Szeretem a két ünnep közötti napokat, a köztes időt az óév és az újév, karácsony és szilveszter között. Ilyenkor minden valahogy nyugodtabb, ráérősebb. Hacsak nem jut eszünkbe, hogy visszacseréljük valamelyik karácsonyi ajándékot vagy beváltsunk egy-egy kupont, és emiatt bemerészkedünk a belvárosba. Főzni sem kell igazán, hiszen az ünnepnapok után még mindenki jóllakottnak érzi magát, és ha mégis megéheznénk, a hűtőben találunk mindenféle maradékot, amit hamar fel lehet melegíteni. Ezekben a napokban sokan mennek szabadságra, nincsenek bent a munkahelyen, és épp emiatt a hivatalos levelek és a telefonhívások is ritkábbak. Vendégeket, látogatókat legközelebb szilveszterre várunk, bevásárolni sem kell még elmenni.
Lepihenünk a fotelban, elkezdjük olvasni az új krimit, amelyet ajándékba kaptunk, még egyszer belelapozunk a fényképalbumba, kipróbáljuk az új fényképezőgépet, megismerkedünk az új társasjátékkal, felépítjük a gyerekekkel a kisvasutat. Nagy terveink általában nincsenek ezekre a napokra, nem írunk listát a feladatainkról, inkább spontán döntünk, hogy kimegyünk-e sétálni, vagy csak pakolgatunk a szobában. Ezekben a napokban eltűnődünk, visszatekintünk az elmúlt évre – és előre is nézünk, arra, ami ránk vár. Ez a pár nap „időn kívüli” idő, különösen értékes időszak.
Rég elmúlt már, hogy az adventi napok a csend napjai voltak, és belső utunkat lépésről lépésre megfontoltan járhattuk az egyre rövidülő napok és hosszabbodó éjszakák csöndjében, a helyhez közeledve: a jászol felé, ahol a sötétségben a misztériummal találkozhattunk.
Mintha a Szent, a Titok elveszett volna. Elvakítják a fények, túlharsogják a szavak, elsodorja a hömpölygő üresség, a fecsegés az ünnepről. (...)
Lehet, hogy az adventi hetek valóban elvesztek, legalábbis a mi generációnk számára, hosszú évek óta. Nekünk csupán az marad, hogy ott keressük a csöndet, ahol megmaradt: az ünnep utáni napokban. (...) Talán ekkor még megtaláljuk azt az órát, amelyben egyedül lehetünk egy szóval, egy képpel, és benne megérinthetjük létünk értelmét és Isten titkát.
Jörg Zink (1922–2016)
Forrás: Andrea Schwarz - Betlehemi láng
