Krisztusban drága jó testvéreim!
A katolikus hitünknek egyik fontos tényezője a Mária tisztelet.
Nekünk székelyeknek katolikus hitünk külön is Máriához kötődik, a Csiksomlyó-i Máriához.
S, hogy magyar népünk mit köszönhet annak az asszonynak, akinek Szent István országát végső elhagyatottságában, a kilátástalanságában felajánlotta, azt nehéz volna még elbeszélni is.
Tudunk népünk hős asszonyairól:
Tudunk Zrinyi Ilonáról, aki kemény kézzel és nagy hazaszeretettel védte Munkács várát, a korabeli magyarság szigetét.
Hallottunk és olvastunk az egri nőkről, akik életüknél is jobban szerették népüket.
Tanultunk Lorántffy Zsuzsánnáról, aki a szegények, elesettek nagy pártfogója volt.
Tudjuk, hogy Árpádházi Szent Margit népéért áldozat lett, feláldozott áldozat a Nyulak szigetén.
Tudjuk, hogy Szent Erzsébet hírt és nevet szerzett messze idegenben a magyar kereszténységnek.
De mégis minden asszonyok közt a legtöbbet a Szűz Anyának köszönhetjük. Ő valóban magyarok nagy asszonya lett. S mert a Szűzanya egyben példaképünk is a hitben, azért most Magyarok Nagyasszonyának főünnepén Róla elmélkedünk.
Miben példakép a Szűzanya?
Példakép az alázatos hitben.
Abban a hitben amely a Szűzanya életében olyan kemény volt, hogy nem tudta semmi megingatni. Pedig éppen elég minden történt az életében, hogy meginogjon a hite.
Ő, az Istenanya teljesen a szenvedéseket kapja.
A te lelkedet is tőr járja át – mondja az öreg Simeon, amikor a gyermek Jézust bemutatja a Szűzanya a templomba.
S ha tőr a szegénység, hát neki kijutott. Ha tőr a menekülés, hát ő menekült. Ha tőr az édesanya számára a gyermekétől való elszakadás, hát ő ezt is megérte. És eltemette Fiát is.
Ezért mondja Sík Sándor, a keresztúton álló Szűzanyáról: „ A szeméből mennyek mosolyognak. De szívében hét tőre pokolnak. Nézi Jézust, nézi a keresztfát. Azt a véres, verejtékes orcát. Azt az Arcot, azt az édes egyet, aki az ő testéből testedzett. Kis Betlehem boldog éjjelében ő ringatta ámuló ölében.” /IV.stáció/
Pedig bizonyos, hogy Isten őt legjobban szerette az emberek közül, sok ajándékot kapott az Istentől. Mária életében nincs ott az ajándékok közt a kényelem, gazdagság, siker, a különleges megbecsülés. De ott van lépten, nyomon a szegénység, a kereszt, az egyedüllét, a tehetetlenség. És Ő minden körülmények közt kimondta újra és újra: „Legyen nekem úgy, ahogy az Isten akarja.” Pedig sokszor nem érti az Istent. Sokszor csak szívébe zárja azt amit lát, hall és gondolkodik rajta. Sokat hallgat, mert tudja, hogy Isten csak akkor szólhat, ha hallgat az ember.
S Máriáról hite miatt mondja el Erzsébet, az Ő rokona, hogy boldog. S maga Mária is azt énekli a Magnificatban, az Öröm énekében, hogy boldognak hirdeti őt minden ember.
Íme, ez az igazi boldogság: Elfogadni az Isten akaratát. Állandóan készen lenni arra, hogy minden körülmények teljesíteni Isten akaratát. Akkor is ha nem értjük. Állandóan gondolkodni a jó Isten szavain, amelyek felcsendülnek az evangéliumokban, prédikációkban, de sokszor a mindennapi életben is.
Legyen olyan erős a hitünk, hogy azt semmi ne tudja megingatni. Mária hite ilyen volt. És ezért volt boldog. Mert az az ember boldog igazán, akinek hite nagyon erős. Aki életét egészen rábízza Istenre, úgy mint Mária tette.
Mária nagy a szeretetben.
Mária nem azért ment Erzsébethez, hogy neki magnificatot, öröméneket énekeljen. Nem azért, hogy dicsekedjen a nagy ajándékkal, melyeknek részese lett, hanem azért ment, hogy segítsen. Erzsébetnek, az öregedő asszonynak segítségre volt szüksége. S Mária el is énekelte a maga Magnificatjat, de nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy mintegy három hónapig maradt nála./Lk.1,56/
Ez a segítő szeretet mutatkozik meg Kánában is. Miközben mulat a vendégsereg, neki van szeme arra is, hogy meglássa, hogy elfogyott a bór és szóljon fiának: „Nincs borunk”.
Amikor Fiát magára hagyják, akkor azonnal ott van a keresztúton, hogy legalább egy pillantásnyi időre lássa Fia, hogy nincs egyedül. Övéi közül nem hagyta el mindenki. Az édesanya ott van. Nem csinál jeleneteket, de ott van. Van, aki mellé társul a keresztúton.
Máriától ezt a szeretetet is meg kellene tanulnunk. Ő mindig csak ad, ha másokkal találkozik. Soha nem kér semmit. Kérjük a Szűzanya segítségét, hogy mi is adni tudjunk embertársainknak. Legyen bennünk is figyelmesség, amellyel észrevesszük, hogy kinek mire volna szüksége.
