Krisztusban Kedves Testvéreim!
Az Úr Jézus hallgatói véleménye szerint úgy beszélt, mint még soha senki, azt azonban ő is kijelentette, hogy emberi szavakkal nem lehet bemutatni a mennyek országát. Ezért folyamodott a hasonlatokhoz, a példabeszédekhez, hogy ezek segítségével valamit megsejtessen az örök élet boldogságából.
Ezt tette akkor is, midőn a földi élet legvidámabb eseményéhez, a lakodalomhoz hasonlítja azt a közös boldogságot, amit Isten az őt szeretőknek készített.
Ezen a lakodalmon az Isten a vendéglátó Atya, Krisztus a vőlegény és a nép a mennyasszony.
A királyi menyegzőről szóló példabeszéd Isten meghívó szeretetére figyelmeztet. Isten örömre, boldogságra hívja az embert.
Jézus élete is örömmel kezdődött és vigassággal folytatódott. Angyali üdvözlet örvendezteti meg Máriát. Az angyal nagy örömet hirdet a szent éjszakán. Az agg Simeon és Anna asszony örömmel köszöntik a gyermek Jézust. Isten nem halotti torra, hanem örömünnepre hívja meg az embert.
Jézus példabeszéde az örök élet menyegzőjéről és az erre szóló meghívója elsősorban a zsidóknak szolt, de érthet abból minden kor embere is. Az öntelt, gőgös emberek helyett Isten másokat hívott: Galilea kicsi embereit, a betegeket, az elnyomottakat, a kisemmizett és lenézett koldusokat, az utcalányokat és a bűnösöket. Talán meghökkentő a példabeszédnek az a része, amelyben a király megbünteti a hívás visszautasítóit, küldötteinek bántalmazóit. Annyi biztos, hogy az evangélium elutasítása nem történhet büntetlenül. Isten nem ragad kardot, nem sújt le senkire, az ő malmai lassan őrölnek. Meghívásának visszautasítói önmagukat zárják ki az Isten országából.
Nekünk is fel kell tennünk a kérdést:
Engem is meghívtak, de vajon én miként válaszolok az isteni meghívásra?
Mindenkinek módjában áll elfogadni vagy összetépni Isten meghívóját. Vissza is lehet utasítani, amint ezt sok testvérünk meg is teszi.
Számunkra az isteni meghívó minden vasárnap konkrét alakot ölt a szintmisére szóló meghívásban. És a vasárnapi szentmise alól mennyi kifogást találunk! Minden fontos, csak Krisztus áldozata kerül az utolsó helyre és sokszor el is marad.
Mit gondolnátok, mi történne, ha például valamelyik apostol lejönne a földre és minden feltűnés nélkül, megállna a templom ajtajában? Bizonyára megcsodálná templomunkat, és elismerően nézne rátok, akik így szíveteken viselitek Isten házának ékességét. Örömmel hallgatná szép imáinkat és énekeinket. Csak akkor lepődne meg amikor megtudná, hogy számokban kifejezve hányan vagyunk katolikusok és hányan vagyunk itt a templomban.
Miért nincs itt mindenki.
Napjainkban sokan úgy cselekszenek, mint a példabeszédben szereplő lakoma meghívott vendégei. Sorra kimentik magukat és visszautasítják a meghívást. Azt mondják: Köszönöm Uram, hogy meghívtál, de most nincs időm, mert olyan dolgom van, amit meg kell tennem, és nem halasztok el, de majd legközelebb elfogadom a meghívást, ha akkor is nem akad olyan dolgom. A példabeszédben szóló meghívó egy olyan összejövetelre szól, amelyen mindenféle emberrel összekerülhetünk: az utca emberével, ácsorgókkal, csavargókkal és börtöntöltelékekkel is. Nem kérdezhetjük meg egyik a másiktól, hogy ki honnan és milyen megfontolásból jött közénk. Isten őt is hívta és elfogadta a meghívást. Az egyik középkori írásában lehet olvasni a következőt: „Ha az Úr megadná nekem azt a kegyelmet, hogy az örök boldogság részese lehessek, három dolgon kellene ott csodálkoznom. Találnék olyanokat, akikről itt a földön azt hittem, hogy sohasem jutnak oda. Nem találnám ott valamennyit, akiről itt a földön biztosra vettem, hogy a mennyországba jutottak. S végül a legjobban azon kellene csodálkoznom, hogy én magam is odajutottam!”
