. Amikor megérkezett, megkérdezte őket az óvónéni:
– Na, ki jött el ma hozzátok?
Az egyik kislány csodálkozó szemekkel állapította meg:
– Kívülről Mikulásnak látszik, belül a plébános atya!
Igaza volt.
A plébános atya nem a Mikulás – és a Mikulás nem a plébános atya. Nem mindig ugyanaz van kívül, mint belül. Néha álruhát ölt az, ami belül van. Ez történik a karácsonnyal is.
A karácsony mostanában mifelénk sok külsőséget hordoz. Fényfüzérek világítanak a házakon, csillámporos angyalkák szálldosnak a kirakatban, karácsonyi dalok szólnak a rádióban, ajándékot várunk, családi összejövetelt szervezünk, képeslapot írunk, az adventi vásáron forraltbort kortyolunk...
De vajon belül is karácsony van – ott, ahol kifelé karácsonyt látunk?
Tulajdonképpen mi a karácsony „belül”? Mi a belső lényege?
Isten emberré lesz. Eljön közénk, a mi világunkba. Kitárja a kaput az ég és a föld között, ledönti a határokat, világra – evilágra – hozza a mennyet. Hozzánk jön, emberekhez. Hozzám is. Ez gyökeresen megváltoztatja az életem. Ha ő ember, én is lehetek ember. Ha ő elhozza a mennyet a földre, bennem is él egy darabka menny. Megkapom tehát a meghívását, hogy igazán emberré váljak és igazán ember legyek.
Mit jelent ez? Érzékenyen figyelmes életet, bizalmat a vágyainkban, bátorságot a félelem ellenére, reményt a reménytelenségben, szeretetet, fölösleges ragaszkodás helyett újraindulást...
Innen nézve kétkedve tehetjük fel magunknak a kérdést: vajon ez összefügg azzal, amit az adventi hetekben mondunk és teszünk? A „belsőt” tükrözi a „külső”? Vagy elszakadt tőle, önállósodott? Van esélye bennünk a születendő Megváltónak és küldetésének a télapóval szemben? Vagy nem csinálunk semmi mást, csak mindig azt, amit a többiek? Lehet, hogy a „belső” nem is annyira érdekel?
Én hiszek a karácsonyban.
Hiszem, hogy attól függetlenül, amit „kifelé” mutat, találok a „bensejéből” is valamit. És ezt nem veheti el a télapó vagy a legragyogóbb fényfüzér sem. A plázában hullámzó tömegben, az ajándéközönben, a leggiccsesebb karácsonyi slágerekben is ott rejlik a vágyakozás, a szeretet, a remény. A télapó helyén a Gyermek jelenik meg – és az Ő igenje a szeretetre.
Nem adom fel a reményt, hogy az emberek végső soron pontosan erre vágyódnak: életre, teljes életre, igenekre, reményre, arra, hogy igazán emberré váljanak és így éljenek. Ez a karácsony „benseje”. A belső olykor álruhát ölt. Talán csak az történt, hogy a kis Jézus beöltözött télapónak.
Forrás: Andrea Schwarz - Betlehemi láng
