Soha máskor nem hangzik el annyi szép szó, annyi jókívánság, mint ilyenkor. „Boldog karácsonyt” – „békés ünnepeket” – „áldott napokat” kívánunk egymásnak, ha találkozunk, és ezt tesszük telefonon, karácsonyi lapokon, SMS-ben, e-mailben és a közösségi média minden fórumán. Szép ünnepet kíván a pénztáros is a szupermarketben, meg a postás, aki a céges karácsonyi üdvözlőlapokat kézbesíti. Vannak, akik saját maguk készítenek igényes karácsonyi képeslapot megfelelő szöveggel, és ezt adják barátaiknak, rokonaiknak. Az újság is tele van ilyenkor vállalatok és cégek karácsonyi jókívánságaival.
A futtában kimondott kívánságok az adott pillanatban hordoznak értéket, azután elillannak, tovatűnnek, elvesznek. Ha leírjuk őket, jobban köteleznek. Ha rögzítjük, s így meg is valljuk szavainkat, mások számon kérhetik rajtunk.
Nem ugyanaz, ha csak „szép karácsonyt” kíván nekem valaki, miközben elmegy mellettem, vagy pedig veszi a fáradságot, és jókívánságát le is írja egy karácsonyi lapra. Karácsony napján a szentmiséken János evangéliumából a Prológust olvassuk. Ez egy csodaszép, költői szöveg, kicsit titokzatos, de éppen ezáltal lebilincselő. Az „Igéről” szól, amely Istennél volt. Isten maga az Ige. De az Igét nem tartja meg önmagánál, hanem elküldi a világba az emberekhez. Sőt még eggyel tovább lép: Igéje emberré lesz, testet ölt. Isten elkötelezi magát, megvallja az emberek iránti szeretetét, és ezt életre is váltja, Jézus Krisztusban.
Így lesz az Ige emberré, így szövődnek köré cselekedetek, történések. Alakot ölt, láthatóvá, foghatóvá válik. Isten tehát megvallja, határozottan kijelenti, hogy szereti az embert. Olyannyira, hogy szeretetének legvégső következményeit is vállalja – a kereszthalált.
Ez a karácsony félelmetessége, nagysága, radikalitása. Nem csupán azt mondja valaki, hogy szeret engem, hanem annyira szeret, hogy ez a szeretet emberré válik. A szóból, a fogalomból ottlét, együttlét, másokért adott lét lesz, egészen konkrét módon, egészen elkötelezetten, egészen közel. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Isten nem elégszik meg szép szavakkal. Többet ad – és többet kíván.
A karácsonyi kívánságok kedvesek, jó szándékúak. De ez nem elég. A szavaknak, az igéknek testet kell ölteniük, életté kell válniuk. Nem kívánni kell a „szép karácsonyt”. A karácsonynak meg kell valósulnia bennünk. Mi adunk életet a szónak; életünkkel fejezzük ki a szót. Pontosan ezt teszi Isten, amikor emberré lesz. Erre kaptunk mi is meghívást.
Ne csak kívánjuk a „szép karácsonyt”, hanem éljük is meg. Engedjük, hogy a Szentlélek magával ragadjon és betöltsön. Keljünk útra, szülessen meg bennünk az élet, hogy el tudjuk vinni az emberekhez. Bennünk testet ölt az ég, mi vagyunk az ég „arca” – ahogy ezt Szűz Mária példáján láthatjuk. Mert, ha nem jelenik meg bennünk a szó, ha nem éljük az igét, ha nem köteleződünk el neki, akkor elillan, tovatűnik, és legkésőbb újévkor már el is veszett, és csak kedves, szép szó marad, de nem igazán változtat semmin.
Bennem a karácsony. Benned a karácsony. Bennünk a karácsony.
Akkor boldog karácsonyt...
Forrás: Andrea Schwarz - Betlehemi láng
Leave a Comment