Őbenne választott ki minket a világ teremtése előtt. (Ef 1,4)
Amikor megszólal a telefonunk, és bejelentik, hogy vendég érkezik hozzánk, a legelsők között felöltlik a kérdés: rend van-e a házban? Ha nincs, nekiveselkedünk, hiszen úgy illendő, hogy a vendég rendezett és tiszta lakásban találjon minket. Az advent kezdetén elhangzik a kérdés Isten részéről is mindannyiunk számára: hamarosan érkezem, rend van-e a házban? Neki is vágunk a feladatnak, megvásárolva mindent, ami karácsonyi hangulat címszó alatt megtalálható bármelyik szupermarket polcán. Utolsó percben viszont rádöbbenünk, hogy rosszul értelmeztük a kérdést, és lelkünk virágoskertjének közepén álló házunk nem részesült semmilyen díszítésben. Elfeledkeztünk róla, ezért elhagy minden reményünk, és folytajuk mindennapjainkat, mintha mi sem történt volna.
A reményt viszont feladni semmiképp sem szabad, hiszen Istent, a mi reményünket szándékozzuk befogadni karácsonykor. Azt az Istent, aki nemcsak megvált, mint korunkban bárki és bármi, hanem örökké szeret, és velünk van minden nap, a világ végéig.
Most, az advent kezdetén vessük Krisztusba hitünket, reményünket és szeretetünket, hogy eljövetele új emberré formáljon minket. Engedjük, hogy aki minden áldásával eltölt bennünket, fogadott fiaiként dicsérjük őt mindennapi tevékenységeinkben. Vegyük fel hát a mennyei telefont, és válaszoljunk teljes bizalommal: jöjj, Uram, rend van a házamban.
Kovács Nándor Hunor, I. évfolyam, Csíkszentgyörgy
