Szent Péter apostol székfoglalása

Február 22-én Szent Péter apostol székfoglalását ünnepli Egyházunk. A 354-ben készült Depositio Martyrum, az egyik legrégibb egyházi naptár mint Péter tanító székének ünnepét jelzi e napot, az apostolra alapított Egyház egységének kifejezésére.

Szent Péter 42-ben Rómába ment, és megalapította a római püspökséget. 49-ben megjelent a jeruzsálemi (első) apostoli zsinaton, majd csaknem egy évtizeden át Antiochia püspöke is volt. Antiochiai székfoglalásának emléke a mai ünnep (lat. Cathedra Sancti Petri Antiochiae). Rómában már a 4. században megemlékeztek Péter apostol katedrájáról Natale Petri de cathedra néven, azon a napon, melyen a római világ a görög eredetű szeretet és egyetértés napját (caristia) ülte, és a rokonok kölcsönös kibékülését ünnepelte. Ezt az ünnepet megelőzte a február 19-én megült halotti ünnep, a feralia. A 2–3. századi római keresztények június 29-én emlékeztek meg Péter apostol mennyei születéséről, a februári ünnepségek alkalmával pedig Péter apostol elsőségének születéséről. Az 5. században Galliában, a római hagyományoktól függetlenül megünnepelték Péter primátusának ünnepét január 18-án. A 7. században Péter apostol római székfoglalásának, valamint antiochiai székfoglalásának emlékezetét a galliai egyházban továbbra is január 18-án ünnepelték, míg a 8. századi Rómában február 22-én. Péter apostol székfoglalását IV. Pál pápa emelte ünnepi rangra. 1960-ig mindkét ünnepet megülték: január 18-án a római, február 22-én az antiochiai székfoglalást. Szent XXIII. János pápa eltörölte a januári ünneplést, ettől fogva február 22-én a péteri szolgálatot és az arra alapozott egységet ünnepeljük. Szent Péter széke tulajdonképpen egy ereklye. A Szent Péter-bazilikában található az az ősi pápai trónszék, melyet az apostol székeként tisztelünk. Az ereklyét Bernini bronz ereklyetartóba foglalta. Előtte két bronzangyal, fölötte két angyal tartja a pápai tiarát és a kulcsokat. Kétoldalt négy egyházatya (Szent Ambrus és Szent Ágoston, Szent Atanáz és Aranyszájú Szent János) bronz szobrai láthatók.

Mindenható Istenünk, te Péter apostol hitvallásával sziklaalapra állítottál minket. Segíts, hogy rendületlenül helytálljunk minden viszontagságban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Magyar Kurír Fotó/Készítette: John Samuel - Altar of the Chair of Saint Peter, https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/14/Altar_of_the_Chair_of_Saint_Peter_04.jpg

About the author

Emese