Krisztusban Szeretet Testvéreim!
Minden futballmeccs előtt az edző közli a csapat felállását. Felsorolja a játékosok nevét és egy-két kiválóságát. Az újonnan megválasztott miniszterelnök is bemutatja kabinetje tagjait a parlament előtt, rámutatva addigi eredményeikre. A színházi előadások szereplőit is közlik a plakátokon, nevük mellett kitüntetéseikkel.
Az évközi 11. vasárnap evangéliumában is egy névsort találunk. Máté 12 nevet sorol fel, akiket Jézus személyesen meghívott. Az evangélista nem sok kiválóságot tudna említeni róluk. Azért inkább csak a neveket említi. Számunkra maga az apostolok névsora mégis gazdag elmélkedési anyagot kínál, papnak és hívőnek egyaránt. Rámutat az apostoli küldetés merészségére, motívumaira és hatókörére.
Testvéreim!
Miféle érdemeket sorolhatott volna fel az evangélista a Tizenkettőről? Írja le, hogy Simon Péter háromszor megtagadta Mesterét? Írja le, hogy Jakab és János karrieristák voltak, mert a mennyországban a legjobb helyeket akarták maguknak? Írja le, hogy Tamás hitetlen? Írja le, hogy valamennyien gyáván elfutottak Jézus elfogatásakor, hogy féltékenykedtek egymásra, és hogy a kereszt alatt Jánoson kívül egy sem volt ott? A nevek hallatára ezek mind eszünkbe jutnak, de meg kell állapítanunk, hogy ezek valamennyien egyszerű emberek voltak.
Drága jó testvéreim!
Felmerül bennünk a kérdés: akkor, miért ezeket választotta Krisztus? Miért nem Keresztelő Jánost, akire akkor már egész Palesztina hallgatott? Vagy a nagy hitű kafarnaumi századost? Ott voltak a főtanács jószándékú tagjai: Arimateai József vagy Nikodémus, a tudós rabbi. Misztérium, titok testvéreim, hogy Jézus miért a halászokat az egyszerű embereket választotta, és miért tartott ki mellettük. Talán Szent Pál mutat rá legjobban Isten merészségének bravúrjára. Az első korintusi levélben így ír: „Isten azokat választotta ki, akik a világ szemében oktalanok, hogy megszégyenítse a bölcseket. Azokat választotta ki, akik a világ szemében gyengék, hogy megszégyenítse az erőseket. S akik a világ előtt közönségesek és megvetettek, azokat választotta ki. A semminek látszókat, hogy megszégyenítse azokat, akik látszani akarnak valaminek. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt." Hát testvéreim az apostolok nem is dicsekedhettek! Az apostolok névsora, átlagos képességeik a pap számára gazdag elmélkedési anyagot kínál. Hiszen az apostolokban elődeit ismeri fel. Ez erőt ad számára, és nyugalommal tölti el. Minden lelki életet élő papnak ugyanis egyik legalapvetőbb élménye az elégtelenség érzése, saját kicsinységének és alkalmatlanságának tudata. Ez az érzés teszi őt igazán alázatossá. Vianney Szent Jánossal elmondhatja: „Ha az Istennek még alkalmatlanabb eszköz került volna a kezébe, mint én, azzal még több jót tett volna, mint velem." De testvéreim a hívő is megszívlelendő következtetéseket vonhat le az apostoli névsor hallatán. Ha Jézus merte vállalni az átlagemberekre épített Egyház kockázatát, akkor a világi hívő se lépjen fel emberfeletti követelményekkel a papokkal szemben. Egyetlen jogos igényünk, hogy Jézusra hagyatkozva hitelesen hirdesse, hogy „elközelgett az Isten országa.”
Drága jó testvéreim!
Vajon mi motiválta Jézust, hogy tanítványokat válasszon maga mellé? Az Úr látja az elcsigázott tömeget. Éhesek, betegek, szomorúak, fáradtak. De testi éhségük mögött ott ásít a lelki értékekre való vágy. Szomjúságuk mögött az igazság keresése. Testi betegségük mögött a lélek kórokozójával, a bűnnel való küzdelem. A fáradtság mögött az erkölcsi céltalanság. És hozzájuk küldi apostolait. Ők indulnak Jézus iránti szeretetükből. A mai papot és hívőt ugyanez a szeretet kell, hogy űzze, kell, hogy hajtja az apostolkodásra. Csak akkor tud szívből örülni, ha lelkeket hódított Krisztus számára, és csak akkor szomorkodik, ha ez nem sikerül neki. Egyedül az bántja, ha Krisztus ügye rosszul megy a világban. Az óceán közepén léket kap egy hajó, és süllyedni kezd. A kapitány azonnal leadja a segélykérő S. O. S. jelet. Ez egy angol kiáltásnak a rövidítése: „Mentsétek meg lelkünket!” Amikor a közelében lévő helikopterek meghallják a segélykérést, azonnal odasietnek. Hány lélek ad ma is ilyen jelet testvéreim! Hívnak a társtalanok, a kételyekkel viaskodók, a rossz útra tértek. Vajon mi indulunk-e azonnal segítségükre? Nem mondhatjuk ki a gyilkos káini szót: „Hát őrzője vagyok én testvéremnek?” Mert igenis, őrzői vagyunk. Az Úr ránk bízta embertestvéreink lelkének szolgálatát.
Drága jó testvéreim!