Mária mindent odaad Fiának. A szívét, vérét, becsületét, szeretet minden lángolását. Pedig fia mindig távolodott tőle. Igaz, hogy volt Betlehem. Igaz, hogy volt a názáreti harminc csendes év. De már a csendes évek során Jézus egyszer értésére adja, hogy neki Atyja dolgaival kell foglalkoznia. És aztán harminc év után egészen odahagyja a Szűzanyát. De a Szűzanya nagysága éppen az, hogy mindig utánamegy Fiának. Utána ment és átölelte. Amikor elvesz a 12 éves Jézus, mert Atyja dolgában kell lennie, akkor is utána megy. Megkeresi és vele hazatér. Amikor elmegy tanítóútra, akkor is utánamegy. Szólnak Jézusnak, hogy édesanyja kint vár. Utánament. Nem azért, hogy hazavigye, mint más rokonok, hanem, hogy láthassa gyermekét, hogy halhassa és, hogy Fia érezze, hogy ott jár, figyeli életét, nem feledkezett meg róla. Hogy az édesanyja ma is tudni akarja, hogyan él Fia. Utána megy a Kálvárián is, hogy ott is újra átölelje. Nem csak Jézusát, hanem Keresztjét is. Hogy aztán mikor leveszik a keresztről a testet, akkor legyen, aki ölébe vegye. Legyen, aki eltemesse. De tudjátok ti édesanyák, hogy mit jelent édesanyának lenni, mi mindent megadnátok gyermekeiteknek, csak hogy boldognak láthassátok őket.
Nekünk is oda kellene adnunk mindent az Úrnak. Szeretetünk minden lángolását. Az Úr minket is akar vezetni. Úgy, mint ahogy az édesanya tesz járni tanutó gyermekével. Elmegy tőle, és úgy hívogatja maga után. Ha a gyermek bátor és elindul, megtanul járni. Úgy, mint a Szűzanya járt az Úr Jézus után. Mindig felzárkózott és mindig átölelte Fiát. Sokszor mi is úgy érezzük, hogy az Úr messze ment tőlünk. Keresnünk kellene. És nem szabadna addig nyugodnunk, míg meg nem találjuk, és át nem öleljük. Mert hív az Úr. Néha a keresztútra hív az Úr. Úgy, mint Máriát is hívta. Mária indult, mert tudta, hogy nem járhat úgy keresztutat az Úr, hogy ő ne legyen. Mi is merjünk rá lépni a keresztútra is. A szenvedéseket is merjük elfogadni. Mert csak így tudunk rendszerint együtt maradni Krisztussal. Mindent meg kell tennünk azért, hogy megtaláljuk az Urat és átölelhessük.
Úgy kell szeretnünk Krisztust, hogy semmi el ne szakíthasson tőle.
És ide kívánkozik az is, hogy gyermekeinknek biztosítanunk kell egyéniségünk kibontakozását. A Szűzanya lépten-nyomon nem szólt bele gyermeke életébe. Nem akarta a maga képére gyúrni. Mindig figyelte. Ha kellett, szerényen ott volt, jelentkezett. Ha fiának szüksége volt rá, akkor azonnal megjelent. Különben tudott diszkréten félreállni. A szülők valahogy ezt kellene, hogy megtanulják Máriától. Mennyi felesleges családi perpatvar, veszekedés, mert nem hagyjuk kibontakozni gyermekeinket. Mert nem értjük meg, hogy megváltozott a világ és ők nem élhetnek úgy, mint ti tettétek ezelőtt 20-30 évvel ezelőtt.
Nem akarom azt mondani, hogy a szülők ne figyeljék gyermekük alakulását. Megtette ezt Mária is. De lépten nyomon nem szólt bele. És különösen, amikor Fia már kilépett az életbe, akkor hagyta a maga útját járni. Fiatal házasokat engedni, hogy járják a maguk útját. Nekik a maguk problémáival kell megküzdeniük. És próbáljátok megérteni őket.
Szeretet Testvéreim!
A keresztény ember soha nem lehet egyedül, mert vele van az Isten és Mária. Ha szomorú vagy, nehéz a szenvedés, merj nyugodtan a Szűzanya elé borulni.
Szomorú vagy testvérem?
Vedd kezedbe az ő szent imáját, a rózsafüzért. Vedd kezedbe és imádkozd. Nincs semmi, ami jobban vigasztalna, mint a szentolvasó. Meg vagyok győződve, hogy ti szeretitek a rózsafüzért. Ennek csak örülni lehet, és arra kérlek, hogy szeressétek ezután is imádkozni a Szűzanya imáját. Adjátok át gyermekeiteknek, unokáitoknak a Szűzanya tiszteletét és a rózsafüzér imájának a szeretetét. Imádkozd te megad is! Kísérd ezzel az imával családod életét. Ne csak magatokért, ne csak gyermekeitekért imádkozzátok a rózsafüzért, hanem a faluért, a városért, a magyar népünkért is. Népünk a kezére tekert rózsafüzérrel megmentheti a magyar népet, megmenti a világot. És ez az imádkozó ember nagy áldás!! Nincs nagyobb áldás a világ számára, egy falu, egy város életében, mint egy imádkozó ember!
Így áll előttünk a Szűzanya, testvérek. A keményhitű asszony, a segítőkész, szerető asszony, a Jézusát mindig szerető édesanya és az imádság asszonya.
Tanuljunk tőle testvéreim. Merjünk tanulni!!!
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: felvidek.ma