Testvéreim!
A példabeszéd rávilágít arra, hogy az Úr lakomájának a násznépe az egyház, amelyben mindenféle ember előfordul, jó és rossz egyaránt. Ez a násznép, gyülekezet teszi láthatóvá Isten országát a földön. Aki nem képes megbarátkozni Isten különös vendégeivel és barátaival a földön, az a mennyben sem juthat az Ő asztalához. Aki nem tudja elfogadni embertársát, annak nincs menyegzős köntöse és bármennyire is kegyetlenül hangzik, de hallani fogja: „Kötözzétek meg kezét és lábát, és dobjátok ki a külső sötétségre.” A példabeszéd komoly tanúsága, hogy a keresztényeknek jó barátként kell elfogadniuk nemcsak Istent, Jézust és az ő szentjeit, hanem egymást is, közösségünkben bárkit, a neveletlen, durva és rosszindulatú embertársainkat is, akik szerintünk talán még Isten meghívására sem méltók. Isten örök lakomája egykor minden bizonnyal sokkal szebb, illőbb és méltóbb lesz, mint a mi szentmisénk. Ezért ne szegjék kedvünket az egyház közösségében előforduló hibák, gyarlóságok. A szentmise előkép, és amikor részt vesszünk azon, akkor még útban vagyunk Isten királyi lakomájára az égben. Szent Ágoston több mint1600 évvel ezelőtt kereste a magányt, ezért egyik milánói barátjának a kertjébe húzódott vissza. Sírt, mert a szívét egymással ellentétes erők feszítették, még vonzónak tűnt barátainak a mulatozása, fülébe csengett a zeneszó, még érezte a bűnös nő ölelésének melegségét és csábítását, de ugyanakkor már imádkozott és kiáltozott kilátástalanságában: „Meddig még, Uram, meddig?” A zsoltár szavaiban újra meg újra magára talált. És akkor váratlanul meghallott egy vékony gyermekhangot, amely ezt ismételgette: „Tolle et lege – Vedd és olvasd!” kezébe vette az előtte lévő Szentírást, és ennél a helynél akadt meg a szeme: „Vessetek véget a kicsapongásnak és tobzódásnak, a civakodásnak és versengésnek. Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.” Vedd és olvasd – ez nekünk is szól! Hallgasd meg az Urat és teljesítsd kérését. Vessük le bűneink sötétségét, mert a bűnnel együtt jár a kivetettség a külső sötétségre, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz. A bűn helyet had járja át lelkünket az isteni vendégség légköre és tudjam elmondani az Úr előtt: Jézusom hívtál – jöttem, küldtél – mentem, hívlak – jöjj vissza, de ha küldelek, ne hagyj el!
Testvéreim!
Már itt a földi életben fel kell öltöznünk abba a menyegzős ruhába, amit Isten kezéből vesszünk, de tisztaságáért nekünk is meg kell küzdenünk. Szorgalmasan gyűjtögetjük a nászajándékokat is, ami nem más, mint az isteni kegyelem segítségével véghez vitt jótetteink gyűjteménye. Nem elég a keresztlevél arra, hogy beléphessünk az örök élet menyegzőjére.
Egy ember meghalt és jelentkezett Szent Péternél, a mennyország kapujában. Kezébe tartott egy régi keresztlevelet, amiről azt hitte, hogy megfelelő útlevél a mennybe. Szent Péter belenézett, majd kijelentette: Ez az útlevél régen lejárt, már nem érvényes! Ez a legenda emlékeztet arra az igazságra, hogy csakis gyarló keresztény életünkkel érdemelhetjük ki a ki bebocsátást Isten országába. Mindannyian meghívást kaptunk, a meghívottak között vagyunk. Isten azt akarja, hogy elfogadjuk meghívását és egykor ott legyünk családi asztalánál a mennyben. A meghívóval azonban el kell fogadnunk a legkülönlegesebb meghívottakat és ezek asztaltársaságát is. Tudomásul kell vennünk, hogy Isten nem hozzánk hasonló személyválogató. A meghívottak listáján nem csak szenteket találunk, hanem olyanokat is akiket az Isten az élet mélységeiből vett fel az ő listájára. Meghívta őket, hogy felkínálhassa nekik Isten menyegzős köntösét, amely nélkül sem ők, sem mi nem nyerhetünk bebocsátást az örök üdvösségbe.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános Fotó: romkat
