Hosszú téli éjszakákon a ház védelmet nyújtott, a mécses vigasztalt jó volt itt lenni. De minden nap növekszik a vágyódás a másra, hogy megint érezzem magam. A mécsest kioltom, az ajtót félve nyitom, az első lépést megteszem – és fellélegzem. Magas az ég, színes a táj, tágas a tér, és magával ragad az élet. Még visszanézek, köszönöm azt, ami volt és előre tekintek, ki tudja mi lesz még. A szél felüdít, nagy levegőt veszek, fogom a hátizsákom útra kelek, az életbe.
Bízom a vágyaimban
Leave a Comment