Krisztusban szeretet testvéreim!
„Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok… amíg közel van!“ – különös felhívás ez Izajás próféta részéről, hiszen arra enged következtetni, hogy Isten néha közel, máskor távol van. Mintha a próféta azt akarná mondani, hogy használjuk ki a lehetőséget, próbáljunk addig kapcsolatba lépni Istennel, amíg közel van. Pedig hitünk egyik igazsága szerint Isten mindenütt jelen van. Nem mondhatjuk azt, hogy egyik helyhez közel van, a másiktól pedig távolabb.
A próféta szavait tehát másként kell értelmeznünk. Nem Isten az oka annak, hogy néha távol, máskor közelebb érezzük őt magunkhoz. Az okot magunkban kell keresnünk. Akkor történik velünk ilyesmi, amikor „magunkba zuhanunk”, amikor azt hisszük, hogy mi vagyunk a világ közepe, hogy minden értünk van. De ha összeszedjük magunkat és ráébredünk, hogy mi vagyunk másokért, akkor megtaláljuk magunkat. Ezt a gondolatot, életfelfogást Jézus tanításában is megtaláljuk. Gondoljunk csak a következő szavaira: „Mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énérettem elveszíti életét, megtalálja azt.”
Jézus szerint tehát, aki önmagát, saját boldogságát keresi, az elveszíti életét, s ezzel a boldogságot is, amit keres. Akinek pedig van bátorsága más irányban keresni a boldogságot, ami azt jelenti, hogy próbál másokat boldoggá tenni, az megtalálja az életét és ezzel együtt a boldogságot is, amire vágyik. Nem igazán tudjuk ezt megérteni, mint ahogy sok minden mást sem értünk a Szentírás tanításából. Más az elképzelésünk az életről és a boldogságról, s hogy ez miért van így, arra szintén Izajás profétánál találunk választ: „az én gondolataim nem a ti gondolataitok… amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak … az én gondolataim a ti gondolataitoknál. Jézus tanítása a szeretetről, megbocsátásról, szolgálatról, kereszthordozásról, szenvedésről szól... Nem kellemes ezekről hallani és mégis újra és újra találkozunk velük az evangéliumban.
Testvéreim!
Egy plébános mesélte, hogy hívei panaszkodtak rá. Azt mondták, ő nem „normális” pap. A normális papok költőket idéznek, ő pedig állandóan az evangéliumról prédikál. Hagyjon nekünk békét az evangéliummal! – mondták neki. Erre ő azt válaszolta, megígéri, ha élni fogják az evangélium tanítását, akkor majd ő is költőkről és azok verseiről fog beszélni. Drága jó testvéreim! Isten mindenkit hív, tehát minket is, téged és engem is! A világ a nagy piactér, Isten a szőlősgazda, mindenkit hív, hogy dolgozzék szőlőjében, hogy legyen részese országának. Aki nem követi hívását, aki csak lézeng a világ piacán, nem mondhatja majd, hogy őt nem hívta az Isten. Hív a próféták szavával, az apostolok igéjével, hív a prédikációval, és a Szentírás olvasásával, hív egyes szentéletű emberek szavával és élet példájával. Hív életünk váratlan eseményeiben, hív betegséggel és a lelkiismeret sugallatával. Mert az Istennek ezer módja van erre. Lyonban egy ember a megtérés küszöbén, nem tudta magát elhatározni a döntő lépésre. Az utcán szembe jön vele egy pap, aki beteghez készül. Emberünk gyorsan befordul egy mellékutcába, hogy kikerülje a papot. De az is ebbe az utcába tért be. Erre előre siet és beoson egy bérház kapuján, és várja, hogy pap tovább haladjon. De néhány pillanat múlva, a pap is ebbe a házba tért be. Felrohan az emeletre, egyre följebb. Fent a legfelső emeleten nyitott ajtót talál. Gyorsan besurran az előszobába. Ha valaki kijön majd csak mond valamit. De a pap egyre jön felfelé, és pontosan ebbe a lakásba tér be. Meglátja emberünket és megkérdi tőle: „Hol a beteg?” Bent a lakásba valóban fekszik egy súlyos beteg, hozzá hívták a papot. A mi emberünk azonban úgy érzi, mintha Isten állandóan őt követte volna. „Hol a beteg?” – ez is neki szól. „Itt a beteg!” teszi kezét a szívére, és visszatér az Istenhez.
Drága jó testvéreim!