Jézus a 12-nek felsorolja munkaterületeiket: „Menjetek és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa. Gyógyítsátok a betegeket. Támasszatok fel halottakat, tisztítsátok meg a leprásokat, űzzétek ki a gonosz szellemeket.” A mai apostoloknak, papoknak és világi híveknek egyaránt szintén széles a feladatkörük. A jézusi szavakat átvitt értelemben kell ma gyakorolni. A szavakkal való tanúságtétel, a lélek betegségéből, a bűnből való gyógyulás, a lelki halálból, a céltalanságból való életrekeltés, ezek napjainkban az apostoli feladatok.
Testvéreim!
Minden ifjú életében kiemelkedő pillanatot jelent, amikor befejezi iskolai tanulmányait. Ilyenkor nemcsak a múlt képei és emlékei elevenednek fel, hanem a tekintet a jövő felé is irányul. A jövőbe tekintő szempár azonban nem magányos, mert azt a kérdést, melyet az ifjú feltesz magának: „Mit tartogat számomra a jövő?“, hasonló módon felteszi az is, aki oktatta őt. Amikor egy tanító, tanár egy gyermeket, egy fiatalt nevel próbálja olyan módon kiképezni, hogy az életben majd tudjon helytállni. Munkája azonban csak akkor teljes, ha úgy tudja nevelni, hogy megértse, hogy mások is vannak mellette s hogy az ember azért volt teremtve, hogy emberek között éljen s hogy másoknak is használni tudjon. Krisztus Urunk is, amikor a földre eljött hasonló üzenettel érkezett ide. Vállalta emberi sorsunkat, vállalta azt, hogy lefordítja az emberek nyelvére azt, amit Isten érez az emberek iránt, hogy mennyire nagyon szeret az Isten minket! Mi emberek Jézus nélkül nem értettünk volna meg semmit abból, hogy Isten mennyire szeret minket, de ugyanakkor meg kell, hogy tanuljuk azt is, hogy ezért mi is valamivel tartozunk Istennek, mi is kell, hogy szeressük őt. Jézus tudta, hogy az emberek problémáját nem az oldja meg, hogy ha megszaporítja a kenyerüket, hiszen más volt a baj.
Testvérek!
Az evangélista megjegyzi, hogy Jézus szétnézett, látta a tömeget és megsajnálta, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, akiknek szükséges, hogy valaki vezesse, megmutassa a helyes irányt, hogy ne tévelyegjenek. Ezért apostolokat választott ki, akik mindig vele voltak, akiket magával vitt, hogy láthassák ők is, hogy mennyire szüksége van az elcsigázott tömegnek egy pásztorra, aki megtalálja a megfelelő módját annak, hogy vigasztalni, segíteni tudjon. Apostolokat választott ki a tömegből, az emberek közül, mert az emberek akkor nem érezték volna olyan távolinak az isteni üzenetet, megértették volna, hogy Isten tervét valóra válthatja az is, aki bűnös teremtmény. Mégis mennyire nehezen fogja fel az isteni örömhírt az ember, mennyire szomorú lény tud lenni elfoglalva saját problémáival, saját gondjaival. Pedig az üzenet, amelyet Jézus elmondott apostolainak, az apostolok pedig hűségesen továbbadtak püspökök, papok, szerzetesek, más jó keresztények által ma is ugyanaz: „Isten Országa közel van hozzátok.“ Isten országa ott van a szívetekben: fedezzétek fel. Amikor úgy érzitek, hogy nincs támaszotok, hogy az emberek nem értenek meg, ha talán megsértenek gondoljatok arra, hogy nincs jogotok megsértődni, hiszen az egyetlen, aki jogosan felpanaszolhatná a sérelmeket az az Isten, hiszen Ő mindenkit szeret s mégis szóval, cselekedettel, mulasztással, önzőséggel az emberek káromolják.
Drága jó Testvéreim!
Krisztus Urunk ma is végignéz a tömegen, végignéz rajtunk és sajnál bennünket, szánalomra méltóak vagyunk: nem azért, mert szegények vagyunk, hanem azért, mert nem vesszük észre az egyetlen kincset mely magunkban és minden embertársunkban el van rejtve, az isteni csírát, nem vagyunk képesek a másik helyébe tennünk magunkba, hogy megértsük miért így cselekedett velünk szemben és miért nem másképp, miért nem vagyunk képesek egymásra jóindulattal is tekinteni, vagy ha tévedtünk miért nem vagyunk képesek bocsánatot kérni. Krisztus Urunk ma is végignéz rajtunk: segítségre van szükségünk.
Testvérek!
A püspöki székesegyházakban lassan elkezdődnek a papszentelések. Az újmisések átélik Isten „merészségét”, amellyel az Úr szolgálatra hívja munkatársait, felkészíti a feladatra, és megbízatást ad a küldetésre. Kérjük számukra a kegyelmet, hogy az „első szeretet” lelkesedésével vessék bele magukat az Isten Országáért való munkába. Az Úr szőlőjében dolgozó munkatársak vigyázzanak, hogy az eredménytelenség el ne csüggessze, a siker el ne kábítsa őket. Krisztus világban élő hívei, követői pedig elsősorban tanúságtevő életükkel, imájukkal, áldozatukkal vigyék előre Krisztus ügyét. Legyenek a Jó Pásztor munkatársai, és buzgón kérjék az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Kérjük ezért oltalmát, irányítását mondván: Urunk, megváltó Mesterünk, apostolokat választottál ki, hogy mindenütt a világon tanúi legyenek szeretetednek, engedd, hogy a mai világban mi is apostolok lehessünk. Imádkozni tudjunk azért, hogy minél többen legyenek jelei szeretetednek a világban akár papként, akár szerzetesként, akár hétköznapi jó keresztényként.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: pexels