Mindenkinek meg kell dolgozni azért, amit Isten reá bízott, amivel őt az Isten megbízta! „Menjetek a szőlőmbe, majd megadom, ami jár nektek.” Tehát a Mennyországot nem ingyen adja, hanem fáradnunk kell érte. Sok helyen van úgy, hogy a páncélszekrénynek két különböző zára van, az egyik kulcs az igazgatónál, a másik a pénztárosnál van, csak ketten együtt tudják kinyitni. Így vagyunk a Mennyek országával is, mert az egyik kulcs Krisztus kezében, … ez a segítő kegyelem, a másik a mi kezünkben, … ez a kegyelemmel való együttműködés. Pál apostol mondja: „Figyelmeztetlek tehát, hogy Isten kegyelmét ne vegyétek hiába.” … „És teremjünk gyümölcsöt Istennek.” Jézus a szőlőmunkásokhoz hasonlít bennünket, ez a munka pedig nehéz és fárasztó, hol a gazt kell kapálni, hol a vadhajtásokat nyesegetni. A lelkünk is el szokott gazosodni, ha abbahagyjuk a munkát, vadhajtások uralkodnak el rajtunk, ha letesszük a metszőollót. Mert életünk végéig küzdenünk kell az önzéssel, restséggel, vagyis egy szóval összefoglalva küzdenünk kell rosszindulatainkkal. „A Mennyek országa erőszakot szenved.” – mondja Jézus. Isten minden reggel felszólít: Kezdj hozzá, ne késlekedj, az idő rövid… Tulajdonképpen ez ad nekünk örömet, mert életünk nem levegőkeresés, vagyis napjaink nem múlhatnak el értelmetlenül. „Ajtód előtt álok és kopogtatok.” Jézus áll ott, de az ajtót, nekünk kell belülről kinyitni. És testvéreim!
A döntés végül is az Istené lesz! A példabeszéd szerint, akik reggeltől dolgoztak, azok is annyit kapnak, mint akik csak délután kezdtek a munkához. Zúgolódni kezdenek. Figyeljük csak meg szívünk első mozdulását. Ösztönszerűen az elégedetlenek pártján állunk. „Igazuk van… mondjuk, nem ugyan a jog alapján, mert hiszen kapták azt, amiben megegyeztek, hanem a méltányosság alapján. Mert ha az utolsók is annyit kapnak, akkor őket sérelem érte. A szőlősgazda azt válaszolja: ”Vajon nem tehetem a pénzemmel azt, ami akarok?…” Azt szeretnénk azonnal válaszolni: „Nem teheted.” Mert rád is érvényes az igazságosság. Azonban tovább kell gondolkodnunk. Itt Istenről van szó, Istenről, aki Teremtő és minden létezés Ura. Minden az övé, Ő rendelkezik, Ő szabja meg mindenkinek a sorsát. Felette nincs senki, akinek számadással tartoznék. Szabadon dönt, csupán egy törvényt ismer, a szeretetet. Mert lényege a szeretet. Sohasem igazságtalan, de túlszárnyalja az igazságot, mert irgalmas, jóságos, bőkezű. „Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok…?” – mondja a szőlősgazda. E szavak ráébresztenek bennünket arra, hogy amikor túlságosan az igazságosságra hivatkozunk, sokszor az irigység lappang mögötte. Figyelmeztet: Ahhoz, hogy valóban igazságosok lehessünk, először meg kell tanulnunk szeretni. Hol van tehát az Isten képe? Isten hiteles képe, a szerető ember szívében van. Egyedül Ő érti meg, hogy Isten országa teljesen a kegyelemre van felépítve.
Testvéreim!
A történelem során hány és hány ember lelke nyugtalan volt, amíg végül meg nem találta az Urat. Majd amikor megtalálta az Urat, az Istennek és embertársaiknak szentelték az életüket.
Néhány példa:
Sault, a keresztények üldözőjét a damaszkuszi úton egy villámcsapás által szólítja az Úr. Megtér és a keresztények üldözőjéből lesz a nemzetek, népek nagy apostola: Pál. A házasságtörő Dávid királyhoz Nátán prófétát küldi az Úr, és figyelmezteti bűnére, és Dávid megtér. Krisztussal együtt keresztre feszített két gonosztevő közül, a jobb lator az utolsó órában tér meg, ott a kereszten. Egy elhibázott földi élet után, amelyet Isten nélkül élt le, a kereszten megtér és eljut az Istenhez a mennyországba. Loyolai Szent Ignác katonatiszt. A fronton ellövik a lábát. A korházban unalmában olvasni kezdi a szentek életét. Érzi Isten hívását. Megtér, megalapítja a jezsuita rendet, és az Úr munkása lesz.
A nagy luxushajó, a Titanic süllyedésekor egy fiatal legény megfogadta, ha élve megmenekül, akkor pap lesz. Egész életében Istent és az Ő népét fogja szolgálni. Megmenekült és a szavát betartotta: pap lesz. Őt a halálfélelemben szólította meg az Úr.
Istenszolgája Márton Áron püspök atyánkat a fronton szólítja meg az Úr. Elhatározza, hogy pap lesz. De hazatérve az első világháborúból még húzza az időt, nem akar menni a teológiára. Végül győz benne Isten hívása, és elindul Gyulafehérvárra a papnevelő intézetbe. És milyen jó munkása lett az Istenek és az Ő székely népének.
Az egyik temetőben ez az érdekes sírfelirat olvasható: „Maghaltam 80 éves koromban, de abból csak 4 évet éltem.” 76 éves koráig vallástalan, Istent tagadó életet élt. Érezzük magunkhoz közel az Istent, azáltal, hogy jó munkásai leszünk földi életünkben, azáltal, hogy neki kedvében járunk, és testvéreinkben egymást szolgáljuk. Ámen!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: bible.com
